Nagyon sok véleményt nyilvánítottak már a köztem és a Fidesz-frakció között kialakult nézeteltérésrõl, ám én ezt eddig még igazából nem tettem meg. Most ebben a formában, városunk lapja hasábjaim teszem meg.

Aki nézte az október 30-ai közgyûlést, az pontosan ismerheti álláspontomat, de azt szeretném, hogy a szélesebb nyilvánosság is betekintést nyerhessen romló kapcsolatunkba. Ez talán abból indult ki, hogy körülbelül fél éve, de azóta egyre erõteljesebben kértem a Fidesz-frakciótól, delegáljanak egy második alpolgármestert. A helyzet szerintem már itt abszurd, ugyanis a legtöbb párt egy ilyen kérésnek kifejezetten megörül. Nálunk ez azért nem történhetett így, mert a jelenlegi alpolgármester, Cseresnyés Péter úr, a helyi Fidesz elnöke, ebben a saját hatalmának csorbítását vélte felfedezni. Hozzáteszem, erre a kérésre egyáltalán nem került volna sor, ha a jelenlegi alpolgármester megfelelõ színvonalon végzi a munkáját. Ezt az ellenzék két éven át közgyûlésrõl közgyûlésre egyébiránt bizonygatta, hogy nem végzi megfelelõen azt. Hiszen aki emlékszik az elmúlt két év idõszakára, az talán arra is emlékszik, engem támadtak azért, hogy nem cserélem le, mert annyira elégedetlenek voltak tevékenykedésével. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a munkája minõségében nyilván az is közrejátszott, hogy ellenzéki parlamenti képviselõként roppant sok elfoglaltsága volt, de ez esetben nem kellett volna szerintem túlvállalnia magát.

A Tisztelt Közgyûlés elfogadott egy határozatot arra kötelezve engem, hogy számoljak be arról, az elmúlt két év közgyûlési elõterjesztései közül hányat koordináltam én, és hányat az alpolgármester, az elõterjesztõ szándéka szerint ezáltal derítve fényt a kettõnk által elvégzett munka mennyiségére. Elkészült már ez az összegzés, és az eredménye még engem is meglepett.
A ciklus eddig eltelt részében nyolcszászötven elõterjesztést készítettem elõ, míg az alpolgármester úr öt, azaz öt darabot. A különbözõ dokumentumok ellenjegyzésében is hasonló az arány, azzal azonban lehet vitatkozni, hogy az öt a nyolcszázötvenhez képest szinte semmi, vagy gyakorlatilag kevés, de ennek ismeretében kétségbe vonni, hogy szükség van-e egy dolgozó alpolgármesterre elég nehéz lehet. Én ennek ellenére azt mondom, hogy sohasem a statisztika mutatja be a dolgok lényegét, hanem az elért eredmény. Bár, ha ezt kérték tõlem, ezt kellett teljesítenem, és ez tényleg meglepetés volt számomra.
Több közgyûlésen, több sajtótájékoztatón felvetõdött már: fogalmazzam meg, hogy milyen funkciót látna el az új alpolgármester és hogyha ez megfogalmazásra kerül, illetve néven nevezik egy elõterjesztésben, akkor nem lehet akadálya a többségi támogatásnak. Végül azonban a Fidesz-frakció folyamatosan elutasítja a szándékot.
Kezdetben az alpolgármester úr mondta azt, hogy a kérdés jelenleg nem aktuális. Majd egy idõ után, ezt már nehezen tudtam elfogadni, ezért hát igyekeztem aktuálissá tenni azzal a demonstratív lépéssel, miszerint az új alpolgármester megválasztásáig elvontam a tõlem kapott jogosítványait. Ezután be is jelentette, hogy megegyeztünk a második alpolgármesterrõl, ám az azt követõ két közgyûlésen legnagyobb megdöbbenésemre a testület az szdsz-es Röst János indítványára, a Fidesz-frakció szavazataival még a napirendrõl is levette a kérdést.
A pártok közös nyilatkozatot tettek, mintegy klasszikus nagy koalíció. Egy ügyben - de talán csak együgyûek a szövetségesek?
Itt nem a saját kifejezésemet használom, ha megengedik, mert ahol én azt láttam, nagyon megtetszett. Ennek a lényege az, hogy ez a nagy egyetértés kifejezetten együgyû. Mármint erre az egy ügyre korlátozódott. Ezen nem is szabad meglepõdni.
