A zalai katonákat elsõként vitték a Don-kanyarba és utolsóként térhettek haza, a hadosztályuk létszámának közel 80 százaléka elesett. Ennek a tragédiának állít emléket az a nagykanizsai kiállítás, amely a hazatérõ katonák 70 évvel ezelõtti fogadásának napra pontos évfordulóján nyílt meg.

A Thúry György Múzeumban olyan tárlatot rendeztek be, amelyet az egykor a frontot is megjárt katonák és családtagjaik által átadott dokumentumokból állítottak össze. Számtalan fotó, irat, személyes levelezés és néhány megõrzött emléktárgy jóvoltából az emberi oldalát ismerhetjük meg a 70 évvel ezelõtti tragédiának - jelezte Hermann Róbert történész, az MTA doktora.
A Nagykanizsától a Donig - Apáink, nagyapáink emlékére címû idõszaki kiállítás megnyitóján a történész arra emlékeztetett, hogy igazából máig nem foglalta el a helyét a magyar történelemben ez a hadmûvelet, mert sokáig beszélni sem lehetett róla. A hivatásos történetírás is hosszú ideig csak nagyon óvatosan kezelte ezt a témát, igazából csupán az 1980-as évek végén kezdõdött meg a történtek tényleges feldolgozása.
A háború teljessége tükrözõdik a visszaemlékezésekbõl, ahogy a kiállításból is, vagyis "a hõsiesség, a bajtársiasság, az önfeláldozás, ugyanakkor a kapkodás, a felelõtlenség, a hozzá nem értés vagy akár a döntésképtelenség is" - fogalmazott Hermann Róbert.
Emlékeztetett rá, hogy kétségkívül súlyos veszteséget szenvedett a magyar hadsereg, a katonák embertelen körülmények között álltak helyt, "de nem lehet azt mondani, hogy a politikai és a katonai vezetés ezt a hadsereget meghalni küldte volna ki". Magyarországnak az akkori ipari fejlettsége, katonai infrastruktúrája "nagyjából abban az állapotban volt, amilyen felszereléssel ezt a haderõt el tudta látni".
Felidézte, hogy a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg kilenc könnyû hadosztállyal, egy páncélos hadosztállyal és egy repülõkülönítménnyel vett részt a hadmûveletben, s a 3. hadtest 9. hadosztályában, a 17. és 47. gyalogezredben voltak a zalai katonák és tüzérek. Õket elsõként mozgósították és küldték ki a frontra, de utolsóként törtek ki és térhettek haza. Éppen a 9. hadosztály szenvedte el a legnagyobb veszteséget, a katonák közel 80 százaléka odaveszett. Ezek után a teljesítményük lebecsülése volt, hogy Nagykanizsára érkezésüket követõen három hétre karanténba zárták õket.
A történész kijelentette: "tudjuk, hogy ezt a háborút nem a jó oldalon vívtuk meg", de ez semmit nem von le a katonák hõsiességébõl, vitézségébõl, bajtársiasságából.
Dénes Sándor alpolgármester idézte fel, hogy 1942-ben mintegy 10 ezer zalai honvédot vittek a frontra, de közülük csupán alig háromezren tértek haza. Az éhezéstõl, a hidegtõl való szenvedés mellett esélytelen harcot folytattak a túlerõvel szemben, "parancsra kockáztatták a becsületüket".
A kiállításmegnyitón Molnár András, a Zala Megyei Levéltár igazgatója elmondta, hogy a megjelentek közül is számosan adták kölcsön saját vagy családjuk személyes relikviáit, iratait, fotóit. Többnyire csak ezek segítségével lehet feldolgozni a történteket, mert hivatalos iratok vagy nem maradtak fent, vagy a mai napig a szovjet levéltárak mélyén rejtõznek. Szólt arról is, hogy az eddig összegyûjtött fotókból õsszel olyan albumot jelentetnek meg, amelyben 400-500 kép segítségével dokumentálható a doni tragédia.

MTI - Kanizsa