Legtöbbünk számára a karácsony a várva várt nagy ünnep: áhítatával, békéjével, örömével, titokzatos csöndjével, találkozásaival, tömjénillatával, ízeivel… Vannak, akik tartalom nélkül csak a terhet látják benne, úgymint kötelezõ bevásárlások, programok vagy éppen a kirekesztettség, az egyedüllét, az ordító szeretethiány szívbemarkoló fájdalma… Kétségbeesett válaszkísérlet a wellness-hotelbe vagy éppen a depresszió sötét birodalmába való menekülés.

Nekünk, keresztényeknek mit is jelent a karácsony? Ha bennünk tiszta a kép, csak akkor tudjuk tartalommal megtölteni az ünnepet, tudunk segíteni rokonainknak, szomszédjainknak, munkatársainknak, jószándékú és keresõ testvéreinknek!

A címben szereplõ mondat az „és” szóval kezdõdik. A keresztények hite szerint Jézus születésekor nem holmi improvizatív, unalomûzõ kalandba kezd az Isten. Emberi léptékkel mérve a több ezer éves elõkészítést követõen érik meg az idõ arra, hogy az Isten látható alakban megjelenjék köztünk. Ezért az „és” a gondos elõkészítést köti össze a beteljesedés és a megtestesülés csodájával, mely a megváltás, a mindent felülmúló isteni szeretet kinyilvánításának egyik fontos állomása. Azzal, hogy a Fiú, a második isteni személy emberré lesz, Isten visszavonhatatlanul összeköti az életét a számára legkedvesebb teremtményével, az emberrel. Így az emberi élet nem egy felejthetõ, múló kaland csupán, hanem egy örökké tartó izgalmas utazás a teremtõ és éltetõ Szeretet birodalmában.
Mária karácsonya már az angyali üdvözlettel elkezdõdik. Az élete nem szól másról, minthogy igyekszik felnõni kimondott igenjéhez. Hûséggel, tudatosan vállalja, amit Istennek megígért. Már állapotosan, a segítõ szeretettõl hajtva utazik (pontosabban gyalogol) a szintén várandós nõvéréhez, Erzsébethez, Ein Karembe, hogy segédkezzék a szülésénél. Majd a népszámlálási törvénynek engedelmeskedve érkezik jegyesével, Józseffel Betlehembe. Bár Betlehem József szülõvárosa, hiányzik a rokonok befogadó szeretete. Se szállás, se kényelem, se biztonság. Csak istálló, bûz, trágyalé és hideg. Lehetetlen körülmények. És Mária mégis boldog, felül tud kerekedni mindezeken a nyomorúságokon, amikor a kisdedet a jászolba fektetheti. Igent mondott Isten hívására, és Isten most gyermekkel ajándékozta meg. Az angyali üdvözletkor nem kérdezett semmit, igenjében teljesen odaadta magát. Így most sem háborog, hanem részesévé válik a csodának.
Az IGE megtestesül. Isten életigenlõ, teremtõ szava – Legyen! – hangzik fel a világ megalkotásakor. A világ eddig is Isten jóságáról, szépségérõl, hatalmasságáról, bõkezûségérõl, a legkisebb részletekre való odafigyelésérõl beszélt öntudatlanul. De most maga a teremtõ szó, a mindeneket alkotó, mozgató és fenntartó ige, látható alakban jelenik meg köztünk Jézusban. Ehhez hasonló – bár tudom sántít a hasonlat – amikor a barátok áldozatkészsége és önzetlen szeretete látható alakot ölt a kalákában végzett munka után midõn a kész házra, vagy a raktárakba hordott learatott terményre tekinthetünk.
