Prof. Dr. Gerlinger Imre fül-orr-gégész orvosprofesszor, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kara Fül-orr-gégészeti és Fej-, nyaksebészeti Klinikájának igazgatója tartott rendhagyó irodalom és orvostudományi órát a Batthyány Lajos Gimnáziumban.

Az oktatási intézmény egykori tanítványától érdekes és szemléletes elõadást hallgathattak a tanulók Kosztolányi és Babits betegsége kapcsán az orvostudomány és az irodalomtörténet határterületérõl, mely egyben jó pályaorientációs alkalmat jelentett az elõadáson megjelent négy osztály diákjai számára. Köszöntõjében Balogh László igazgató a batthyánys „öregdiákról” azt is elárulta, irodalmi színpados volt, sõt õ szerezte a Dorottya címû elõadásuk zenéjét is, melyért külön díjban részesült az iskola. 

Dr. Gerlinger Imre 1981-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Angliai vendég fõorvosi évei során 2001 és 2003 között kezdte el gyûjteni híres személyek fül-orr-gégészeti kórtörténeteit. Orvostörténeti búvárkodásait számos publikációjában osztotta meg a szakmai közvéleménnyel. Fül- orr-gégészeti históriák címmel 2012-ben könyve jelent meg lányával, Lillával közösen. A könyv 17 híres ember legtöbbször halálhoz vezetõ betegségét írja le. Izgalmas feladatra vállalkozott. Az elmúlt fél évezred uralkodói, politikusai, mûvészei, költõi és tudósai közül azoknak az életútját elemezte, akiknek fül-orr-gégészeti betegség okozta a halálát. A történeteiben azt is elemezte, hogy a történelmi személyiségek miként választottak a kor elismert gyógyítói közül.
– Nagy örömmel jött – jegyezte meg mindjárt az elején a professzor, mert szerette, és most is szereti egykori iskoláját. Elmesélte hallgatóságának, sokáig emlékezetes marad számára a három évvel ezelõtti, 35 éves érettségi találkozójuk. Futballmérkõzést vívtak Balogh László igazgató úr osztályával, és õ egy olyan szerencsétlen esést produkált, hogy mentõ vitte el a kórházba. Amikor egy volt tanítvány meglátta véresen kiterítve az asztalon, és kezdte összevarrni a fejét, azt mondta neki: jaj professzor úr, pont olyan alakú a seb a feje tetején, mint egy Mercédesz jel, és az ilyen le is szokott néha rohanni. – El lehet képzelni, milyen állapotban voltam– magyarázta humorosan. De mindegy, nem rohant le. Azonban ez a meccs jelentette a futball pályafutásom végét. Azóta csak a teniszsport maradt meg. Bár a diákok szívesen tovább hallgatták volna a történetek sorát az elsõ szerelemtõl kezdve a focimeccsek izgalmáig, de erre ezúttal nem adódott lehetõség, mert a szakma és a költészet kapcsolatát 45 percbe kellett belesûrítenie. S mielõtt rátért elõadására, szeretettel köszöntötte az elsõ sorban helyet foglaló egykori igazgatóját, Szebenyi Máriát, aki mint mondta a professzor, nagyon szigorú volt, de nagyon-nagyon szerették, mert amikor haragudott rájuk, akkor is lehetett a szeme mögött érezni a szeretetet.
– Az emberi lélek természetes tulajdonsága, hogy kíváncsi és mindent tudni szeretne a kiemelkedõ személyiségekrõl. A betegség mindig gyengíti a nagy egyéniségek személyiségjegyeit, ezért maradt olyan sok rejtély a hírességek kórfolyamatai és halála körül. A modern kori orvoslás temérdek összefüggést tárt fel a panaszok, tünetek és a diagnózisok között. Ezért is izgalmas, ha történelmi személyiségek elmúlásának eseménysorát újravizsgáljuk, és ismeretlen összefüggéseket keresünk.

Kosztolányi Dezsõ (1885-1936) fej-nyaki daganata és élete utolsó három évének kálváriája
Kosztolányit mindenki ismeri, de a betegségérõl, és azt, hogyan befolyásolta a költészetét, már keveset tudunk. Kosztolányi Dezsõ (1885-1936) a Nyugat elsõ nemzedékének volt a tagja, többek között Babits Mihály, Balázs Béla, Szép Ernõ, Móricz Zsigmond, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Gellért Oszkár és Csáth Géza mellett. Egyike a legderûsebb magyar költõknek. Szabadkán született, ahol édesapja (Kosztolányi Árpád) fizika-kémia szakos tanár, gimnáziumigazgató volt. Apai nagyapja bankpénztáros, 1848/49-es honvédszázados, Bem seregében szolgált, személyesen ismerte Kossuth Lajost, beszélgetett Petõfivel, s õ tanította meg unokáját írni, olvasni és angolul is. Édesanyja, a francia származású Brenner Eulália révén unokatestvére volt Brenner József, írói nevén Csáth Géza, a tragikus sorsú zseniális zenekritikus, orvos és novellaíró.
Kosztolányi fiatal kora óta hipochonder volt, rettegett a betegségektõl, különösen a fertõzésektõl és a könnyû kalandok következményeitõl félt. Ismerjük el, hogy a jóképû, atletikus alkatú fiatalembernek erre meg is volt minden alapja. Akkor is bújta az orvosi lexikonokat, amikor nem volt beteg, kérdéseivel és kétségeivel gyötörte ideggyógyász unokaöccsét valamint testvérét a szintén orvos Árpádot is.
Kosztolányi nagykanállal habzsolta az életet, két végén égette a gyertyát, kivételes tehetségével rablógazdálkodást folytatott. Életeleme volt a vers, a novella, a mûfordítás, a nyelvmûvelés, irodalmunk képviselete külföldön (PEN Club), miképpen a társadalmi és társasági élet is, melynek népszerû szereplõje volt. Életvitele megkívánta a vélt vagy valós serkentõket, számolatlanul szívta a cigarettákat, vedelte a feketekávét és korán megkóstolta a kokain mámorát is. Súlyos szénanáthája miatt az anyai ágon patikus rokonsága rendszeresen ellátta kokainnal, melyet ecsetelõként használt. Feleségének tûnt fel – bár szeszes italt nem fogyasztott –, hogy mindig olyan volt, mint aki kissé mámoros. Késõbb talált rá a kis üvegcsére, melyben az ajzószert rejtegette.

