Tisztelt Takács-Kiss Vera!

Megrendülve olvastam a Kanizsa Újság online portálján, „ebadó” témakörben közzétett gondolatait. Megrendülve, hiszen akarva, akaratlanul, de félretájékoztatta a nagykanizsai lakosságot. Ön, Önök, kutyatenyésztõként az eladott fajkutyák után nyilvánvalóan haszonra tesznek szert, ezért nem világos elõttem, hogy e mellett miért szeretnék még az ebadóból származó adóforintokat is a magukénak tudni. Ön írta: „az önkormányzat feladat az lenne, hogy támogassa a fajtatiszta, regisztrált származási lappal dolgozó kutyatenyésztõket”. Elnézését kell kérnem, de ezzel a kijelentésével mindenképpen vitába kell szállnom.

Már ott tévedésbe tetszett esni, hogy: „a menhely fenntartása nem önkormányzati feladat. Az állatürülék gyûjtõ edények kihelyezése az lenne, de ilyen egy darab sincs a városban.” Asszonyom, tessék már egy kicsit körülnézni Nagykanizsa közterein. Gyûjtõedényeket találhat az Alsótemplom melletti Zárda utcában, a Múzeum téren, a Thury téren, de a Keleti városrészben is. Könnyen felismerhetõek ezek a gyûjtõedények, hiszen az oldalukon egy jól látható és felismerhetõ, sárga színû kutyafej van elhelyezve. Szerencsésebb lenne ezért, ha elõbb tájékozódni tetszene, és csak azután tenné meg a kijelentéseit. Abban viszont egyetértek, hogy lehetne sokkal több ezen edényekbõl, na de például éppen ezért is került kivetésre az ÉVI 5 ezer forintos „ebadó”, hogy számos kutyaürülék gyûjtõedénnyel gazdagodhasson a város.
Egy ÁTLAGOS, kutyás gazdi (tehát nem egy kutyatenyésztõ) havonta mintegy 10 ezer forintot költ a kutyájára, amihez kell számolni még az oltásokat is. Ezért azt gondolom, hogy ÉVI 5 ezer forintot egy kutyatulajdonos nem fog sajnálni befizetni, akkor, ha tudja, hogy az az összeg jó helyre kerül. Gyûjtõedényeket vásárolnak belõle, illetve a rendelettervezet értelmében az állatok „chippelésének” költségét is át fogja vállalni az önkormányzat a „chippeletlen”, de az adót megfizetõ kutyatulajdonosoktól, vagy például ebbõl az összegbõl tartják majd fent a menhelyet is. A város lakosságának többsége felé is szimpatikusnak tekinthetõ ez a döntés, hiszen aki nem kutyás gazdi, jogosan kérdezi, hogy miért õ fizesse meg a „kutyásokhoz” köthetõ költségeket és kiadásokat: fizessék meg azt a kutyások – és ezzel az érvel megint csak nehéz vitatkozni. Fõként akkor gondolom korrektnek a nagykanizsai Közgyûlés döntését, ha számos lehetõséget kínálnak fel arra, hogy, aki akar, az mentesüljön még ez alól a csekélynek tekinthetõ, ÉVI 5 ezer forintos hozzájárulás megfizetése alól is. Ugyanis a „magyar fajták”, mint például a puli vagy a kuvasz adómentesek, mint ahogy adómentesek a menhelyrõl örökbefogadott kutyusok is.
Tehát lehet úgy, csupán hobbiból kutyát tartani, hogy azután ne kelljen adót, ÉVI 5 ezer forintot fizetni. Mondom ezt úgy, hogy egy amerikai bulldog – néha boldog, néha nem annyira boldog – tulajdonosa vagyok, tehát nekem meg kell fizetni az „ebadót”. De boldogan fogom megfizetni, hiszen most legalább világosan látom, hogy mire fogják elkölteni. Akinek pedig – hozzám hasonlóan – értékesebb, fajtatiszta kutyája van, vagy ilyet szeretne vásárolni, ami, jól tudjuk, hogy már csak a megvételt tekintve is több százezer forint kiadást jelenthet, nem hinném, hogy elhatározásától az ÉVI 5 ezer forintos „ebadó” miatt fog elállni. Persze a kutyatenyésztõket hátrányosan érinti ez a rendelkezés, de kérem, egyrészt nem kötelezõ az ebtenyésztés, másrészt pedig – legalábbis véleményem szerint – éppen elég haszon marad egy-egy eladott fajtatiszta kiskutya után, az ÉVI 5 ezer forint befizetéséhez. Pláne akkor, ha ez ellenõrizhetõ helyre, méghozzá jó helyre kerül.