„Miköztünk”. Igen, nem csak egy ósdi történetet ismételgetünk évrõl évre. Karácsony titka ma is jelenlévõ valóság. Jelenlegi állomáshelyemen, a napfényes Granadában, a Sierra Nevada hófödte csúcsai alatt, a turistacsalogató, festõi városban is valami hasonlót élek át. A város jelképe a gránátalma, a gazdagság szimbóluma. Az utcákon mégis temérdek kéregetõ és hajléktalan. Az a piarista rendház, amelyben élek, a fõként bevándorlók, családjaikat hátrahagyó afrikai menekültek, félnomád cigányok lakótelepén található, az emiatt rossz hírû Cartuja negyedben. A rendház rendhagyó módon nem önálló épület, hanem az egyik 9 emeletes ház 4. és 5. emeletén van kialakítva, egy-egy bérlakásban. A szemközti ház valamelyik lakásában póni lovakat is tartanak, nap mint nap látom, amikor legeltetik. Esténként több ház bejárata elõtt tábortüzek lobbannak, amelyeknél az ott lakó szegények melegednek, mielõtt hideg lakásaikban nyugovóra térnének. Az utcán a szemetes konténerek tartalmát az éjszakai guberálók az úttestre szórják. A levegõben terjeng a drogok sajnos már számomra is ismerõs illata.
Miközben zajlik az élet, nem is sejtik, hogy a ház egyik lakásában, az egyik szobában kápolna van, és benne Oltáriszentség. De valamit mégis megéreznek. Az amúgy civilben járó piaristáktól minden nap szeretetet, segítséget és törõdést kapnak. Nem a messzi távolból löknek oda valami koncot, hanem vállalják, hogy közöttük élnek és osztoznak sorsukban. Ez a jelenlétük nem pusztán egy naphoz kötött, december 25-éhez, hanem a mindennapok valósága. Erre nem lennének képesek pusztán merõ jószándékból. Ennek forrása a pöttöm kápolnában, a kenyér színe alatt betlehemi kisdedként rejtõzködõ Jézus Krisztus kisugárzása és megerõsítése. A mindennapi közös imádság hûségének jutalma az egymást elfogadni tudó szeretet, a vidám lelkület, a mindennapi szolgálatban való helytállás képessége. Ez az Isten köztünk lévõ valósága. Ezt nem értheti meg más, csak az, aki képes a szeretetre, aki mer nyitni Isten felé.
Nagykanizsán is, családjaink körében is valósággá válik a szent karácsony és szállást vesz az Isten, valahányszor õszinte, tiszta, szép szeretettel, figyelemmel közeledünk a másik felé. Gyengéd, megbocsátani tudó irgalommal, türelemmel, idõt nem sajnálva osztozunk a másik sorsában. A legértékesebb, amikor szeretteink mellett jut idõnk, energiánk – viszonzást nem várva – azokra is, akik a fölöslegesség érzetével a társadalom peremén élnek: gazdátlanul kódorgó gyermekek, bekopogást és jó szót váró idõsek, kórházi ágyon haldoklók, önhibájukon kívül vagy akár abból adódóan éhezõk, rászorulók, hajléktalanok…
Tudok olyanokról, akik – persze nem csak – karácsonykor áthívják a magányos szomszédot, vagy asztalukhoz ültetik a környék egy koldusát. Esetleg meglátogatnak elhagyatott kórházi betegeket. Szeretettel bíztatok mindenkit, ízlelje meg az ajándékozó szeretet eme szintjét. Ígérem, sokkal õszintébb, mélyebb, örömtelibb lesz a karácsonya. Ezekkel a gondolatokkal köszöntöm az újság minden kedves olvasóját innét, a messzi távolból és kívánok áldott, szép karácsonyt.
Vereb Zsolt piarista

A granadai piarista iskola aulájában felállított Betlehem Faustino Osés nyugdíjas piarista atya alkotása. Három évi munkája van benne. Minden évben bõvít rajta. Van benne asztalos mûhely, fazekas, posztó- és halárus, granadai utcakép és házbelsõ, gulya, Heródes udvara és természetesen a barlangistálló. De helyesen nem a közepén, hanem a szélén egy félreesõ helyen...