A kanizsai kötõdésû Bedõ Krisztián egyesével veszi a lépcsõfokokat, mégis rakétasebességgel halad elõre. A vízilabda csapat húszéves benjaminja Kis Gábort helyettesíti majd a barcelonai világbajnokságon - írja a vlv.hu  a vele készített interjújában.

- Hogy lehetett Nagykanizsán elkezdeni a vízilabdázást?

- Elõször úsztam, két évig. Nagyon unalmas volt, faltól falig...

- Miért csináltad akkor éppen ezt?

- A szüleim találták ki, mondván, hogy ez minden sportok alapja. Két év után elegem lett belõle, teljesen abbahagytam, aztán egy év kihagyás után indultam egy nagykanizsai úszóversenyen, egy diákolimpián, amit megnyertem. Ott figyelt fel rám egy vízilabdaedzõ és azt mondta: nem létezik, hogy ne sportoljak valamit, esetleg éppen a vízilabdát... Szabó Szilárd volt, a nevelõedzõm, s el is mentem vele vízilabdázni. Talán az elsõ komolyabb megmérettetésem egy Sulipóló-verseny volt, ahol az egyik legjobb játékos lettem és akkor gondoltam elõször úgy, hogy ez lehet majd az életem.

- Hány éves voltál akkor?

- Tíz-tizenegy. Aztán lassan kinõttem a korosztályomat és Nagykanizsát. Arra gondoltam, hogy megpróbálom megmérettetni magam országos szinten és mivel a Nagykanizsa csak a dunántúli bajnokságokban indult, úgy döntöttem, hogy a középiskolát már Kaposváron kezdem el. A Kaposvár szerepelt az országos bajnokságban, a serdülõ is, így ki tudtam magamat próbálni. Az elsõ mérkõzésem a BVSC ellen volt. Négy gólt lõttem azon a meccsen és az ellenféltõl azonnal megkeresett Petlyánszki Péter, hogy nekem mindenféleképpen fel kellene költöznöm Budapestre és a BVSC-ben kellene játszanom.

- Közbevetõleg: ekkor már voltak kialakult posztok, már center voltál?

- Ameddig Nagykanizsán voltam, játszottam mindenhol, aztán amikor Kaposvárra kerültem, ott lettem "rákényszerítve" a centerezésre...

- Mi volt a "kényszerítõ erõ"?

- Az, hogy nagyobb voltam a társaimnál.

- Így dõlt el a sorsod, ezen múlt?

- Igen.

- Azt mondták, hogy akkor te bemész verekedni?

- Igen, nagyjából így történt.

- És te ezt elfogadtad és attól kezdve próbáltad külön figyelni a nagyokat, elsajátítani ennek a posztnak a jellemzõit?

- Igen, pontosan. Senki nem tanított erre, igyekeztem mindenkitõl ellesni valamit, így alakult ki a saját centerjátékom.

- Kik voltak akkor azok a centerek, akiket figyeltél?

- Papesz! Papesz, egyértelmû...

- És mi volt az, ami ezt ilyen egyértelmûvé tette?

- Nagyon tetszett nekem az õ "ellépõs játéka", amit próbáltam ellesni tõle.

- Szóval megkeresett a BVSC...

- Igen. De azt az évet még lehúztam Kaposváron, nem akartam egybõl elmenni, majd 2009-ben jöttem Budapestre. A BVSC serdülõ II-be.

- Hány éves voltál?

- Tizenhat.

- A szüleiddel együtt jöttél?

- Nem, egyedül. Kollégiumban laktam és a Csanádi Árpád gimnáziumba jártam. A serdülõ kettõben egybõl gólkirály lettem, 106 gólt lõttem és felfigyeltek rám az akkori ifiválogatott vezetõi. Behívtak és rögtön azon a nyáron már elsõ számú center voltam a stuttgarti EB-n.

- Hogy sikerült az a torna?

- Hatodik hely..., egy idõben mi gyûjtöttük a hatodik helyeket :-)

- És neked hogy ment, tudtál bizonyítani?

- Igen, én lõttem a legtöbb gólt a magyar csapatból, úgyhogy ez is jól sikerült számomra.

- Akkor menjünk tovább...

- Lassan bekerültem a BVSC felnõttbe. Akkor lett ott edzõ Dabrowski Norbi. Ez már az ifi I-es idõszak volt és onnantól kezdve játszottam három évig a BVSC felnõtt csapatában.

