Azért az mégiscsak érdekes, hogy alapvetõen a sportban érdekelt embereket Nagykanizsán milyen könnyen ki lehet hozni a sodrukból. Fõképp, ha arról van szó, hogy valamely egyesület mennyit kap, vagy éppen nem kap, s így persze legtöbbször az önkormányzati pénzek szolgálnak támadási felületül. Az örökzöld téma leggyakrabban (és legfajsúlyosabban) a futballt érinti, mert állítólag, ahogy a megbántottak érzik, a város prominensei és tehetõsei azt akarják, hogy labdarúgás legyen minõségi szinten, a többi sportág pedig enyhén szólva is le van sajnálva. Ezzel csupán az a gond, hogy azt felejtik a sodrukból kihozottak, ahol van (még ha csupán hazai színvonalú) futball is, ott legtöbbször más sportokra is könnyebben jut apanázs. Akármilyen is az itthoni lábbal ûzött labdakergetés, még mindig húzóerõt jelent egy település (sport)életében, ha az elsõ vagy másodosztályban olvashatják egy-egy eredményes klubon keresztül adott város nevét. S ez még akkor is igaz, ha Veszprém, Szeged vagy éppen Pécs példája mást mutat, mert legyünk õszinték, az idõben visszafelé tekintve, hol és milyen sportág apropóján bukkant fel legtöbb alkalommal a nevük. A magyarázat a panaszkodásra, hogy sokkal könnyebb irigykedni és féltékenykedni, mint valamely területen minõségi munkát végezni. Bár, ha már labdarúgásnál tartunk, akkor az is igaz, hogy szinte már másról sem szól egy-egy bajnokin a szurkolás, mint a másik fél (legjobb esetben csak verbális) gyalázásáról. Aki például személyesen volt szemtanúja a legutóbbi forduló Újpest – Bp. Honvéd, vagy az FC Fehérvár – Nyíregyháza párosításának, bizony konstatálhatta, hogy mindenki mennyire szereti az ellenlábasait… S még irigykedni is lehetett, legalábbis az újpesti díszpáholy vendégeinek, hiszen ha a borzalmas minõségû, rangadónak titulált meccs nézhetetlen is volt, a VIP-részleg hostess hölgyeirõl ezt azért korántsem lehetett elmondani…
Polgár László