Minden magyar el akar egyszer jutni Erdélybe. A rejtélyes meseországba, ahol még élnek a hagyományok, ahol a sûrû lombok árnyékában népviseletbe öltözött székely bácsik és nénik barátságos mosollyal kínálják a frissen sült kürtõskalácsot és messze földön híres házi pálinkájukat.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal vágtunk neki több mint tíz órás utunknak. A történelem könyvekbõl már jól ismert Nagyváradra érve megtekintettük a lenyûgözõ római katolikus székesegyházat, és a szomszédságában lévõ püspöki palotát. A „Kõrös-parti Párizsban” zajló sétánkon egy Ady szoborral is találkoztunk, valamint az általa kedvelt kávéház hangulatába is bepillantást nyerhettünk.

A Királyhágót követõ állomásunk a csúcsai Boncza-kastély volt, ahol Ady életének utolsó éveit töltötte. Aznap a legmegdöbbentõbb látványt a bánffyhunyadi cigánypaloták nyújtották, enyhén giccses bádogtetõikkel, élénk színeikkel és olykor-olykor a bádogtetõkön felbukkanó egyszarvúikkal. A körösfõi református templom harangtornyába is feljutottunk, ahonnan Kalotaszeg környékét beláttuk. Az elsõ nap másik nagy történelmi jelentõségû városa a Mátyás király nevével szorosan összekapcsolódó Kolozsvár volt. Itt megtekinthettük Mátyás szülõházát, a Farkas utcai és a Szent Mihály templomokat, a monumentális Mátyás-szoborral együtt. A román görögkeleti székesegyház is mély benyomást tett ránk misztikus félhomályával, füstölõivel, imát mormoló híveivel.
Bár a megtekintett nevezetességek lenyûgözõk voltak, igazán akkor éreztük Erdély varázsát, amikor útban a szállásra a táj megváltozott. Hatalmas hegyek tûntek elõ a semmibõl, mindenfelõl fák vettek körül, és egyszerûen minden gyönyörû volt. Megérkeztünk álmaink Erdélyébe. Szállásunk az UNESCO világörökség részét képezõ, talán az egyik legszebb Kárpát-medencei településen, Torockón volt, ami kicsi és sáros, mégis a maga módján csodálatos. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a falu nevezetességének, a Székelykõ vonulatainak hála itt a Nap is kétszer kel fel. A szállásunk otthonos volt, és már elsõ este igazi erdélyi ételeket ízlelhettünk meg.
Sajnálatunkra másnap nem láthattunk a kétszeri napfelkeltét, mivel magyar idõ szerint hat órakor indultunk. Kanyargós utunk a gyönyörû Hargitán keresztül vezetett Gyergyószárhegyre, ahol megtekintettük a Lázár-kastélyt. A Gyilkos-tó igazi „gyilkos” arcát a havas-jeges körülmények miatt nem láthattuk a maga teljességében. Siettünk is tovább a nap fõ attrakciójához, a Békás-szoroshoz. Meredek sziklafalaival, beláthatatlan kanyarulataival, és az idõjárásnak hála, elképzelhetetlen hótömbjeivel és jégcsapjaival lélegzetelállító látványt nyújtott. Azt mondják, ha van pokol, akkor itt van a bejárata, és bár magával az ördöggel nem találkoztunk, biztosak vagyunk benne, hogy igazuk van. Ezután jutottunk el Korondra, ahol székely remekmûveket vásárolhattunk, majd egy székely bácsi elõadását hallgathattuk meg a székely kapuról, amely magát a székely embert és annak életútját jelképezi. Marosvásárhelyt a lámpák fényénél csodálhattuk meg, ahonnan tizenegy óra körül érkeztünk vissza a szállásra. Mindenki félálomban evett egy kis rántott húst, majd kimerülten ágyba zuhant.
Vasárnap újra útnak indultunk, ezúttal egy igazi túrázós napra. A tordai sóbányával kezdtük az aznapi programot, ahol felejthetetlen élményben lehetett részünk, hála jókedvû idegenvezetõnknek. Itt sok érdekességgel találkoztunk, ellátogattunk a sóbánya egy olyan termébe is, ami tizenhatszor visszhangzik vissza. Ha például elkiáltod, hogy alkohol, a részeges visszhang tizenhatszor kérdez vissza, hogy hol-ho-hol? A bányában szabadidõs részleg is van, ahol többek között óriáskerék és egy kis tó is található csónakázási lehetõséggel - ha valaki egy egész napot szánna rá, érdemes lenne legközelebb kipróbálni. Ezután következett a kirándulás két csúcspontja, a Tordai hasadék és a Székelykõ. A Tordai-hasadék Erdély egyik legismertebb természeti látnivalója, melyhez sok legenda is fûzõdik. Az 1129 méteres Székely-kõ megmászásának ebéd után vágtunk neki. Akik felértek tudják, hogy életük egyik legnagyobb élményében volt részük. Igazi kihívásnak bizonyult vízen, sáron és sziklákon át feljutni a csúcsra, de bebizonyítottuk magunknak, hogy akaraterõvel és kitartással bármit elérhetünk. Nemcsak saját korlátainkat gyõztük le, hanem a baráti kapcsolatok is megerõsödtek, ahogy egymást segítve haladtunk tovább. Fentrõl leírhatatlan látvány fogadott bennünket, mely minden fáradtságot megért. Ekkor még nem tudtuk, hogy csak ezután következik a neheze. Lefelé sokat csúsztunk, estünk, és kék-zöld foltokat szereztünk, de egymás támogatásával komolyabb sérülések nélkül értünk le.
Az együtt töltött esték során nemcsak szorosabbra fûzõdtek a kapcsolatok, hanem egyesek mûvészi hajlamai is megmutatkoztak, ez a búcsúesten sem volt másképp. A közös éneklések, gitározások alkalmával egymás újabb oldalát is megismerhettük, akárcsak a nevezetességekrõl szóló elõadások során, amiket mi magunk, diákok tartottunk. Ezekbõl az utolsó napon sem volt hiány, így bõséges programunkat Gyulafehérvár történelmi belvárosával, székesegyházával, Déva várával, Vajdahunyadon a Hunyadiak várkastélyával és Aradon a Tûzoltó téri emlékmûvel zártuk.
Ezúton is szeretnénk megköszönni Horváth Gábor tanár úrnak, hogy megszervezte ezt a fantasztikus kirándulást és dr. Belsõ Marita ifjúsági védõnõnek, amiért a nehéz pillanatokban is velünk volt. Természetesen ez az út nem jöhetett volna létre megbízható sofõrök nélkül, így köszönettel tartozunk Tarr Lászlónak és Dervalics Ferencnek áldozatos munkájukért.
A kirándulás során rengeteg élménnyel gazdagodtunk, amik örökre az emlékezetünkbe vésõdtek. Reméljük, lesz még alkalmunk ellátogatni erre csodálatos helyre, hogy Erdély újabb kincseit fedezhessük fel.

Kremzner Noémi, Samu Bianka
Batthyány Lajos Gimnázium