- Az elsõ OB1-es meccsed hány éves korodban volt?

- Tizenhét éves voltam. Az elsõ évben nagyon keveset játszottam, inkább a kispadot koptattam, de már a második évben mondhatni, hogy meghatározó szerepet kaptam. Dabrowski Norbi egyre jobban megbízott bennem, sokat segített, külön is foglalkozott velem, akkor õ már látott bennem valamit. Az uszodán kívül is segített, hiszen nem voltak velem a szüleim, tényleg a szállástól az étkezésig, iskolai dolgokig sok mindenben mellettem volt.

- Szinte már itt is vagyunk napjainknál, mész Egerbe - Dabrowski Norbi után....

- Igen.

- Azt vettem észre az élettörténetedbõl, hogy bárhova kerültél, mindig azonnal tudtál bizonyítani. Ahova "pottyantál", ott rögtön sikerült felhívni magadra a figyelmet, s folyamatosan, ráadásul gyorsan kerültél lépcsõfokról lépcsõfokra - felfelé. Ezt minek tulajdonítod?

- Erre tettem fel az életemet, amikor 13-14 éves koromban elköltöztem otthonról. Nem volt könnyû, éppen akkor született meg a kisöcsém, nehéz volt otthagyni a családomat. Attól kezdve viszont az életem a vízilabda.

- Gondolom, leült a családi tanács és megbeszéltétek. Mit mondtak a szüleid?

- Támogattak. Édesanyám nehezen tudott elengedni, de látták, hogy ez érdekel engem és támogattak.

- Akkor, amikor ez zajlott, 13-14-15 éves voltál. Gondoltál arra, hogy a legnagyobbak közé kerülhetsz? Vagy csak ezt élvezted és itt kerested az érvényesülést?

- Mindig az éppen következõ célt tûztem ki magam elé és ez tényleg látszik is abban, ahogy jöttek azok a bizonyos lépcsõfokok, amikre sikerült mindig fellépnem. Nyilván elképzeltem egy végsõ célt, de azt nem gondoltam, hogy húszévesen itt lehetek a legjobbak között.

- Eljutottunk a válogatottbeli meghívóig. Azért elég sok embert meghívnak keretedzésre, még hivatalos meccset is sokan játszanak, de világversenyre kijutni a magyar válogatott tagjaként - azért ez nagyon nagy dolog. És bárhogyan is történt (hiszen Kicsi sérülése nyitotta meg a lehetõséget), de szinte azonnal bizonyíthatsz, esélyed van nagyot nyújtani és jelentõs eredményt elérni a csapattal. Jöhet egy újabb lépcsõfok. Hogy látod, van ebben szerencse is? Vagy minek tulajdonítod, hogy tovább folytatódik az egyenes ívû pályád?

- Beszélgettük errõl a többiekkel a sportpszichológussal együtt tartott foglalkozáson. Egyértelmûen azt mondták: ne gondoljak arra, hogy ez szerencse, én ezért megdolgoztam, õk ezt látják és megérdemlem, hogy itt vagyok. Én erre azt mondtam, hogy egyelõre nehéz ezt elfogadni, tényleg érzem a szerencse szerepét, de örülök annak, hogy így gondolják és megpróbálom én is így felfogni.

- Láttam egy kedves beírást a Facebook-on, az oldaladon, ha jól emlékszem, Német Tonitól származik, és az van benne, hogy „b..ál oda nekik”…

- Sánta Danitól származik, csak Németh Toni is meg van benne jelölve! :-)

- Ez érdekes, mert mindketten centerek, és a junior válogatottban egymás riválisai vagytok. Én úgy vettem ki, nagyon örülnek, hogy „eltûnsz onnan”! :-) Mit jelent az, hogy „b...ál oda nekik”?

- Ez azt jelenti, játsszak jól! :-) Tulajdonképpen a „mutasd meg nekik, hogy mit tudsz” - sajátos módon megfogalmazva!

- Hogyan estek neked ezek a reakciók? Mit szóltál, amikor ezeket láttad?

- Remek érzés, de Danival és Német Tonival mindig jó volt a kapcsolat. Minimális rivalizálás jellemezte, de mindenkinek megvolt a saját fontos része a junior válogatottban.

- Te jó közösségi embernek tartod magad? Csapatember vagy? Hogy látod a saját mentalitásodat?