Ugyanis, lehet, hogy Ön nem tudja, elképzelhetõ, hogy ezt sem tudja, de a nagykanizsai Önkormányzat minden évben jelentõs összeggel támogatja a nagykanizsai állatmenhelyet, idén 2 millió forintot kapott az önkormányzati költségvetésbõl a nagykanizsai vasútállomás alatt mûködõ menedékhely. A menhely fenntartása bizony önkormányzati feladat (is), azért, mert a menhely hiányában csapatostul kóborolnának Nagykanizsa utcáin a most nálunk gazdáikat váró, elhagyott, árva állatok. Persze erre Ön, vagy más rögtön rávághatná, hogy „azt majd a gyepmester elintézi”! De kérem, Asszonyom! 2012-õt írunk, és az Európai Unió tagjai vagyunk. Így a kóbor kutyák halomra gyilkolása helyett, azt gondolom, válasszuk inkább mégiscsak az állatmenhely kínálta lehetõséget, mint megoldást. Igaz, hogy így a tenyésztõk elesnek az ebadótól, mint újabb bevételi forrástól, de azt hiszem, ez így van jól, és így van rendjén.
Az "Élettér" Állat- és Természetvédõ Egyesület 1995. szeptember 4-én alakult meg az akkori Polgármesteri Hivatal felhívására, 30 állatvédõ alapító taggal, azzal a céllal, hogy az Önkormányzattól bérbe kapott területen állatmenhelyet alakítson ki és mûködtessen, melyben a gazdátlan kutyák helyzetét megnyugtatóan megoldhatja. Egyesületünket a Zala Megyei Bíróság Pk.60.104/1995/5. számon bejegyezte. 2003. szeptember 18. napjával megszereztük a közhasznú egyesület besorolást. Tevékenységünket igyekszünk szabályosan, a mindenkori szakhatósági elvárásoknak megfelelõen mûködtetni. Telepünk mûködési engedéllyel rendelkezik, amit az illetékes hatóságok rendszeresen ellenõriznek is. Egyesületünk szintén szabályosan, a bíróság és az adóhatóság szintén rendszeres ellenõrzése mellett, az elõírásoknak megfelelõ módon mûködik. Az elsõ idõszakban 5, 20, majd egyre több kóbor kutya talált menedéket a Teleki út közelében található, valamikor sertéshizlaldának használt romos épületek között. Itt alakítottuk ki az akkori állatmenhelyünket, más számára használhatatlan, kidobott dolgokból. Mivel azonban városunknak ezen a részén, az állattartási rendelet szerint állattartó telep nem mûködhet, ottlétünk ideiglenesen volt csak lehetséges. Mintegy 11 évig kerestük, egyeztettük az új telep lehetséges helyét, felépítésének módját. Végül az Önkormányzat segítségével 2003-ban elkezdõdhetett az új telep tervezése, építése: irodaépület, öltözõ, takarmányos helyiségkészült, illetve felépítettünk az évek során 65 kennelt, melyekbe az elõírt karantén idõ letelte után a kutyákat kihelyezhettük. 2006-ban az akkori állatállománynak elegendõ volt a férõhelyek száma, így a szükséges kiszolgáló helyiségek elkészültével végre átköltözhettünk a nagykanizsai vasútállomás alatt található, új állatmenhelyre. A hiányzó dolgokat azóta is pótolni, építeni, beszerezni igyekszünk. Sajnos, idõközben az erõs igénybevételnek kitett részek folyamatosan leamortizálódtak, amit nekünk folyamatosan javítani, újítani kell. Az elmúlt 17 évben több ezer kutya fordult meg menhelyünkön, ezek nagy részét sikerült megfelelõ körülmények közé, szeretõ gazdához juttatni. Rendkívül fontosnak tartom megjegyezni, hogy a folyamatosan, az utóbbi idõben pedig már-már drasztikusan növekvõ állományunk mai létszáma 250 kutya és 30 cica, melyeknek mindennapi ellátásáról 1fõ állandó dolgozó, ill. 2 fõ "állandó" aktivista állatgondozó gondoskodik, sokszor nagyon nehéz körülmények között.
