Az aradi vértanúkról már sok alkotás született, de általában szobrok készültek az emlékükre. Újdonságként a székesfehérvári Simon M. Veronika Munkácsy-érmes festõmûvész – aki nemrég Zalaújlakon is vezetett mûvésztelepet – viszont festményeken örökítette meg 1849 mártírjainak portréit.

- Kihívásnak éreztem azt, hogy az aradiakat mindenféleképpen vászonra vigyem – idézte fel a portrésorozat születését a festõmûvész. – Történészekkel és muzeológusokkal vettem fel a kapcsolatot, s az õ segítségükkel kutattuk fel, hogy a késõbbi aradi vértanúk milyen ruhában harcoltak a szabadságharcban, vagyis milyen egyenruhát viseltek a saját hadtestüknél. Az aradiakat általában vagy egy színnel szokták ábrázolni, vagy pedig fekete-fehérben. Én ennél tovább léptem és például Nagy-Sándor Józsefet – akirõl köztudott, hogy mindig kimagaslott társai közül a piros tollal díszített fehér kalapjával – korhûen ábrázoltam a hadtestnél viselt egyenruhájában. Amikor ezt a festménysorozatot alkottam, egy rövid leírást is készítettünk a hõsök életérõl és a katonai hadtestrõl, ahol szolgáltak. A kiállításokon úgy mutatom be ezeket a képeket, hogy minden festmény alatt ott van a vértanú rövid életrajza is. Több helyen is nagy sikerrel bemutattuk már ezt a sorozatot, például Pécsen a Batthyány-kápolnában, Monokon a Kossuth-múzeumban, jelenleg pedig a kisbéri Wass Albert Mûvelõdési Házban látható ez a kiállítás.

Nehéz volt felkutatni a korabeli viseleteket és életrajzi adatokat ahhoz, hogy a portrék minél hitelesebbek legyenek?

Nem volt egyszerû ez a kutatómunka. Még az a szerencse, hogy – mivel körülbelül 7-800 portrét festettem már –, ezért kialakult körülöttem egy olyan segítõ „stáb”, akik azzal foglalkoznak, hogy történeti hûséggel felkutassák azokat a régi ruhákat és leírásokat, amelyek révén egy portrét élethûen lehet ábrázolni. Ezúttal is a „stáb” segítségét vettem igénybe, illetve a honvédségét is. Ennek az együttmûködésnek például az volt az eredménye, hogy a honvédség baráti köre felkért Batthyány Lajos portréjának megfestésére. Amikor a Batthyány-portré elkészült, Pákozdon helyezték el az ütközet emlékhelyén, és akkor is bemutattuk ezt a portrésorozatot a közönségnek.
Voltaképpen egy olyan tablót készítettem az aradi vértanúkról, ahol egy hatalmas óraszerkezetet láthatunk a festményen. Ez az óra pontosan úgy mutatja az idõpontot, mintha egy kereszt lenne. A kép címe egyébként: Krisztus után 1849 – és az óraszámoknál az aradi vértanúk portréi láthatók körben. Még arra is volt gondom, hogy a kivégzések idõrendi sorrendjében helyezzem el a portrékat. Ezt szintén a történészek segítségével tudtam meg, hogy mikor és miként zajlottak a kivégzések. És mivel a vértanúk tizenhárman vannak – de csak tizenkét számjegy van az óra számlapján -, ezért középre Nagy-Sándor József portréja került. Az óramutató kereszt alakjába helyeztem el az õ arcképét. Számomra azért is volt nagyon fontos, hogy ezt a tablót elkészítsem, mert érzelmileg is kötõdök ezekhez a halhatatlan hõsökhöz. Ez a tabló egyébként képeslapon is megjelent, melyen az aradi vértanúk mellett a Kossuth-címer látható. Úgy érzem, hogy ezzel az alkotással méltóképpen tudtam tisztelegni nagy hõseink emléke elõtt.
Kinek a portréját volt a legnehezebb megörökíteni?
A portrék elékészítését megnehezítette, hogy abban a korban majdnem mindenki egyforma szakállt és frizurát viselt. Nagyon érdekes például, hogy – ha figyelmesen nézzük az aradi vértanúk arcát - talán nincs is köztük olyan, akinek ne lenne szakálla vagy bajusza, tehát a szemeken, az orrokon, és az alig látszó szájakon keresztül kellett a jellegzetes arcvonásokat bemutatni. Szerencsére nagyon jó grafikák maradtak fenn róluk a tizenkilencedik századból, amelyek jó támpontként szolgáltak az aradi vértanúk portréit eredményezõ alkotómunkámban – fûzte hozzá Simon M. Veronika festõmûvész.
Gelencsér Gábor