Ma 2025. 2 5.
Ágota, Ingrid, Etelka napja van.
Látogatók száma : 57281834
Ágota, Ingrid, Etelka napja van.
Látogatók száma : 57281834
Összevonás
Az ember önmagában szubjektív, önálló személyiség. Ezért a következõ sorokat ebben a szellemben vetettem papírra. Mert mirõl is van szó?
Nagykanizsai néptáncos barátom – nem Kulcsár Attila… – hívott a minap, hogy mit tudok arról, hogy a helyi televíziót és újságot össze akarja az önkormányzat vonni. Semmit, feleltem, mert ez felel meg a valóságnak. Azt követõen meg elkezdtem gondolkodni. Mi szól az összevonás mellett és mi ellene? Nem hittem volna, hogy ennyi pro és kontra érv szól mindkét lehetséges megoldás mellett.
Nagykanizsai néptáncos barátom – nem Kulcsár Attila… – hívott a minap, hogy mit tudok arról, hogy a helyi televíziót és újságot össze akarja az önkormányzat vonni. Semmit, feleltem, mert ez felel meg a valóságnak. Azt követõen meg elkezdtem gondolkodni. Mi szól az összevonás mellett és mi ellene? Nem hittem volna, hogy ennyi pro és kontra érv szól mindkét lehetséges megoldás mellett.
Nézzük a triviális helyzetet. Összevonunk, hiszen az „költséghatékonyabb” – magyarul kevesebb pénzt visz az adófizetõk kasszájából. Vagy külön tartjuk a két céget, mert így nagyobb a foglalkoztatottság, ráadásul szakmailag is indokolható. És a klasszikus viccet idézve itt következhet a kérdés: mi belgák hova álljunk?
Mert mirõl is van szó? Van egy önkormányzati tulajdonú televízió és nyomott sajtó. Világos, hogy pénzspórolást jelent, ha a két szerkesztõgárda összevonva dolgozik mind a két fórumban. Fillérre átszámítva megéri a fúzió. Egy fizetés dupla munka.
Csak éppen elvész a szakma. Kicsiny hazánkban igen kevés olyan újságírót-zsurnalisztát találni, aki egyformán megfelel az írott sajtó, a televízió és a rádió követelményeinek. Magam ezt jól tudom, hiszen mind a három területen dolgoztam-dolgozom és bizony nem egy kiváló kollégában kellett csalatkoznom, amikor másik területre tévedt. Más a feladata és a mûfaja egy napi hírmûsorral és háttérmagazinokkal rendelkezõ televíziónak és más egy hetilapnak.
Nézzünk egy példát. Teszem azt, vandálok megrongálják a nagykanizsai Trianon-emlékmûvet. Ez egyértelmûen hír. A televíziós szerkesztõ – miután felvette a vágóképeket – lóhalálában kergeti a városi rendõrkapitányt, a frakciók vezetõit, a polgármestert, vagy helyetteseit. A rendõrkapitány sajtósa szûkszavúan annyit mond, hogy „még nem mondhatunk semmit”. A frakciók vezetõi fejüket csóválják: „ejnye-bejnye”. A polgármester házon kívül van, helyettesei meg a polgármesterhez irányítanak. De a hír, az hír, hiszen mindenki látja a belvárosban, tíz perc múlva adás, azaz lépni kell. Mi marad? A legszegényebb megoldás, azaz beolvassák a rongálás tényét.
Ezzel szemben egy hetilapnak több napja van arra, hogy körbejárja a tényeket. Megszólaltathat fût-fát (iskolaigazgató, polgármester, rendõrkapitány, elfogott tettesek szüleit) és alapos riportban bemutathatja az okot és indítékot. S miután minden háztartásba eljut, garantáltan egész Nagykanizsa tudni fogja a valós történteket.
S hogy miért írom mindezt le? Személyes tapasztalatból. Megadatott, hogy dolgozhattam a Hír televízióban, az ECHO tévében és a Magyar Hírlapnak is írok. Látszólagos különbség csupán az, hogy országos médiumokról beszélek. Az összevonás kérdése az, amely összeköti a nagykanizsai helyzettel.
A Hír tv mögött ugyanaz a csoport áll, amely a Magyar Nemzet és – a jelenleg csak Budapesten fogható – Lánchíd rádió mögött. Az ECHO és a Magyar Hírlap tulajdonosa egyazon személy, Széles Gábor. Õk miért inkább az önállóság és nem az összevonás mellett döntöttek? A Hír tévében soha senki nem jött nekem azzal, hogy a Magyar Nemzet ezt meg ezt írta és legyen benne az esti mûsorban. Az ECHO-ban szabad kezem volt a mûsoraimban, nem kellett Magyar Hírlapot böngésznem. Vajon miért?
