– A Part címû képének megszületésekor már elhatározta, hogy Amerikába megy? – kérdeztük a mûvészt a megnyitót követõen.
– Minden képemnél szélsõ helyzeteket keresek – magyarázta. A Part egy választópont. Valami megszûnik, és valami elkezdõdik. Ez a gondolat összekapcsolható az én eltávozásommal is. Korábban már volt két kiállításom Dallasban, de csak a harmadik megnyitójára utaztam ki. Nem állt szándékomban ott maradni, mint ahogy az utóbbi nyolc évben történt.
– Képi építkezésén mennyire érzõdik az ottani hatás?
– Lassan érõ típus vagyok, a képeim is lassan készülnek. Egy bizonyos idõnek el kell telnie, hogy átjöjjenek azokon a bizonyos titokzatos szûrõkön. Nagy különbség nem lesz a Texasban készült képeimen. E kiállítás miatt most tovább, másfél hónapig maradok itthon, de itt is folyamatosan dolgozom.
– Mi a divat odakint?
– Általános értelemben az egy más világ, de én nem szeretem a skatulyákat. Ha az embernek szerencséje van, mindenhol megtalálja azokat az embereket, akik rezonálnak a munkáira és megvásárolják. Gyökerek nélkül nem létezik képzõmûvészet. A legvadabb szuper avantgárd is rendelkezik gyökerekkel. Nekem fontos egy bizonyos szempontból az az eszmény, amit annak idején követtem. Kint az absztrakt megy, az a fontos, hogy jó nagy legyen a kép, és ki lehessen rakni az irodaház falára. Én ennél sokkal többet szeretnék…
Béres János 1954-ben született Budapesten. Dús László és Szabolcs Péter növendékeként vált szobrásszá. 1985-tõl tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének. Szentgyörgyvölgyön, õrségi alkotóházában készíti kõ és bronz szobrait. Mûveit nemcsak megyénkben és hazánkban, hanem határainkon túl is ismerik. Több mint ötven köztéri szobra áll. Igazi kedvence a monumentális szobrászat. Kedveli a nagyságot, varázslatosnak tartja, ahogy a kõbõl, ebbõl az élettelen anyagból életre kelnek alakjai.
– Hogy érezte magát a megnyitón? – kérdeztük Béres Jánostól.
– Több meglepetés is ért. Nagy élmény volt Ráduly Mihály fuvolajátéka. A szaxofon-zenész a nagykanizsai jazzfesztivál elsõ fellépõi között szerepelt. Amikor egy évvel ezelõtt hazaérkezett Amerikából, megkérdeztük tõle, mi az, amin 34 év után meglepõdik Magyarországon! Azt válaszolta, az emberek viselkedésén. Ott lojálisabbak az emberek egymással, sokkal nagyobb a toleranciaszintjük mint nálunk. A magyar írók azt mondják, a rendszerváltozás olyan, mint Mózes Exódusa. Amikor Mózes kivezette a népét Egyiptomból, negyven évig kóválygott a sivatagban. Nem azért, mert nem tudta, merre kell menni, vagy nem volt Istennel kapcsolata, hanem azért, mert rabszolgatudatú néppel nem lehet egy országot építeni. Egy rendszerváltáshoz sok-sok esztendõ kell, de a kultúrában nincs annyi. Soha nem volt váltás, mert a kultúra mindig állandó. Ebben az országban nemcsak az értéktelenségnek van hazája, hanem az értéknek is. A kultúrában nincsenek meg azok a jegyek, amelyek társadalmi szinten és a politikában megvannak. A kultúra embereket köt össze. Ezért harcolunk sokan – mondja. A másik élményem, kiállítás megnyitón élõzenét hallgatni, a legpompásabb dolgok egyike…
A nyereménysorsoláson Gábriel József alkotását Horváth Ilona, Béres János bronzszobrát pedig Tulok Józsefné nyerte meg.

További hírek:

MAGAZIN ROVAT >>>