- Mindenféleképp így gondolom, és ezt azért is merem kimondani, mert soha nem volt ezzel problémám, mindenkivel ki tudtam jönni az eddigi pályafutásom során. Nagyon ritka, szinte nem is tudok olyat mondani, hogy lett volna a csapatban olyan ember, akivel ne lettünk volna jó barátok.

- Szakmai szempontból mi az, amit az erényednek tartasz?

- A mozgékonyságomat centerposzton és az úszástudást, ezeket szokták kiemelni az edzõk is.

- Mennyire vagy improvizáció-kész? Vannak-e váratlan ötleteid, amiket megvalósítasz? Mennyire készülsz egy meccsre? Kitalálsz-e elõre dolgokat, amiket aztán megpróbálsz megvalósítani?

- Szokott olyan lenni, hogy elõre lejátszok a fejemben bizonyos szituációkat. Pont most Madaras Norbi is kérte, hogy csináljam ezt egy-egy meccs elõtt akár hetekkel vagy hónapokkal is. Képzeljek el bizonyos szituációkat, amibe belekerülök, és azt, hogy hogyan oldanám meg. Azaz ne ott kelljen improvizálnom, hanem ez már legyen meg a fejemben elõre, s jusson eszembe, hogy „hoppá, erre tudok megoldást”, hiszen ezt már korábban átgondoltam.

- Gondolom, képzeletben rendszerint sikerül is megcsinálni, csak aztán élõben ott van a védõ is!

- Igen! :-)

- Miben érzed úgy, hogy elõre kell lépned?

- Fizikailag kell fejlõdnöm, de úgy érzem, erre Eger nagyszerû helyszín lesz majd!

- Eljutottunk a mostani helyzethez. Nagyon furcsán alakult a centerposzt a Benedek Tibi-féle válogatottban, és akárhogy is nézzük, Kicsi kiesése neked jól jött, hiszen bizonyíthatsz a helyén. Nyilván Kis Gábor számára ez fájdalmas, és senki nem örül ennek, de te hogy éled meg? Egyrészt kiesik egy játékostársad, amit gondolom, te is sajnálsz, ugyanakkor neked viszont lehetõség arra, hogy húszévesen világbajnokságon vehess részt, ami hihetetlenül nagy dolog!

- Nagyjából ugyanígy gondolom. Kettõs érzések vannak bennem, ez nyilvánvaló. Õszintén sajnálom Gábort, a világ legjobb centerének a hiánya nem egyszerû dolog.

- Õ a világ legjobb centere?

- Szerintem mondhatjuk ezt, igen! Õt pótolni nem lesz egyszerû. Egyrészt tehát sajnálom, másrészt viszont tényleg iszonyatosan örülök, de nem igazán merem kimutatni, nehogy úgy tûnjön, annak örülök, hogy Gábor kiesett. Én nem ennek örülök, hanem annak, hogy húszévesen sikerült ide eljutnom!

- Nincs rajtad nagy teher pont emiatt, hogy Kicsit kell helyettesíteni? Ez okozhat pszichés problémát, túl nagy elvárást magaddal szemben, nem érzel ilyet?

- De, érzek. Madaras Norbi vagy Hosnyánszky Norbi mondta, hogy ne próbáljam meg Kis Gábort helyettesíteni, én nem Kis Gábor vagyok, hanem Bedõ Krisztián, azt csináljam, amit én tudok! Ne azzal foglalkozzak, hogy nekem most mást kell pótolni, hanem tegyek meg mindent, amire képes vagyok, ez segíteni fog a csapatnak.

- Szoktatok ilyen dolgokról beszélgetni egymással?

- Igen, elõfordul.

- Mit vársz a világbajnokságtól, mit szeretnél elérni?

- Egy érmet! Nyilvánvalóan az a legfõbb cél, hogy megnyerjük, de már egy érem is nagyszerû dolog lenne.

- Izgulsz? Hogy készülsz? Ekkora versenyen még nem voltál...

- Ekkorán még nem... Megpróbálok úgy viselkedni, mintha nem lenne ez olyan óriási dolog, de érzem, nem ugyanolyan lesz, mint az eddigiek… Megpróbálok helytállni!

- Sok sikert kívánok! Van-e valami, amit fontosnak tartasz még elmondani?

- Gábornak szeretnék mielõbbi gyógyulást kívánni!

(Lejegyezte: Hohl Zsófi)

Az eredeti írásért és még több fotóért kattintson ide!