Bevallom, az amerikai és a keleti bunyós filmeken nevelõdve, ám mégis viráglelkû, nõi lélekkel, meglehetõsen vegyes érzelmekkel készültem a thai boksz egyik legismertebb edzõjével, Kucsera Mártonnal történõ beszélgetésre. Persze, már rég megtanultam: akkor ítélj, ha megismersz valakit, soha ne foglalkozz általános sztereotípiákkal, ám a személyes találkozóig meglehetõsen pontatlan kép élt bennem a pusztakezes harcmûvészetrõl. Amolyan gladiátor-meccsnek éreztem, vérre menõ küzdelemnek, ahol csak az erõ, a vadság és a hév dominál. Már tudom: tévedtem. Ugyanis, annak ellenére, hogy tûz és elszántság fûti a sportág mûvelõit, mégis – bármennyire hihetetlen mások számára – a thai bokszolók érzelmekkel, ésszel és lelki finomsággal is meg vannak áldva. Mindemellett pedig kellõ fegyelemmel, tartással, önmérséklettel – sok kicsi részlettel – mint egy puzzle. Ahogy Kucsera Márton…

- Az a bizonyos tûz lobogott a Baján született, egykori Repülõ Mûszaki Fõiskolás diák szemében az interjún. Ám nem pejoratív lángok, hanem a sportolóé, az édesapáé, a baráté, délutánonként pedig az edzõé. De mégis hogyan jutott el a halászlé fõvárosából Pattayára, Veszprémbe, Keszthelyre – és még a világ több pontjára – a zalai közösségi élet egyik oszlopos tagja, s mikor „jegyezte” el magát egy életre az echte magyar ember a thai boksszal?
– „ Már kiskorom óta sportolok, ám tanulmányaim más irányba sodortak. Vendéglátóipari iskola, majd a szolnoki repülõgép-technikusi évekkel párhuzamosan cselgáncsoztam, atlétikáztam, fociztam. Összefért bennem a szezon a fazonnal, mégis éreztem, többre, másra vágyom. Mindig szerettem a küzdõsportokat: hét évig taekwondoztam, talán ez volt késõ húszas éveim egyik sorsfordító momentuma, mely elhozta életembe a legnagyobb szerelmet, a thai bokszot. Ekkor már Veszprémben dolgoztam, nappal a helikopteres-alakulatnál, esténként pedig a sportnak éltem. Egyik edzésen találkoztam valakivel, aki ízelítõt adott nekem a Magyarországon akkoriban még gyermekcipõben járó thai bokszról.
– Elsõ látásra „beleszerettél” a nyolc végtag tudományaként aposztrofált sportba?
– Már elsõ érzésre. Megfogott a technikája, a harcos játékossága, a lüktetése, a férfias hatékonysága. Ahogy az önmérsékletre történõ nevelése is – ezt a tudást a mai napig kamatoztatom. A lelki harmónia is beköltözött általa az életembe, melyet – szeretetközpontú életszemléletemmel – igyekszem mindig megõrizni, gazdagítani, úgy, hogy nyitott „énnel” és jellemmel közeledek az emberek felé. Persze, azért nem tagadom, a heves vérmérséklet is „alapkövetelménye” (volt) a thai boksznak, a nagyvilágban muay thaiként (el) ismert sportnak. De lényeg a sokrétûsége: az ököl, a könyék, a térd, a láb közös „rítustánca”. Levetíteni – a nyolc végtagba- mindazt, ami az agyban születik és megspékelni a lélek, a szív tûzével s egyben megfontoltságával.
– Ez neked úgymond zsigerbõl jött? Vagy azért tanulni sem voltál rest?
– Természetesen én is a jó öreg „iparosévek” útján kezdtem ismerkedni az országban Tölgyesi Csaba által meghonosított thai bokszszal. A már említett barátomnak, Kunkli Tivadarnak (thai boksz világbajnok - a szerk.) köszönhetõen mélyedtem el egyre jobban a majd’ 2000 éves muay thai-ban. Olyannyira „belemerültem”, folyamatosan képezve magam, hogy hosszú évek múlva már másokat is edzettem a rám „hagyatékolt” sportklubban, ekkor még Veszprémben.
