Kotnyek István festõmûvész kiállítása látható június 22-ig a Magyarországi Volksbank Zrt. Nagykanizsai bankfiókjában és galériájában. A rendezvényt és a kiállítást Skonda Mária, a részvénytársaság vezérigazgató-helyettese és Balogh László önkormányzati képviselõ, az OKISB elnöke nyitotta meg. Köszöntõt mondott Marton István polgármester-védnök és Nógrádi László parlamenti képviselõ, Lenti város polgármestere. Az ünnepségen megjelent Cseresnyés Péter alpolgármester, országgyûlési képviselõ. Az ünnepség a Sabján Gyula utcában elhelyezett emléktábla avatásával kezdõdött.

– Kotnyek István igazi reneszánsz ember. Kíváncsi és polihisztor mester: áthozat nem is a múlt századból, hanem a hagyomány szerint élésbõl. (Ennek jellegzetes szimptómája – mint tudjuk – az, hogy nincs mobiltelefonja…) Festõ, filmes és fotós: alkotó, aki az idõt képes megállítani – emelte ki megnyitójában Balogh László, majd így folytatta. – Kotnyek Istvánnak talált tájai vannak itt Zalában. Országosan ismert független filmkészítõ, festõ-fényképész: istenadta tehetség. Magányos, néha fanyar, gondolati, szeretõ nézésû és komponáló. Szakmája saját bevallása szerint: ismeretlen magyar festõ. De mi tudjuk, hogy bár a vidéken kiteljesedõ mûvészpályák kevésbé kapják meg a figyelmet, de távol Budapesttõl is születhetnek jelentõs életmûvek (s nem csak hatvan évesen…). „Nem rögzültem egy stílushoz sem, mégis reménykedem, hogy képeimnek van egy jellegzetes karaktere, amirõl felismerhetõ, hogy én csináltam.” – idézte Kotnyek István szavait.„ – Legszívesebben a barátaimnak és harcostársaimnak és a független gondolkodóknak, a nyitott lelkületûeknek mutatom meg munkáimat. A nagyközönséghez nem nagyon tudok szólni, bár jó lenne.”
Kotnyek István festészete képi vezérmotívumai között kisebb szerepet játszik az ember. Helyettük gyakran a környezetükbõl kiemelt tárgyak vagy egyes részletük hordozzák a mondandót. Sokszor fontosabb számára a színvilág, mely gazdag, izgalmas felületet adó, elsõsorban árnyalatokra építõ. Képi világa csak ritkán õrzi a látványhoz rögzült valóság elemeit, inkább sejtelmes fények vibrálnak képein.
– Péntek Imre kritikus, a Pannon Tükör fõszerkesztõje mondja róla: „Minden képe dermesztõen jelenidejû, a múlandóságból elõpárálló metafizikus idõntúliság aurája lengi be.” – folytatta a gondolatsort Balog László. – S játékosság és humor is van benne: ezek nélkül nem érthetjük meg Kotnyek konok elszántságát, hogy õ bizony értelmezi az átmentett világot. Játékos hozzáállása mögött persze ott van az univerzális szemlélet: az, hogy minden mindennel összefügg. Így kötõdnek össze és vezethetõk vissza egymásra a tárgyak lelke és az emberek emóciói. A „talált tájak” fotográfusából így válhatott a „szerkesztett és hordozható tájak” figyelõjévé és alkotójává átírásokkal, átalakításokkal, érzéki határhelyzetekkel. Nála hiszek abban, hogy a mûvészetnek az a dolga, hogy valamiféle pozitív élményt adjon az embereknek: az igazi mûvészet egyensúlyt alkot a realitással és a belsõ világgal. Van benne költészet, de ugyanakkor a látható világ is nyomot hagy benne.

B.E.