A három ellenzéki párt motivációja nyilvánvaló. Politikailag a kezdetektõl az én megbuktatásom az érdekük. A Fidesz cselekedetének miértjét pedig már megmagyaráztam. A frakció sajnos a közelmúltban - a kettõ kilépõ képviselõ indoklása is bizonyította - gyakorlatilag túszul esett Cseresnyés Péter hatalmi féltékenységének. Számomra elfogadhatatlan, hogy meggyõzõdésbõl vagy megalkuvásból egy képviselõ a város érdekei helyett pártelnöki direktívákat kövessen. Ahogyan például a KDNP helyi elnöke nagyon világosan rámutatott erre.
De talán éppen ezért nem lettem soha pártpolitikus. Megjegyzem, a Fideszre nézve ennek a lépésnek következményei sajnos láthatók az elindult erjedés képében, ami hosszú távon nem sok jóval kecsegtet. Erjedés alatt a frakció fogyását, a Fideszbõl történõ kilépéseket értem, s talán a velem való szolidaritást, a mellettem való kiállást is - anélkül, hogy részletekbe bonyolódnék, a konkrét személyek esetében ez feltétlenül igaz. Sõt, a közgyûléseket figyelemmel követõ választópolgárok között is nagyon nagy számú támogatóm van, hisz nekik elég sarkos képük lehet az én, illetve a Fidesz-frakció szakmai felkészültségérõl egyaránt.
Nagyon sokan csak azt élik meg nehezen, hogy a helyi többségét vesztett Fidesz nagy nyilvánosság elõtt lépett szövetségre az SZDSZ-szel, amely a felmérések szerint az egyik legelutasítottabb párt az országban, és biztos vagyok benne, városunkban is.
Ezeket a visszajelzéseket folyamatosan kapom, viszont tenni e kérdésben nem feladatom, pártügyekbe továbbra sem kívánok belefolyni.
Bírálnak azzal, hogy egyedül irányítom a várost, stílusom pedig nem mondható éppen diplomatikusnak. Valóban, egyedül irányítom a várost - sajnos.
Komolytalan diktatórikussággal vádolni akkor, amikor azért küzdök, hogy legyen még egy alpolgármester, akivel megoszthatnám a város vezetését. Ugyanis én arra méltó személyekkel nagyon szívesen osztom meg azt, mert pontosan tudom, hogy - mint mindenkinek - az én teherbírásomnak is van határa. Nem szívesen idézem magam, hogy a megyei jogú városok többségében három-négy alpolgármester van, nálunk közelítõleg nulla. A keménységemmel lenne baj?
A város több, mint negyedmilliárd forintot profitált ebbõl az elmúlt két évben. Nagyjából ugyanis ennyi pályázati pénz az, amit eredetileg a Regionális Fejlesztési Tanács nem ítélt meg a városnak, de szívós tárgyalások, ha kellett több hónapi harc árán sikerült megszereznem. Gondolok itt a Bolyai Iskola kétszázmilliójára is. Ezekért a forrásokért kíméletlen versengés folyik. Itt egy olyan típusú embernek, aki még a létezéséért is elnézést kér, semmi esélye.
Azt se mondhatja senki, hogy a közgyûlés vezetése közben az indulatom esetleg a döntésnél elnyomta volna a szakmaiságot. Elég sok provokálásban volt részem az elmúlt idõszakban. Hogy adott esetben egy Halász Gyulával nem ugyanabban a tárgyilagos hangnemben beszélek a sokadik gonoszkodó megjegyzése után, mint tettem azt például a múlt héten Székely Tamás egészségügyi miniszter úrral, a kórház, és azon belül a Sürgõsségi Betegellátó Osztály fejlesztési lehetõségeirõl, az azt hiszem természetes emberi sajátosság. De ígérem, amennyiben az új alpolgármestereknek hála nem három-négy ember, hanem csak egy-kettõ helyett kell dolgoznom, a felszabaduló energiáimat arra fordítom majd, hogy kevésbé legyek cinikus. Azonban senki se gondolja komolyan, hogy a kialakult helyzethez ennek bármi köze lenne.
A politikai hajcihõ és cirkusz ellenére állítom, nem lehetetlenült el a város irányítása. A polgármesteri hivatal dolgozói és személy szerint én is arra törekszünk - miképp eddig is - hogy a lehetõ legjobb elõterjesztéseket vigyük a közgyûlése elé.
Beleértve a jövõ évi költségvetés koncepcióját, majd a költségvetést is. Amennyiben a képviselõk tovább folytatják ezt az õrült sérelem-politikát, és a lehetõ legjobb indítványokat sem fogadják el, akkor eljuthatunk oda, hogy a képviselõ-testületnek fel kell majd oszlatnia magát. Ha eljõ a perc, én ezt támogatni is fogom. De valami azt súgja, hogy idáig nem jutunk el, és a helyzet a vártnál is gyorsabban megoldódik.
Marton István,
Nagykanizsai Megyei Jogú Város polgármestere