– Aztán jött egy éles váltás az életedben, legalábbis földrajzilag…
– Így igaz. Az ezredfordulón Keszthelyre költöztem, már bõ egy évtizede élek a Balaton parti városban. Mint a fák, itt vertem „gyökeret” is, már nem vagyok dudva, amit ide-oda fúj a szél. Persze, ehhez hozzájárult az is, hogy felnõttem, megértem, mert sok mindent megéltem… Jártam ekkor már Thaiföldön is, Pattayán, ahol igazi keleti harcmûvészektõl próbáltam elsajátítani a thai boksz minden csínját-bínját, elméleti-gyakorlati síkon, s amikor csak tehetem, visszajárok az ottani klubokba – melyek nációtól függetlenül mindenki számára nyitottak – tanulni. Sokat adtak nekem ezek az utak, ám a szívem mindig hazahúzott Keszthelyre, ahol a két, ma már nagyfiam mellett, a közelmúltban egy kislánnyal is megajándékozott a sors. Megalapítottam a saját klubomat, ami az évek folytán egyre jobban benépesült. Thai bokszolni szeretõ fiúkkal, késõbb kicsi gyermekekkel, és elvétve lányokkal is.
– Egy film jut eszembe. Ong Bak – A thai box harcosa, Tony Jaa harcmûvésszel a fõszerepben…
– Ez sem véletlen. Éppen Svájcban jártam, amikor egy újságos standnál láttam egy lapot, a már említett Tony Jaa-ról. Sportegyesületem, az Ong Bak Muay Thai Box Se. róla kapta nevét, az már csak non plus ultra, hogy visszaérkezvén Magyarországra könyvek segítségével egyre jobban megismertem a sportág világklasszisát, azét a sportét, mely, habár nagy népszerûségnek örvend, nem olimpiai játék.
– Valóban nem az, hanem merõben fontosabb neked: „Ha van a boksznak varázsa, az a harc varázsa, amelyet akkor is vívsz, ha nincs erõd, ha törik a borda, reped a vese, szakad a retina. Annak a varázsa, hogy mindent felteszel egy álomra, amit csak te látsz! Testedet teljesen átjárja a vadság, mégis felhasználja minden erõdet!”
– A thai boksz esetében ez csak részben igaz. A testiségérõl már sokat beszéltem, ám lényegesebb a szellem, a lélek harmóniája. Közhelyesen: agyra is gyúrok, hiszen fejben dõl el minden. A józan felfogás, a spirituális gondolkodás, a szeretet számomra elengedhetetlen, lényem része csakúgy, mint a szabadság. A küzdõsportot ûzõ emberekben is rengeteg a gyengédség, no, nem „harc” közben, olyankor egy belsõ szív veszi át az érzelmeket. Bár szükséges önmérséklet, azaz, hogy ne szaladjon el „eszetlenül” az ember keze…
– „A világ, amit teremtettünk, gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.” Ezt az életbölcsességedet próbálod átörökíteni a gyermekeidbe és a tanítványaidba is?
– … Ahogy tudásom legjavát és élettapasztalatomat is. Mert sem az edzések, sem a családi életem nem arról szól, hogy lényem egy darabját alakítom, teátrális jelleggel, hanem mindent átadok, ami bennem van. Egy jó beszélgetéssel, egy érintéssel, vagy egy mosollyal. Szeretem az embereket, és hiszek is bennük. Csak a jóra, csak a pozitívumokra koncentrálok, így ezeket vonzom be.
– Akkor ezek szerint sok „lélekdonor” van az életedben…
– A kislányomon, a páromon, a két fiamon, a baráti körömön kívül a nívós eredményekkel büszkélkedõ (országos bajnok) bokszolóim is rengeteg erõt adnak: Keszthelyen, Zalaegerszegen edzem a jövõ generációt, ahova Nagykanizsáról is érkeznek sportolni vágyó fiatalok. Amibe belekezdek, azt mindig hittel és kitartással végzem, tehát kijelenthetem: csak lelki dopping létezik az életemben.
– Adódik a kérdés, legalábbis egy bokszoló esetében: „ki adja a következõ pofont”; milyen tervekkel tekintesz a jövõbe?
– Én mindig a jelenben élek, akkor és ott, ahol éppen lennem kell. Pofont, ha kapok is az élettõl, kamatoztatni fogom, oly módon, hogy levonom belõle a tanulságot, és legközelebb megpróbálom elkerülni. De sosem viszonzom! Az indulat, a harag nem jó tanácsadó. Csak a szeretet, a boldogság és az emberi értékek számítanak. Nem szövök hiú reményeket, elérhetetlen ábrándokat. Megbecsülöm mindazt, amim van…
Szabó Zsófia