Hatvan éves érettségi találkozójukat tartották a kanizsai alapító gépiparisták a hét végén városunkban. Hatvan éve annak, hogy elbúcsúztak szeretett iskolájuktól és a várostól.

Most többek között azért jöttek össze, hogy megörökítsék a következõ nemzedékeknek, hogyan építették fel szinte a semmibõl a technikum szellemi katedrálisát, hogy maradandó emléket állítsanak tanáraiknak és oktatóiknak, akik felkészítették õket arra az alkotó életre, amely sokak számára már befejezõdött. És számot adjanak arról, hogyan éltek a kapott tudással, a szellemi örökséggel, hogy mit alkottak, mit adtak a családjuknak, közösségüknek és a hazának. Hogy mit hagytak az utódaikra.

A Medgyaszay Házban rendezett ünnepség Nemzeti Himnuszunkkal kezdõdött, melyet egymás kezét fogva énekelték el a gépiparisták. A három osztály mintegy 30 tanulóját, valamint tanáraikat, Borsfai Gézáné Halmai Lujzát, Járosi Károlyt és Dr. Lovász Györgyöt a találkozó megszervezésére felkért Dr. Járosi Márton, városunk díszpolgára köszöntötte.
Tiszteletbeli Kanizsai Gépiparista oklevelet kapott a 2012-es találkozó megszervezésért Cseresnyés Péter polgármester, országgyûlési képviselõ, Mérksz Andor, a Kanizsa TISZK-, Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója, Veilinger Lívia, a Kanizsa TISZK titkárságvezetõje és Stahl György. Megérkezéskor valamennyi résztvevõ egy emlékfüzetet kapott ajándékba, mely tartalmazza az alapító évfolyam tablóját, a 2012. évi gépiparista találkozó rövidített beszédeit és a mostani találkozón résztvevõk neveit. Az alapító gépiparisták életéhez kapcsolódó relikviákat a Thúry György Múzeum vezetése nevében Kunics Zsuzsa igazgatóhelyettes vette át megõrzésre.
A városvezetés nevében Cseresnyés Péter polgármester köszöntötte a résztvevõket. Beszédében kiemelte: életük iskolapéldája annak, hogy egy teljes életet hogyan kell leélni. Nem unalomban, hanem tevékenyen, mert a tevékenység, a munka, a küzdelem ad értelmet az életnek. Az ad sikerélményt az embernek, hisz siker, sikerélmény nélkül nagyon unalmas lehet mindannyiunk élete. A küzdelmet – melyhez az önök személyes példája ad erõt –, folytatni akarjuk, hogy Nagykanizsa ismét a régi fényében csillogjon. Végezetül arra kérte a jelenlévõket, hogy vigyék tovább a kanizsai emlékeiket és beszélgetéseikben hívják fel a figyelmet a városra, amely a szocializmus évei alatt, sõt az elmúlt 20 évben elfelejtõdött, és arra vár, hogy újra megkaphassa a régi – XIX. század végi - XX. század eleji – fényét, amire büszkék vagyunk. Ezért küzdünk, és ebben a küzdelemben kérünk önöktõl segítséget – fejezte be gondolatait a polgármester.
Dr. Járosi Márton emlékbeszédében hangsúlyozta:
– Azért jöttünk hogy ünnepeljünk, találkozzunk, örüljünk egymásnak, emlékezzünk és megajándékozzuk egymást, majd Mi marad meg? címmel felolvasta az alapító gépiparisták üzenetét.
– 60 éve annak, hogy elbúcsúztunk szeretett iskolánktól és a várostól. A földi létünk lejár, de a szeretet örökké megmarad. Ez a szeretet tartott össze bennünket, ez ösztökélt arra, hogy erõlködjünk, haladjuk meg testi nyomorúságainkat, s ismét, talán még egyszer utoljára, találkozzunk.
Nagy fejedelmünk, Bethlen Gábor a Nagyenyedi Kollégium szabályait 1662-ben írásban rögzítette, melyben egyebek között ez állt: ”tanulmányaidat szorgalmasan alapozd meg, hogy néped és hazád számára hasznos lehess.” – Minden valódi magyar iskolának, kollégiumnak ez a legfõbb törvénye. A mienké is ez volt – folytatta Dr. Járosi Márton. Emléktáblánkon is ez áll: a gépipari technikum tanárai és szakoktatói itt képeztek technikusokat a nemzeti ipar szolgálatára 1951-1956 között. Mi elmondhatjuk, hogy megtartottuk ezt a szabályt, az itt szerzett tudással szolgáltuk hazánkat. Nyomot hagytunk. A két éve szerkesztett emlékkönyvünkben megörökítettük a következõ nemzedékeknek, hogyan építettük fel nehéz idõkben, szinte semmibõl nemcsak a technikum berendezéseit, hanem a technikum szellemi katedrálisát is. Iskolai emléktáblánkkal erre utaló maradandó emléket állítottunk tanárainknak és oktatóinknak.
Családjainkban is továbbadtuk a szeretetet és a tudást, hiszen csak a tudás és a szeretet az a két dolog, amit ha adunk, a sajátunk sem csökken, hanem növekszik. A tudásunkkal létrehozott alkotásaink, s átadott szeretetünk él tovább hazánkban és utódainkban.
Az alapító gépiparisták üzenetét az utánuk jövõ nemzedéknek egy Reményik Sándor vers szavaival fejezte ki Dr. Járosi Márton.
„Ha csak egy lelket szebbé, jobbá tettem,/ Ha csak egy szívbe szent magot vetettem,/ Ha csak egy lángot növeltem az égig/ Egy ügyet védtem utolsó csepp vérig:/ Ha így éltem, ha így alkottam én:/ Beiktatódott ez a költemény/ A világ örök fundamentumába,/ Isten szívébe és önönmagába./ S nincs, ami onnan kitépje, kivágja.”
A gépiparista induló eléneklése után az öregdiákok az egykori technikum kertjébe vonultak és megkoszorúzták a Piarista iskola fõépületén, 2012-ben felavatott gépiaristák dombormûvét. Koszorúzás közben azokért kondult meg a harang, akik testben már nem lehettek az emlékezõkkel. Az összejövetelt Gazda Zoltán szavalata tette még emlékezetesebbé.

B.E.

További képek a galériában.