Január 30-án szerdán 16 órakor Nagykanizsa M.J.V. Önkormányzatának meghívására, a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségének segítségével, a Nagykanizsai Polgári Egyesület szervezésében a Halis könyvtárban nyílik meg a Harc és Mártíromság Emlékét Õrzõ Tanács kiállítása, melynek címe: Katyñ - tömeggyilkosság - politika - erkölcs. Micha³ Andrukonis külképviseletvezetõ helyettes nyitja meg, A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából tartandó megemlékezésen, február 26-án pedig maga Roman Kowalski nagykövet úr mond majd beszédet.

Bár ma már a legnagyobb videomegosztón megtekinthetõ Andrzej Wajda majd’ kétórás filmje, a Katyñ, a félszázados kényszerû elhallgatás után bizony, nagyon is szükséges, hogy a kanizsaiak a március 6-ig megtekinthetõ kiállítás elõtt tájékozódjanak a magunk mögött hagyott század e fejezetérõl. Az aláíró két külügyminiszter neve után Molotov-Ribbentrop paktumnak hívják azt a megnemtámadási szerzõdést, melyben a nemzetiszocialista Németország és a Szocialista Szovjetköztársaságok Szövetsége megegyezett Lengyelország felosztásáról is. 1939 szeptemberében így került két oldalról harapófogóba a lengyel állam. Hadseregének hivatásos és tartalékos tisztjei hadifogságba kerültek. 1940 tavaszán pedig Moszkvában legfelsõbb szinten döntöttek a – milyen szalonképes kifejezés – „Táborfelszámolás”-ról.
Körülbelül 22 ezer lengyelt tarkón lõve gyilkoltak meg és löktek tömegsírba a nyugat-oroszországi Szmolenszk közelében, a katinyi erdõben, és további helyszíneken az NKVD „emberei”. Közülük többen az utolsó pillanatig megkísérelték az ellenállást, a kötél exhumálásukkor is húsukba vágott. A tömegsírok egy részét a szövetségesbõl ellenséggé vált németek tárták fel, cinikus propaganda célra használva. Ám szándékaiktól függetlenül, ténykedésük megcáfolta Sztálin nem kevésbé cinikus válaszát (Megszöktek. Mandzsúriába.), melyet a foglyok hollétérõl tudakozódó nyugati kérdésre adott. A hidegháború éveiben pedig már az USA is felállított szenátusi vizsgáló bizottságot a katyñi tömeggyilkosságról.
Lengyelországban azonban évtizedekig hallgatni kellett. A hazai Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához hasonló lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete a honlapján közzé tette azoknak a listáját, akik „kimondták az igazságot Katyñról”, és ezért büntetés, hátrány érte õket, továbbá megnevezi az „elnyomóikat”, azokat a tiszteket, ügyészeket, bírákat, akik velük szemben nyomoztak, ítéleteket hoztak.
Volt egy tervük: a lengyel társadalom lefejezésével megtörni a nemzet gerincét, elvenni önazonosságát. Nem sikerült. A népirtás vesztesége, a tragédia felidézése egyben lengyel barátaink elõtti tisztelgésre is alkalmat ad. Ahogyan a megszállás éveiben a jövõ Lengyelországára tekintettek, tanulságul kell, hogy szolgáljon valamennyiünknek.
A kiállításhoz kapcsolódik a Nagykanizsai Polgári Egyesület hatodik középiskolás vetélkedõje, melynek címe: „A legyilkoltakat választom, nem a gyilkosokat”. A feladatlapok eredményes megválaszolása csak a kiállítás ismeretében lehetséges.

A kiállítás meghívója ide kattintva tekinthetõ meg.