A II. világháború áldozataink tiszteletére megemlékezést tartott az önkormányzat a városi köztemetõben. A városvezetés nevében Cseresnyés Péter polgármester, a térség országgyûlési képviselõje koszorút helyezett el a II. világháború valamennyi áldozatának emléket állító Rétfalvi Sándor alkotásnál. Míg a most 100 éve kitört I. világháború rengeteg katonai áldozatot követelt, a második abban is más volt, hogy a civil áldozatok száma is óriási lett. A II. világháborúval kapcsolatban egyébként egészen 1989-ig Magyarországon csak a szovjet katonáknak volt emlékmûve.

A Himnusz elhangzását követõen Cseresnyés Péter polgármester ünnepi megemlékezõ beszédében többek között kiemelte: azért vagyunk ma itt a hagyományteremtésen kívül e II. világháború áldozatainak emléket állító mûalkotásnál, mert fontosnak érezzük, hogy 24 évvel a demokrácia megszületése után kimondjunk fennhangon olyan igazságokat, melyek évtizeden keresztül csendben és suttogva bújtak meg közösségünk mélyén, erodálva annak erejét és identitását. 

70 esztendeje Magyarország a megszállás áldozatává vált, elvesztve addig is bizonytalan lábakon álló szuverenitását, majd rá egy esztendõre újra évtizedekre rabbá vált saját hazájában, csak immár a „felszabadítás” címkéjét aggasztva a szabadságunk bilincsére – emlékeztetett a városvezetõ. Megint csak elvesztve a szuverén létezés esélyét, mely oly sokszor fordult elõ, belesodorva hazánkat a függõség, a mások megszabta szolgaság szerepébe.
Egész újkori és modern korunk arról a játszmáról szólt, hogy kinek válunk alattvalójává, ki diktálja nekünk a történelmünk és az életünk menetét, tollba mondva valamely elvtelen alattvalójának a sorsunkat.
És nemcsak az elmúlt századok, de az elmúlt évtizedek és évek is, e kimondatlanság okán arról szólt, hogy miképp tudunk mégis a saját lábunkra állni, akár a belsõ korrupcióval szemben is, és egyenes derékkal kiállni a saját éltünkért, jövõnkért és múltunkért. Mert sokan voltak e múltban olyanok is, akik hittek annak közös voltában, akik értették, hogy egy közösség csak és kizárólag értékek mentén, szuverén módon, a saját hagyományát követve lehet igazi, jövõbe mutató Magyarország. Ezért tartom fontosnak, hogy megálljunk ezen emlékmû elõtt, és kimondjuk azt, hogy azok az áldozatok, akiknek emléket állít e mûalkotás, nem ellenünk harcoltak, nem másokat szolgáltak, nem fasiszta eszmék követõi voltak, hanem a mi közös és szuverén hazánk, a mi közösségünk bátor tagjai, akik kiálltak a számukra fontos értékekért. Olyan civilek, akik a korábbi világégések, jellemzõen katonai áldozataival ellentétben a hétköznapok hõsei, anyák, gyermekek és apák voltak. Ez az 1989-ben állított emlékmû az egyedüli itt Nagykanizsán, amelyik e valódi áldozatokra, és nem megcímkézett ismeretlenekre emlékszik méltó módon, egyesítve a közösségünk tagjait.
Az áldozatokra való emlékezés egy értékközpontú közösség, egy identitással rendelkezõ társadalom fundamentuma, hiszen az áldozatok szembesítenek minket újra és újra azon értékekkel, bátor kiállással és cselekedetükkel, melyek ezen identitás szívét és lelkét adja meg.
A felejtés és a közöny önmagunk, a múltunk és ezáltal a jövõnk felejtését és feladását is jelentené, amit nem engedhetünk meg, hiszen akkor kiszolgáltatottá válunk a világ erõinek, olykor érték- és közösségromboló törekvéseinek – zárta gondolatait a polgármester.

B.E.

További képek a galériában.