Nagykanizsára érkezett a valaha jómódú kis bányaváros, Verespatak múltját, jelenét és jövõjét fotókon bemutató országos vándorkiállítás. Az elmúlt év eleje óta már 83 magyarországi városban kapott bebocsátást. A HSMK színházi elõcsarnokában november 7-ig látogatható kiállítást Balogh László, az OKISB elnöke nyitotta meg.

A vándorkiállítás képeit Hornok Ernõ, Kocsis Tibor, Szász András és Dr. Ioana Bogdan-Cataniciu készítette. Szövegét Kelemen József és Prof. Dr.Visy Zsolt írta. A vándorkiállítást Kelemen József kezdeményezte.

– Önök egy direkt környezetvédelmi akció részesei. A „Verespatak múltja, jelene, jövõje képekben” – címû országos vándorkiállítás Nagykanizsára érkezett, hogy itt érzékenyítsen bennünket, s igazi természetvédõvé neveljen. Köszönet érte a létrehozóknak! Verespatak Erdélyország közepén van (a mai Romániában): valaha jómódú bájos kis bányaváros volt. A Római Birodalom egyik fontos aranybányája itt volt Alburnus Maior néven, késõbb pedig a középkori Magyarország aranybevételeinek jelentõs része származott innen. Évek óta tervezik, hogy külföldi tõke bevonásával ismét megkezdik az arany és az ezüst külszíni fejtését. Az elképzelések megvalósításához több száz házat és több régi templomot kellene lebontani, ráadásul a ciános technológia alkalmazása kiszámíthatatlan környezeti károkat eredményezhet. A terv jövõje – többek között különbözõ környezetvédõ csoportok, illetve a magyar állam tiltakozásának köszönhetõen – egyelõre bizonytalan – mondta megnyitójában Balogh László.

2007 eleje óta már 83 Magyarországi városban volt ez a kiállítás. Az angol nyelvû változat Kanadában és az USA-ban vándorol, de az EU-ban is létezik a vándorkiállítás: melynek hivatása, hogy hiteles tájékoztatást adjon Verespatakra tervezett cianidos technológiát alkalmazó külszíni aranybányászati programról. Ez a konkrét problémafelvetés, de még izgalmasabb az általános tanulság az ökológiai katasztrófakockázatokról, a természeti, kulturális és történelmi értékek teljes megsemmisülésének veszélyeirõl.

– Verespatak válaszút elõtt áll és mi is lehetünk hasonló helyzetben!  - folytatta Balogh László. – Vagy a Rosia Montana Gold Corporation kanadai-román vegyesvállalat környezeti katasztrófát kockáztatva bányát nyit, vagy másik megoldásként, alternatívaként adódik az ember- és életközpontú térségi fenntartható fejlesztés (kiemelten az ökoturizmus megvalósítása). Verespatak és a régió páratlan természeti, kulturális és történelmi értékeire épülõ falusi turizmus elindítása és fejlesztése jelentheti a térségben élõk élhetõ és biztonságos jövõjét. A 2000 éves Verespataknak méltó helye lenne a Világörökség – listán, aminek ügyében az UNESCO reméljük, gyorsan intézkedni fog addig, amíg az Erdélyi – érchegységben még fellelhetõ 330 tonna aranyra és 1600 tonna ezüstre éhes érdekcsoport ördögi tervét végre nem hajtja.  A verespataki külszíni aranybányászati program 225 millió m3 kõzet kitermelésével és évente 13 ezer tonna cián felhasználásával, 350 ember foglalkoztatásával, 17 év alatt szeretné megkaparintani profitját. Közben a tervezett program megsemmisítene 5 hegyet, a római és középkori bányászat régészeti maradványait, 10 templomot, 12 temetõt, 958 gazdaságot, 900 lakóépületet és kitelepítésre ítél 2150 lakót. A bányászati terv esetleges megvalósulása végzetes károkat okozhat a természeti környezetben is a környéket holdbéli tájjá változtatva. A legnagyobb veszélyt az eltervezett ciántechnológia alkalmazása okozza. Pl. egy 600 hektáros ciános zagy tárolására alkalmas derítõ épülne 180 m magas gáttal. Gátszakadás esetén a derítõbõl kiömlõ ciános zagy beláthatatlan kimenetelû ökológiai katasztrófát okozhat a térségben, ami a Tiszával hozzánk is elérne. Mentsük meg együtt Verespatakot! Verespatak az összefogás, a szolidaritás és a közös jövõnk szimbóluma lehet! Természetesen a radikális zöldek tanácsára nem mászhatunk vissza a fára, de lehet pl. a felszín alatt is bányászni…! Érdekek és ellenérdekek, kizsákmányolás és hagyománytisztelet, rombolás és környezetvédelem kereszttüzében telnek napjaink, ahol kényszer szülte rossz döntés végleg megpecsételheti egy közösség vagy akár egy város sorsát. Sajnos, nem divat manapság az értékközpontú gondolkodás: profitorientáltságról, rentábilitásról hallunk mindenfelé. Nem hagyhatjuk azonban, hogy kiragadják kezünkbõl, saját sorsunkat. Hogy öntudatra ébred-e Verespatak, a Kárpát-medence (mely tudjuk, Földi paradicsomkert…): ez rajtunk is múlik. Környezetbarátabban kell élni mindannyiunknak! Nem az a jelszó, hogy: „vissza a Természethez”, hiszen benne élünk. Épp ezt nem szabad elfelejtenünk, hogy az ember része a Természetnek, mely számunkra korlát. Az ember nem zsákmányolhatja ki a Természetet: nem a Természet feletti uralomra teremtõdtünk. Az emberi tevékenység értékszempontjait bõvebben kell értelmezni: fel kell ismerni, hogy a Természet önértékkel bír! (Az ún. Természeten a geoszféra – bioszféra folyamatait, az emberi biologikumot és a kulturális örökséget(!) is érteni kell.) Sokan azt mondják: ma nem a csatatereken, hanem a Természet frontvonalán kell megvívnunk az életünknek értelmét adó küzdelmeket. Széchenyi Istvánt idézem: „Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen!” Ez a humánökológia lényege és reménye. Földünknek ugyan véges a türelme és vannak vészjelei, de megõrízhetõ a Földanya. S nincsen Ég Föld nélkül! Szentgyörgyi Alberttõl idézve az 5. zsoltárát: A Föld – „Uram! E drága bolygót adtad nekünk lakhelyül/Rejtett, titkos kincsekkel tele./Képessé tettél mûvedet megérteni,/Könnyítsd meg hát munkánk,/ûzd el az éhséget és a kórt.” Így legyen Verespatakon és Nagykanizsán és a Kárpát-medencében és az egész Földön!