Veni, vidi, vici..., vagyis jött, látott, gyõzött a múlt század közepén, hogy Csóka Jánosné Sasvári Gizella elsõ zalai hölgyként kijuthasson egy olimpiára, nevezetesen az 1960-as római ötkarikás játékokra. Az atlétikai középtávfutás nagykanizsai születésû és a dél-zalai város egyik klubjából, nevezetesen a Nagykanizsai Bányász SC-bõl az olimpiai küldöttségbe bekerült sportoló hölgy november 13-án ünnepelte 80. születésnapját. Az évek gyakorlatilag úgy száguldottak el azóta, amilyen gyorsan õ is rótta a stadionok „oválpályáin” a – 800 – métereket, de sikere azóta is örök szûkebb pátriánkban.

Hiszen azt se felejtsük, hogy a római Stadio Olimpico lelátói elõtt hetedik helyezést ért el végül 800 méteres síkfutásban. Magyarország akkor 180 sportolóval képviseltette magát a tizenhetedik nyári játékokon, s közülük huszonheten voltak nõk, köztük Sasvári Gizella – Nagykanizsáról. A helyzet akkor sem volt egyszerû, lévén gyakorlatilag négy esztendõvel volt az ország az 1956-os forradalmi események után, számos sportoló akkor már javában a határon túl kereste (már nem is mindig sportbéli) boldogulását, akik viszont a hazai viszonyok között készültek, sportbeli teljesítményükkel bizonyítani kellett a nagyvilág felé, hogy Magyarország akkori rendszere kiváló kvalitású embereket ad az örök idõknek. Így az Örök városban is...
Sasvári Gizella eredményét akkor tudjuk értékelni igazán, ha az adott korszak magyar sportjának egészét vesszük górcsõ alá. A fõvárosi klubok iszonyatos mértékben uralták az élet ezen szegmensét és nagy szó volt bekerülni például a római csapatba. Hogy mindez miként sikerülhetett, arról így emlékezett olimpikonunk:
„Egy vidéki sportolónak akkoriban talán még nehezebb volt felvennie a versenyt a fõvárosiakkal... Nekem is állandóan bizonyítanom kellett. Ugyanakkor viszont a pestiek elõtt egy-egy kiugró eredmény után szabaddá vált a válogatottba vezetõ út. Lehet, hogy csak beképzeltem, de mindig úgy éreztem: nem bíznak bennem igazán. S ez bizony károsan befolyásolta eredményeimet” – fogalmazott anno a Zalai Hírlap hasábjain Sasvári Gizella.
Magára az olimpiára így tekintett vissza: „Boldog voltam, hogy kijutottam a legrangosabb sportviadalra, de ugyanakkor szinte megbénított a felelõsségérzet. Coubertin báró szerint ugyan nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos, én azonban igazolni akartam: megérdemeltem a kiküldetést.”
Az elõfutamában a nagykanizsai atléta második helyen biztosította be helyét a fináléban úgy, hogy a papírforma alapján nem számára jósolták azt a döntõbeli helyet. Ahol...: „A döntõ két percérõl nem sokat tudok mondani. Arra emlékszem csak, hogy idegességemben - életemben elõször és utoljára – kiugrottam. S emiatt – középtávon ez ritkaság – újra kellett indítani a mezõnyt. Az elsõ körben, sõt a második feléig közvetlenül a vezetõk nyomában futottam. Az utolsó 150 méteren azonban már nem tudtam velük lépést tartani. Nem is csoda, hiszen erõnlétileg sohasem álltam valami jól, ráadásul a verseny napján egyetlen falatot sem tudtam lenyelni... Ha a legjobb eredményemet megfutom, hatodikként pontot szerezhettem volna. A 2:08.0-val meg kellett elégednem a hetedik hellyel.”
A nyolcas ezúttal is élete egy fontos száma lett, igaz, ezúttal nem idõeredményében. Isten éltesse Nagykanizsa olimpikonját!
(Béres Sándor gyûjteményének felhasználásával.)
Polgár László