Pénteken helyezték végsõ nyugalomra a nagykanizsai köztemetõben dr. Hári Tibort, aki 18 éven keresztül látta el városunk bíróságán az elnöki teendõket. „Egy felkészült, mind az ítélkezõ tevékenységében, mind pedig a bíróság irányításában szigorú elvek szerint élõ és dolgozó embert ismertem meg benne” – emlékezett a korábbi kollegára dr. Kurta János, a Nagykanizsai Járásbíróság elnöke, majd így folytatta: „Dr. Hári Tibor 1931. január elsõ napján született, tulajdonképpen a jog volt a munkája és a hobbija is, tehát mondhatjuk, hogy az élete.

Jogászi pályafutásának meghatározó momentuma volt, mikor 1974-ben kinevezték a járásbíróság elnökévé. Én zalaegerszegi, kaszaházi születésûként az ELTE-n végeztem el a jogi egyetemet, majd kerültem 1976 májusában – fogalmazóként – a nagykanizsai bíróságra. Ebben nem csak családi kötelékeimnek volt meghatározó szerepe, hanem az elnök úrnak is, hiszen azzal „vett le a lábamról”, hogy azt mondta nekem: ez egy olyan munkahely, ahol a dolgozó – jelesül a bíró – független, senki nem szólhat bele a tulajdonképpeni munkájába, azaz az ítélkezési tevékenységébe, és a bíróság elnöke is csak „elsõ az egyenlõk között”, tehát csak a szervezeti munkát irányíthatja. Így hát „beadtam a derekam”, és beálltam fogalmazónak, majd végigjártam a „szamárlétrát”, és mindvégig nagyon jó kapcsolatot ápoltam dr. Hárival, majd 1988-tól 1992-ig elnökhelyettesként dolgoztam a keze alá. Õ ekkor vonult nyugdíjba, engem pedig kineveztek az akkor még „városi” bíróság elnökévé. Valóban úgy is lett, ahogy egykor megjósolta, a 16 év alatt egyszer sem szólt bele az ítélkezési tevékenységembe.
Hári elnök úr egy nagyon határozott, nagyon erélyes vezetõ volt, a bíróság volt a második otthona, abszolút komolyan vette a munkáját, kemény kézzel irányította a város – akkor – nagyjából 7 fõs bírói karát. Azt gondolom, hogy ezt csak így lehet csinálni, enélkül az elhivatottság nélkül egy vezetõ igazából soha nem válik valódi vezetõvé. Véleményem szerint azok az egykori fogalmazók és más bírósági dolgozók, akik akkoriban az õ irányítása alatt kezdtük el pályafutásunkat a nagykanizsai bíróságon, mind jó szívvel gondolunk vissza az elnök úrra. Külön is figyelemre méltó az, hogy nemcsak aktív bíróként, de nyugdíjasként is mindig naprakészen követte a jogszabályi változásokat, különösen a bíróságokat, az ítészi szakmát érintõket. Mindkét – polgári és büntetõ – ügyszakban dolgozott, széleskörû tapasztalatra és jártasságra szert téve bennük. Azt hiszem elmondható róla – persze ez az én szubjektív megítélésem –, hogy szigorú, de igazságos büntetõbíró volt. Számos kitüntetéssel büszkélkedhetett, mindenképpen megemlíteném a legrangosabb elismerését, a „Munka érdemrend” bronz fokozatát, amit 1979-ben vehetett át.
Mint az a bírákra általában jellemzõ, miután nyugdíjba vonult, akkor szinte úgy kellett hívni, hogy jöjjön már be egyet beszélgetni, mert nem akart zavarni a látogatásaival. Mindig azt mondta, tudja, hogy mennyi a dolog, hiszen õ is volt bírósági elnök… Az évzáróinkon és egyéb rendezvényeinken azonban rendszeres vendég volt, agilisan és naprakészen kapcsolódott be ilyenkor ennek a kis közösségnek az életébe. A nyugdíjas éveit aktív pihenéssel töltötte, bár bejelentkezett ügyvédnek, de nem dolgozott védõként, azt hiszem, õ egy igazi, vérbeli bíró volt. Nagyon szeretett a hegyi birtokán dolgozgatni, ahova mindig kerékpáron járt ki, még nyugdíjasként is ragaszkodott az aktív, sportos élethez. Talán ennek is köszönhetõ, hogy nagyon szép kort élt meg. És figyelemreméltó, hogy mindvégig tartottuk a kapcsolatot, tényleg minden érdekelte.” – zárta emlékezõ gondolatait a járásbíróság elnöke. Dr. Hári Tibor 82 éves korában, 2013. július 5-én hunyt el.
 

Papp Attila