Február 8-án a nagykanizsai Piarista Iskolában 10. alkalommal rendezték meg a nagycsoportos óvodásoknak meghirdetett mesemondó találkozót. A jubileumi rendezvényre tíz nagykanizsai és városkörnyéki óvodából harminchat mesemondást kedvelõ, a szereplést szívesen vállaló kisgyermeket neveztek az óvónõk. - tudtuk meg Ámonné Csizmadia Hedvig tanítónõtõl.

A rendezvényt Nyeste Pál Sch. P. nyitotta meg, majd harmadik osztályos tanulók mesemondásukkal hangolták rá a gyerekeket a szereplésre. Az agapét követõen a vendégeknek az alsó tagozat bábszakkörös tanulói Kacor király címû mûsorukkal kedveskedtek.

A rendezvény célja a mese népszerûsítése, megszerettetése. A mesemondást kedvelõ, szereplést szívesen vállaló gyermekek lehetõséget kaptak a bemutatkozásra, a mesemondás és mesehallgatás közös élményének átélésére. Minden mesemondó óvodás apró ajándékot és emléklapot kapott jutalmul. Különdíjban kilenc kisgyermek részesült. Õket könyvjutalomban részesítették a zsûri tagjai. Közülük négy óvodás lehetõséget kap meséjük bemutatására a Kanizsa TV stúdiójában.

Kanizsa

A Piaristáknál nemcsak mondják, írják is a meséket

Deme Julianna, a kanizsai Piarista Gimnázium végzõs tanulója pályaválasztása során úgy gondolta, hogy a késõbbiekben gyermekirodalommal szeretne foglalkozni. Kérésének eleget téve tesszük közzé alábbi meséjét:

A szirmocskák legendája

Amit én most elmesélek nektek, nem igaz történet, hanem az egyik álmom szüleménye.
Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy hatalmas rét. Ezen a réten rengetegféle virág nõtt, napraforgók, gyermekláncfüvek és pipitérek és még sok más virág. Minden egyes virágszál egy családot jelképezett. A virág szára jelképezte az Édesapát, amely összetartja a családot, a virág közepe pedig a gondoskodó és odafigyelõ Édesanyát jelentette, a szirmocskák pedig a gyermekeket jelképezték. A testvérkék nagyon szerették egymást és együtt fedezték fel a Mennyei Atya többi teremtményeit. Ám az egyik szirmocska kitûnt a többi közül. Õ más volt, mint a többiek, máshogy tekintett a világra és máshogyan gondolkozott. Amikor a többiek aludtak, õ a csillagokkal beszélt, mikor a testvérei játszottak, õ a méhecskékkel dolgozott. Mindig úgy gondolta, hogy õt a többiek nem szeretik. A testvérei próbálták õt bevonni maguk közé, de a szirmocska mindig visszautasította õket, és mindig így felelt: „Ti engem nem is szerettek, teljesen jól megvagytok nélkülem”. A testvérei nem értették õt, és sokat szomorkodtak miatta. Minden este, amikor már az egész rét nyugovóra tért és a Nap is lement már, amikor már csak a Szentjánosbogarak fényét lehetett látni és a tücskök ciripelését hallani, a többi szirmocska felkelt és az egy szirmocska feje fölött imádkoztak. Kérték, hogy mielõbb visszakaphassák õt, mert nagyon szeretik, és nagyon hiányzik nekik. Egy új nap vette kezdetét, felkelt a rét, feljött a Nap és a méhecskék útnak indultak. Egy újabb csodás napnak néztek elébe. Ugyanúgy telt a nap, mint mindig. Ám délután, amikor a pihenõ szokott lenni, hirtelen az égen egy borús, fekete felhõ jelent meg. Az egész égbolt beborult, az állatok hazaszaladtak és a virágok becsukódtak. De történt valami! Ez a szirmocska nem tudott becsukódni a testvérkéihez. Kívül maradt és sírt. Jött a nagy vihar, és a szirmocska nagyon félt. Félt, hogy a szél elviszi, és nem lehet többet a családjával. Miközben õ kint volt és a többiek bent, addig gondolkozott. Elgondolkozott azon, hogy mi lehet a baj. A többiek miért nem szeretik. Ez idõ alatt a testvérkéi imádkoztak érte. Ez a szirmocska pedig mindenre rájött. Megtalálta, hogy nem a testvérkéiben van a hiba, hanem õ vele van a baj. Õ volt az, aki soha nem hallgatta meg a testvérkéit, és ha hívták, mindig kitalált valamit, csakhogy ne kelljen odamennie hozzájuk. Õt mindvégig szerették a testvérkéi, annak ellenére is, hogy mindig visszautasította õket. Ez a szirmocska rájött, hogy mi az igazi testvéri Szeretet. És a szirmocska csak sírt és sírt. Egyszer csak azt vette észre, hogy összecsukódik a testvérkéi mellé. Nagyon megörült neki és az elsõ szava az volt: „Köszönöm Atyám”. A testvéreitõl bocsánatot kért, és elmondta nekik, hogy mennyire szereti õket. Miután mindent megbeszéltek, elment a vihar és a Nap megint kisütött. A rét újra kivirult és az állatok újra elõbújtak rejtekhelyükrõl. A szirmocskák számára egy új élet vette kezdetét. Egész nap együtt játszottak és mindent közösen megbeszéltek. Szeretetben és békességben éltek tovább. Ez a szirmocskák legendája.

Deme Julianna