Kosztolányi daganatos betegsége

Betegsége 1933 nyarán, nem sokkal az ”Esti Kornél” címû kötete megjelenését követõen jelentkezett. Baloldalon, alul a fogínyén, két hiányzó foga helyén egy szilvamagnyi, érzékeny bíborvörös folt keletkezett. ”Rákom van!”– közölte feleségével, aki nem elõször hallotta ezt hipochonder férjétõl. Fogorvosa kamillateás öblögetést és meleg borogatást javasolt. A nyár folyamán még számos fogorvost felkeresett, õk is helybenhagyták a kamillás borogatást és valóban, mintha kissé halványodott volna az elváltozás. Idõközben sorra jelentek meg kitûnõ versei a Pesti Naplóban (Kereplõ, Ének a semmirõl).
Kosztolányi szenvedéseibõl kitûnik, hogy még halálában is Babits Mihálynak volt méltó társa. Olyan vibráló költõi tünemény volt, akinek életmûve nélkül szegényebb lenne irodalmunk. Halála után Babits az alábbi sorokat vetette papírra: „Kevés író foglalkozik annyit betegekkel és orvosokkal, mint Õ. S mikor maga került szemtõl szembe a Rémmel, megdöbbenve néztük rettenetes és hosszú küzdelmét, melyet szinte mindannyiunk nevében vívott meg. Utolsó versei, melyeknél õszintébbet és fájdalmasabbat sohasem alkotott, a magyar líra legnagyobb magaslataihoz érnek föl. A halálról szólnak – az Õ haláláról s mindannyiunkéról.” Aztán 15 hónappal késõbb, 1938. február 10-én Babits is elindult a Kosztolányiéhoz hasonló szenvedések útján. Kosztolányi síremléke a Kerepesi temetõben található. A Tábor utcai ház falán, Budán emléktábla õrzi emlékét.

Babits Mihály (1883-1941) kórrajza és misztikus fej-nyaki daganata
Babits Mihály a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, a XX. század Arany Jánosa volt. Szekszárdon született, értelmiségi családban. Négyen voltak testvérek, õ volt az elsõ gyermek. Apja törvényszéki bíró volt, anyja mûvelt, vallásos asszony, aki különösen vonzódott a versekhez, s ez hatott fiára is.
Babits költõi, emberi és írói értékeit számtalan dicsérõ kritika, elismerõ vélemény fémjelzi. A költõ tisztelõi talán ritkán gondolnak arra, hogy a nevéhez kötõdõ hatalmas jelentõségû irodalmi tevékenységet egy olyan személy fejtette ki, akit egész életében különbözõ szervi betegségek gyötörtek, s akinek utolsó éveit kínoktól hasogatva némaságra és szótlanságra kárhoztatva, és mégis értékes irodalmi munkát végezve kellett végigszenvednie.
Gerlinger Imre áttekintést adott arról, hogy életében a gyenge fizikumú Babits Mihályt milyen betegségek gyötörték, hogy alakult élete utolsó kilenc éve, amikor felesége, Tanner Ilona (költõi nevén Török Sophie) ápolása és gondozása mellett heroikus küzdelmet vívott egy máig rejtélyes, rosszindulatú fej-nyaki daganattal.
A fej-nyaki daganat kezdete:
Babits 1932 táján kezdett nehézlégzésre panaszkodni. Elõadásmódja, beszéde szaggatottá vált, de sokáig nem fordult orvoshoz. Panaszait 1935 januárjában asztmás eredetûnek véleményezték. Hogy honnan eredt a tumor? 1980-ban az országos Onkológiai Intézet akkori igazgatója kezdeményezésére komoly erõfeszítések történtek, hogy kiderítsék Babits Mihály fej-nyaki daganatának valós hátterét. A Svédországban, Stockholmban maradt szövettani metszetek vizsgálata alapján, melyet késõbb Budapesten is megerõsítettek, Babitsnak nyálmirigy-daganata volt. Felmerül a kérdés, hogy miért terjedt el a köztudatban az, hogy Babitsnak gégerákja volt? Ennek magyarázata egy levélrészletben keresendõ, melyet 1938-ban küldtek egy mûtétet követõ sugárkezelés befejeztével, a rádiumkezelést megelõzõen. A külföldrõl kapott eszköz alapján gondolták akkor – melyet a gégedaganatok esetében a rádiumnak a szûkületbe való bevezetésére használtak –, hogy gégerákja volt. Babits halála (1941. augusztus 4.) elõtt három nappal jelent meg a Nyugat aktuális száma, és mivel a megjelenési engedély kizárólag Babits nevére szólt, ezért 33 év után megszûnt ez a patinás folyóirat.
A szûkre szabott 45 perc gyorsan eltelt, már a következõ órára is becsengettek. A klinikaigazgatónak be kellett fejeznie a rendhagyó irodalomórát. Az alma mater „örök” diákja jelképes ajándékot, batthyánys relikviákat kapott jutalmul Balogh László igazgatótól.
B. E.

További képek a galériában, a nagy képre kattintva.