Gergely, Katinka, Alberta napja van.
Látogatók száma : 57739170
Harmat Árpád Péter: Az 1956-os forradalom és szabadságharc története címû írásból idézve emlékezünk az 56 éve történt eseményekre.
"A szovjet támadás november 4-én hajnali 4-kor indult meg. Alig több mint egy órával késõbb, hajnali 5 óra 20 perckor Nagy Imre rádióbeszédre kényszerült, mely élete utolsó szabad megnyilatkozása volt:
„Itt Nagy Imre beszél a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fõvárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”
A reménytelen harc Pesten november 4 és 11 közt folyt. Utoljára Csepel - Újpest esett el, vidéken pedig Dorog, Tatabánya, Pécs tartott ki legtovább. Ám november 11-re mindenütt vége lett a harcnak!
November 7-én Kádárt Pestre vitték, ahol letette a hivatali esküt, a Nagy Imre kormányt pedig felmentették november 12-én. Nagy Imréék a harcok során a parlament elhagyására kényszerültek, ám Hruscsov és Tito összefogtak, a csapdába ejtésük idejére, és Tito menedéket ajánlott nekik a Jugoszláv nagykövetségen. Mikor azonban Nagy Imre és társai odaértek a Kádár-kormány elismerésére kérték fel õket (ezt megtagadták) Végül november 4 - 22 közt a követségen tartózkodtak, majd Kádár a tárgyalás ígéretével kicsalta õket. Ekkor meglepetésként kellett tudomásul venniük, hogy az értük küldött busz célállomása a tárgyalások helyszíne helyett egy romániai katonai bázis volt. A forradalmi csoport a laktanyában 5 hónapot tartózkodott, majd 1957 áprilisban visszavitték õket Budapestre a tervezett per végrehajtására.
Eközben Mindszenty József bíboros az USA nagykövetségre menekült, ahol végül 15 éven keresztül tartózkodott, egészen 1971-ig. Ekkor a Vatikán és a magyar kormány megállapodásával távozhatott a Vatikánba.
Az ellenállás letörése
A forradalom leverése után a Kádár-rezsim két fõ gondja a munkástanácsok visszaszorítása és a hatalommal továbbra is ellenséges, lázító szervezetek megszüntetése volt. A Nagybudapesti Központi Munkástanács például november 14-én jött létre, és jelentõs hatalommal bírva sztrájkokat szervezett Budapesten. Kádáréknak ráadásul ekkor még nem álltak rendelkezésre megbízható rendvédelmi alakulatok, így ideiglenesen önkéntes pártemberekbõl vattakabátos pufajkásokból szerveztek félkatonai csoportokat, a rendõri feladatok elvégzésére. Késõbb erre a célra jött létre 1957. januárjában a munkásõrség. A sajátos helyzetben eleinte tárgyalni kényszerültek a munkástanácsokkal, majd december 9-én már képesek voltak erõvel is fellépni, és rajtaütöttek a budapesti munkástanácson. Az ellenséges szervezetek közt a Magyar Értelmiségi Forradalmi Tanács jelentette a fõ veszélyt a hatalomra, illetve az Írószövetség, mely továbbra is nagy véleményformáló erõvel bírt Magyarországon.
Ezen szervezetekkel Kádárék december 11-én számoltak le, amikor egyszerûen betiltották mûködésüket! Közben december 5-én és 6-án összesen 200 értelmiségi vezetõ tartóztattak le, köztük a munkástanácsok két vezetõjét, Bali Sándort és Rácz Sándort.
A megtorlás Magyarországon:
A harcokban összesen 3300 felkelõ halt meg, a megtorlás során pedig 229 embert végeztek ki, és további 20 ezer forradalmárt börtönöztek be. Jelentõs volt az internáltak száma is, hisz összesen 13 ezer „gyanúsított” kapta ezt a sorsot! A harcok és megtorlás elõl 170 ezer ember menekült külföldre. Mindezekhez kell hozzászámolni, hogy a december elejére idõzített „rendcsinálás” során történõ tömegbe lövésekkel - Salgótarjánban, Miskolcon, Egerben – további 100 halálos áldozat is gyarapította a veszteségek listáját. Mindent egybevéve az 1956-os forradalom és szabadságharc erõszakos leverése 3629 magyar élet kioltását, 200 ezer ember életének gyökeres megváltozását, és egy egész nemzet önálló akaratának elfojtását hozta.
A Nagy Imre per 1958 február és június közt zajlott, a vád pedig "szervezkedés a népi demokratikus rend megdöntésére" volt. Az eljárás végén három kivégzés zajlott 1958 június 16-án: Nagy Imre, Maléter Pál, és Gimes Miklós esetében. Emellett külön eljárásban Szilágyi József halálra ítélése is megtörtént a per alatti magatartása miatt. Losonczy Géza pedig a tárgyalás elõtt halt meg. Kopácsi Sándort Budapest volt rendõrfõnökét életfogytiglani, Donáth Ferencet tizenkét évi, Tildy Zoltánt hatévi, Jánosi Ferencet nyolcévi, Vásárhelyi Miklóst, a Nagy Imre kormány sajtófõnökét ötévi börtönre ítélték.
Késõbb ugyan Kádár azzal is megpróbálta „feledtetni” az eseményeket, hogy jelentõs béremeléseket rendelt el (18%) illetve megszüntette a beszolgáltatásokat, és lehetõvé tette az állami boltok bérbeadását, emellett lehetõvé tette márc.15 iskolaszüneti nappá nyilvánítását, és zászlónkon a kommunista címer mellõzését, de ugyanakkor 1957 májusában megkötötte a szovjet-magyar államközi szerzõdést a szovjet csapatok ideiglenes itt tartózkodásáról.
A szovjet hadsereg végül még 34 évig tartózkodott hazánkban. A Közép-Európában (Kelet-Németországban, Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon) állomásozó szovjet csapatok egyoldalú kivonását 1988 decemberében jelentette be Mihail Gorbacsov; a magyarországi folyamatot az 1990 márciusában kötött moszkvai egyezmény szabályozta (ekkor 50 ezer orosz katona, 19 ezer polgári alkalmazott és 32 ezer családtag tartózkodott Magyarországon). A csapatkivonás 1990 márciusában kezdõdött meg: az utolsó katonai alakulat 1991. június 16-án távozott, három nappal késõbb, 1991 június 19-én, délután 15 óra 01 perckor a záhony-csapi hídnál pedig elhagyta az országot a legutolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a déli hadseregcsoport parancsnoka is. A magyar országgyûlés a 2001. évi XVII. törvényben ("az ország szabadsága visszaszerzésének jelentõségérõl és a Magyar Szabadság Napjáról") június 19-ét nemzeti emléknappá, a hónap utolsó szombatját pedig a Magyar Szabadság Napjává nyilvánította
Történész körökben elterjedt vélekedés szerint az 56 -os megtorlások igazi befejezõdése 1963 -ig váratott magára, amikor Kádár János márciusban kiadta az 1963 évi 4. törvényerejû rendeletet, melyben közkegyelmet hirdetett az 56 -os forradalom letartóztatottjai számára. A rendelet alapján 3480 ember szabadulhatott a kommunista börtönökbõl! A közkegyelem azonban nem volt teljes, és természetesen a meghalt százak is történelmünk örök veszteségét jelentik. 1956 emléke örökké élni fog a magyarok szívében!"
Harmat Árpád Péter
Forrás:
| További hírek: |
JEGYZET ROVAT >>>