Október 2-án, csütörtökön – a kiskanizsai plébániatemplomban 11 órakor kezdõdõ temetési mise után – a városi köztemetõben helyezik örök nyugalomra a szombat délelõtt 82. évében elhunyt Erdõs Géza fõesperes, tb. kanonok plébánost.

Életrajzi adatok, kitüntetések? Errõl kellene szólnia az Esperes Úr, Géza bácsi halálhírét véve ennek az írásnak? Nem gondolom. Mindezt megtaláljuk az arra hivatott helyeken. Ami több mint negyedszázadon át a kiskanizsaiak szívében belõle megmaradt, az az érdekes. Ha majd a veszteség fájdalma enyhül, ezeket az emlékgyöngyöket lenne jó egybegyûjteni! Már ha ilyen személyes, lelki mozzanatokat egyáltalán ízléses a nyilvánossággal megosztani.

Amikor most dadogva keressük a szavakat, mégis sürget a kötelesség. Hiszen kedves halottunk nem csak szavaival, életével is tanított. Így az elsõ botladozó számvetésben is rögzíteni kellene, amit õ továbbadásra érdemesnek tartott. Az édeskés, hangulatokban elfolyó vallásosság helyett az isteni szeretetre adott emberi válasz Géza bácsi olvasatában – egybecsengve a kétezer éves egyház gyakorlatával – a tettekben megnyilvánuló szeretet. Szeretet, mely nem elsõsorban érzelem, rokonszenv, hanem akarat, jóakarat. „Szeretlek, ezért követelek tõled” – szól a többszázados nevelõi elv, s Esperes úrnak, a volt piarista diáknak ez a szeretetteljes szigora visszhangra talált a kiskanizsai közösségben. Munkájának jutalma mi más lehetne, mint annak továbbvitele, amit tõle kaptunk.
Elõre ment, s eltávozásának napján az Egyház így imádkozott a 89. zsoltár szavaival: „Uram, te lettél a mi menedékünk nemzedékrõl nemzedékre. Mielõtt hegyek lettek, a föld és a világ születtek, te öröktõl fogva és mindörökké vagy, Isten! Te visszatéríted az embert a porba, azt mondod: ,,Térjetek oda vissza, emberek fiai.'' Hiszen szemed elõtt ezer esztendõ olyan, mint az eltûnt tegnapi nap, vagy mint egy õrváltásnyi idõ éjszaka. Elragadod õket, olyanok, mint az álom, mint a reggel kiviruló fû: reggel kihajt és virágzik, estére lehull és elszárad…Taníts meg számba venni napjainkat úgy, hogy bölcsességgel telítsük szívünket…Nyilvánuljon meg mûved szolgáidon és dicsõséged az õ fiaikon. Derüljön ránk a mi Urunk, Istenünk fényessége, kezünk munkáját erõsítsd meg, és áldd meg kezünk munkáját!”
Erõsítsd meg, áldd meg, Urunk, elõrement szolgád keze munkáját a rábízottak között!