Azért, mert a tulajdonosok pontosan tudták, hogy az egyhangúság – ráadásul a fentebb vázolt mûfaji különbségekkel – nem vezet sehová. Evidens, hogy híreket átveszünk, de az is, hogy a jó cikkíró nem feltétlenül jó riporter, és viszont. A tulajdonos, a pénzt áldozó ezekben az esetekben nem a zsebére, hanem az eszére, a szakmára hallgatott. Biztos vagyok benne, hogy a helyi önkormányzat bölcs vezetõi is így tesznek. Ha nem, nagyon nagy öngólt lõnek.
A pénzügyi racionalitásnak persze helye van. Akkor, ha van megfelelõ személyi állomány. Ha nincs, akkor elvesztették háztartásaik nyolcvan százalékát.
És a választást 2010-ben.
Csúri Ákos
Mert mirõl is van szó? Van egy önkormányzati tulajdonú televízió és nyomott sajtó. Világos, hogy pénzspórolást jelent, ha a két szerkesztõgárda összevonva dolgozik mind a két fórumban. Fillérre átszámítva megéri a fúzió. Egy fizetés dupla munka.
Csak éppen elvész a szakma. Kicsiny hazánkban igen kevés olyan újságírót-zsurnalisztát találni, aki egyformán megfelel az írott sajtó, a televízió és a rádió követelményeinek. Magam ezt jól tudom, hiszen mind a három területen dolgoztam-dolgozom és bizony nem egy kiváló kollégában kellett csalatkoznom, amikor másik területre tévedt. Más a feladata és a mûfaja egy napi hírmûsorral és háttérmagazinokkal rendelkezõ televíziónak és más egy hetilapnak.
Nézzünk egy példát. Teszem azt, vandálok megrongálják a nagykanizsai Trianon-emlékmûvet. Ez egyértelmûen hír. A televíziós szerkesztõ – miután felvette a vágóképeket – lóhalálában kergeti a városi rendõrkapitányt, a frakciók vezetõit, a polgármestert, vagy helyetteseit. A rendõrkapitány sajtósa szûkszavúan annyit mond, hogy „még nem mondhatunk semmit”. A frakciók vezetõi fejüket csóválják: „ejnye-bejnye”. A polgármester házon kívül van, helyettesei meg a polgármesterhez irányítanak. De a hír, az hír, hiszen mindenki látja a belvárosban, tíz perc múlva adás, azaz lépni kell. Mi marad? A legszegényebb megoldás, azaz beolvassák a rongálás tényét.
Ezzel szemben egy hetilapnak több napja van arra, hogy körbejárja a tényeket. Megszólaltathat fût-fát (iskolaigazgató, polgármester, rendõrkapitány, elfogott tettesek szüleit) és alapos riportban bemutathatja az okot és indítékot. S miután minden háztartásba eljut, garantáltan egész Nagykanizsa tudni fogja a valós történteket.
S hogy miért írom mindezt le? Személyes tapasztalatból. Megadatott, hogy dolgozhattam a Hír televízióban, az ECHO tévében és a Magyar Hírlapnak is írok. Látszólagos különbség csupán az, hogy országos médiumokról beszélek. Az összevonás kérdése az, amely összeköti a nagykanizsai helyzettel.
A Hír tv mögött ugyanaz a csoport áll, amely a Magyar Nemzet és – a jelenleg csak Budapesten fogható – Lánchíd rádió mögött. Az ECHO és a Magyar Hírlap tulajdonosa egyazon személy, Széles Gábor. Õk miért inkább az önállóság és nem az összevonás mellett döntöttek? A Hír tévében soha senki nem jött nekem azzal, hogy a Magyar Nemzet ezt meg ezt írta és legyen benne az esti mûsorban. Az ECHO-ban szabad kezem volt a mûsoraimban, nem kellett Magyar Hírlapot böngésznem. Vajon miért?
Azért, mert a tulajdonosok pontosan tudták, hogy az egyhangúság – ráadásul a fentebb vázolt mûfaji különbségekkel – nem vezet sehová. Evidens, hogy híreket átveszünk, de az is, hogy a jó cikkíró nem feltétlenül jó riporter, és viszont. A tulajdonos, a pénzt áldozó ezekben az esetekben nem a zsebére, hanem az eszére, a szakmára hallgatott. Biztos vagyok benne, hogy a helyi önkormányzat bölcs vezetõi is így tesznek. Ha nem, nagyon nagy öngólt lõnek.
A pénzügyi racionalitásnak persze helye van. Akkor, ha van megfelelõ személyi állomány. Ha nincs, akkor elvesztették háztartásaik nyolcvan százalékát.
És a választást 2010-ben.
Csúri Ákos
| További hírek: |
JEGYZET ROVAT >>>
FRISS HÍREK
15:22 - Indul a Filmklub
11:44 - Évadkezdés a Hölgyklubban
09:52 - A csonthéjba zárt egészség
05:10 - Emlékül
05:05 - Idõsek sportnapja
04:39 - Fókuszban a madarak
16:16 - Ünnepi program - Október 6.
14:52 - Figyelem! Idõpontváltozás!