Nem tudom, hogy járt-e már nálunk, a nagykanizsai állatmenhelyen? Kérem, jöjjön el, látogasson ki hozzánk, és szembesülni fog azzal a hatalmas, áldozatos és önzetlen munkával, ami itt folyik, meg fogja látni, hogy mit is jelent ennyi állat gondozása. Véleményem szerint kutyatenyésztõként azért lehet fogalma errõl…
Az állatmenhelyre bekerülõ kutyákat veszettség elleni védõoltással látjuk el, illetve minden szuka kutyát ivartalaníttatunk. A macskákat szintén ivartalaníttatjuk. Sok állat sérülten, betegen, legyengülten, vemhesen kerül hozzánk. Õket szükség szerint ellátjuk, kezeltetjük, gyógyíttatjuk. Ennek köszönhetõen az egyik legtetemesebb kiadásunkat az állatorvosi számlák teszik ki.
Menhelyünk állandóan zsúfolt, gazdás kutyákat nem, vagy csak nagyon nehezen tudunk befogadni. Egyre nagyobb feladat a kóbor kutyák elhelyezése is. Õket eddig még minden esetben befogadtuk.
Itt jegyezném meg, hogy a városban felbukkanó kóbor kutyák befogását is, kevés kivétellel, mi végezzük. A gyepmester, Koloszár Attila segítségét csak az agresszív, vagy félõs, felszerelés nélkül megfoghatatlan kutyák esetében kérjük. Mivel azonban az õ altató puskája egy jó ideje már végleg felmondta a szolgálatot, ezzel a feladattal is nekünk kell megbirkóznunk. Menhelyünk nyitott, igyekszünk minél több embert bevonni a munkánkba, kicsábítani a telepre. Nagyon sok gyerek, és egyre több felnõtt jár hozzánk, "kutyázni". Hasznos és jó családi program ez, a gyerekek némi pozitív nevelést, állatvédelemre való tanítást kapnak ezáltal, illetve nálunk végre nem „ciki” anyuval vagy apuval mutatkozni. Azt is el kell mondanom, hogy a szülõk elfoglaltsága miatt sok „elhanyagolt” gyerek szinte csak az itt élõ kutyáktól kap feltétlen szeretetet, figyelmet.
A költségvetésünk mindig is nagyon szoros volt, ezt mindenféle saját programmal,
bevétel kiegészítõ ötlettel próbáltuk és próbáljuk kiegészíteni. Ilyen az évenként megrendezésre kerülõ, bentlakásos, országos állatvédõ tábor, az alapítványi bál, a nálunk élõ állatok fotóival készült falinaptár, stb.
Pályázatokat írunk, rendezvényeken veszünk részt, és szervezünk ilyeneket magunk is. Akik ismerik a tevékenységünket, jártak már nálunk, elismerik a munkánkat, és szeretnek minket. Ennek köszönhetõen sok támogatónk van, ami a nekünk felajánlott adó 1% mértékébõl is látszik. A 2012. évben ez hozzávetõleg 6 millió forintot tett ki, az ezenfelül szükséges pénzösszeget pedig direkt támogatásokból teremtjük elõ, illetve közvetlen támogatást, adományokat is kapunk, például étel és gyógyszer formájában. Az önkormányzati támogatásból és az adók 1%-os felajánlásából befolyó összeg mégsem fedezi éves, teljes költségeinket, hiszen az az idei évben elérte a 12 millió forintot. Kérem, ne feledje, mert nem hagyható figyelmen kívül. A víz, az áram, az üzemanyag mind pénzbe kerül. Gondoljon csak bele, például mennyi víz megy el naponta az állatok itatására, illetve a kennelek takarítására? Majd 300 kutyáról van szó!
Az elvégzett munkáért önkénteseink, az elnökség, illetve jómagam is csak erkölcsi elismerést kapunk, ugyanis mindegyikünk ingyenesen végzi ezt a tevékenységet. Van olyan, aki naponta kijön hozzánk egy órára, és kitakarít két kennelt, majd „fut” is tovább, van olyan önkéntes, aki a fél napját itt tölti, ha éppen ráér, és részt vesz az etetésben is, de van olyan aktivistánk is, aki el sem tudja képzelni az életét anélkül, hogy napi rendszerességgel le ne jöjjön hozzánk. Ilyen barátunk például Kiszelák Gábor. Sokan kötnek úgy barátságot egy-egy kis lakónkkal, hogy hazavinni sajnos nem tudják, de hetente két-három alkalommal lejárnak hozzá, sétáltatják, játszanak vele, finomságokkal halmozzák el.
A hozzánk bekerült kutyusok többsége szerencsés, hiszen elõbb vagy utóbb azért hazaviszi õket valaki, így õk is igazi családra találhatnak. De bizony vannak olyan kutyusok is, akik már évek óta nálunk élnek, és vannak olyanok is, akiknek bizony nálunk ér véget hányatatott kis élete. Nem vagyunk gyepmesteri telep, nem is akarunk az lenni, így ezért nálunk direkt altatás nincs, csak a beteg, gyógyíthatatlan, szenvedõ kutyusok, macskák szenvedéseinek a véget vetéséhez kérünk orvosi segítséget. Ugyanis a menhely ilyen tevékenységet sem végez, mert nem végezhet, és nem is szeretne elvégezni. Egy nagykanizsai állatorvos jár hozzánk, õ vizsgál, gyógyít, ápol és ad szakvéleményt, illetve segít akkor, ha már nincs segítség.
Az idei évben – amennyiben figyeli a sajtót, a különbözõ médiumokat – több jelentõs eredményt sikerült elérnünk a nálunk lévõ árva kutyák közérzetének, körülményeinek a javításában, életének elviselhetõbbé tételében. Egy professzionális nyírógépet sikerült beszereznünk, kutyatusolót építettünk, „ipari” víztömlõt állítottunk használatba, új kenneleket építettünk a kiskutyáknak, és – aminek én a legjobban örülök – két új futtatót is sikerült építenünk a már meglévõ mellé. Ezek a futtatók egyenként 200-300 négyzetméteresek, és igazán ezek jelentik az emberibb, az emberséges körülményeket. Ugyanis a sétáltatni járó önkéntesek és állatbarátok magas száma ellenére sajnos jó néhány kutya csak hetente juthatott ki egy-két órára a futtatóba eddig. De augusztus végétõl, két-három naponként a legtöbb kutyus ki tud jönni néhány órára futni, sétálni, játszani. Egy rotációs rendszert vezettünk be, folyamatosan számon tartjuk a futtatókba kikerülõ kutyákat, és így biztos, hogy senki sem marad ki. Egy kennel egy egész délelõttöt kint tud tölteni a nagy futtatókban. Ezenkívül bevezettük azt is, hogy a menhely bezárása után, a délutáni órákban is kiengedünk egy-egy kennelt a futtatókba, akik pedig egész este és éjjel kint lehetnek. Reggel folytatódik a körforgás, és következnek az újabb kennelek.
Egy kennelben átlagosan 3-4 kutya van, egyik legnagyobb problémánk az, hogy két fiúkutyát általában már nem lehet összetenni, mert összeverekednek, így a kanok elhelyezése külön – és szinte állandó – fejtörést és problémát jelent.
A nyitvatartási idõnk reggel 8 órától délután fél négyig tart. A reggeli órákban az etetés zajlik, így a látogatók többsége délelõtt 11 óra után szokott érkezni általában. Az õsz itt is változást fog hozni, tervezzük bevezetni a „két mûszakot”, azaz az egyik állatgondozó reggelre fog majd érkezni, mint most, míg a másik csak ebéd elõtt, hogy a nyitvatartási idõt ki tudjuk tolni az esti órákig, és így azok is le tudjanak jönni hozzánk, akik egyébként csak a munkaidõ lejárta, tehát 16 óra után tudnának ráérni egy picit „kutyázni”.
Hatalmas lehetõségeket látunk még a Nagykanizsára tervezett javító-nevelõ intézettel kapcsolatosan is, méghozzá akkorát, hogy az „egy életre” megoldaná a munkaerõ gondjainkat (gondoljunk csak bele, mennyi idõt vesz el naponta az állatgondozóktól a majd 70 darab kennel kitakarítása például…), így természetesen maximálisan támogatjuk a Nagykanizsára telepítését is, de ez a témakör, és e tervek egyenlõre részleteiben még nem publikusak, részletes sajtótájékoztatót az õsz végére tervezünk, akkor, ha valóban Nagykanizsán épülne meg az intézet.
Cseresnyés Péter polgármester a végletekig lojális a menhellyel és az árva kutyusokkal szemben, neki köszönhetõen épültek meg most az új kiskutya-kennelek, illetve nagy reményeket fûzünk a helyi Fidesz-frakció október elejére tervezett látogatásához is, hiszen a frakció tagjai egy éven át minden hónapban a saját fizetésükbõl támogatnak különbözõ egyesületeket, és nagyon reménykedünk, hogy beállhatunk e sorba, azaz a támogatottak közé, ugyanis a kutyaházak többsége felújításra szorul, de „persze” külön anyagi lehetõségünk erre nincs.
Az ebadó bevezetésébõl adódó új és megsokasodó feladatok miatt pedig folyamatos egyeztetésben vagyunk Cseresnyés Péterrel, támogatását élvezzük, és már körvonalazódik egy egyszeri, lehetséges menhelyfejlesztés terve is, ami alatt elsõsorban egynéhány új kennel megépítését értjük és reméljük.
Teljesen egyetértünk a felelõs kutyatartás népszerûsítésével, annak megértetésével, hogy kutyás gazdinak lenni egy életforma. A kis és aranyos állat felnõ, de róla akkor is gondoskodni, õt etetni, sétáltatni, orvoshoz vinni, vele játszani és foglalkozni kell. Méghozzá nem pár hónapig, hanem legalább egy évtizedig. Aki ezt felvállalja, fel tudja vállalni, csak az fogjon bele ebbe a „hobbiba”, ami persze nem az, hanem egy életforma.
Egyetértünk azon felvetésével is, hogy állatokat csak tenyésztõktõl vásároljanak, alapos megfontolás után, és ne pedig pillanatnyi fellángolás miatt, mert annak mindig rossz – az állat számára a menhely – vége lesz… Ezért is kezdeményeztük, hogy Nagykanizsa közigazgatási területén tiltsák meg kutyák és macskák utcán és piacon való árusítását, amely felvetésünket reményeink szerint támogatja majd az Önkormányzat is, méghozzá úgy, hogy néhány héten belül ez realizálódjék.
Ezzel párhuzamosan a lakosság széleskörû tájékoztatását is rendkívül fontosnak tartjuk, hogy ismerjék meg a menhelyet, ami városunk része, ugyanúgy része, mint ahogy Nagykanizsához tartozik az a több száz árva kutya is. A sajtó képviselõi, a megyei napilap, de elsõsorban a Kanizsa Hetilap sietett e kérdésben a segítségünkre, teret biztosítva a kanizsai polgárok tájékoztatásához. És hogy szükség van-e erre? Miazhogy, hisz lám, Ön sem volt tájékozott, vagy félre lett tájékoztatva…
 

Tisztelt Takács-Kiss Vera!
Kérem, jöjjön el, látogasson ki hozzánk, ismerje meg a mûködésünket, nézze meg az árva lakókat, sétáljon körbe nálunk. Beszélgessen el gondozóinkkal, sétáltasson meg egy kutyust, legyen részese a menhely életének Ön is. Remélem, hogy jó tapasztalatokkal fog távozni tõlünk, és nem fogja sajnálni az ÉVI 5 ezer forintot ezektõl az árva állatoktól, és nem fogja bánni azt, hogy a menhely, és nem a kutyatenyésztõk kapják meg az „ebadó” forintjait, és meg fog változni azon véleménye, hogy a menhely támogatása nem feladat, nem közfeladat, nem önkormányzati feladat.
NAGYON IS AZ!

Tisztelettel a figyelméért
Dr. Papp Attila
A nagykanizsai állatmenhely sajtóreferense