Az idei szezon elején igazolt a Kanizsa Lovasklubhoz Egyed László, aki épp’ hogy megérkezett Dobri Lajos egyesületéhez, máris szilárd terveket szöveget: ki akar jutni a nyár végén Franciaországban megrendezendõ Világjátékokra.

A fiatalember szerelme a lovastusa. Ami ugye eléggé összetett sportág, hiszen a díjlovaglást, terepversenyt és a díjugratást egyaránt magába foglalja. Nos: ha valaki lóra születik, meg nem rest éjt-nappallá tenni azért, hogy a lovassportok legkomolyabbnak, legnehezebbnek tartott válfajában letegye névjegyét, akkor az Egyed László.
– Tény, nem ma pattantam elõször nyeregbe. Ahhoz, hogy egyáltalán világbajnoki babérokra törhessek, hosszú út vezetett – bocsátotta elõre beszélgetésünkkor a mindössze 34 esztendõs lovas, aki a szilvásváradi színeket cserélte kanizsaira. Mint mondta, azért épp megyénket, pontosabban városunkat választotta, mert tudta: Dobri Lajos klubjában nem elaprózódik, hanem kamatozódik a tehetség.
– Meg mindig is Zalában éltem, szerettem volna teljes szívvel, lélekkel e térséghez kötõdni. Mivel Pókaszepetken lakom, munkahelyem – ami természetesen nem más, mint egy „istálló” vezetése – pedig Zalaistvándon van, így „kézenfekvõ” volt, hogy a megye legismertebb s elismertebb egyesületénél folytatom sport-pályafutásomat: így kerültem a kanizsai klubhoz.
A beilleszkedéssel pedig semmi gondja nem akadt, hisz lovas-berkekben amúgy is „régi” ismerõsnek számítottak Dobri Lajos csapatával. Azonban Egyed László akképp gondolkodik: nem elég, ha pusztán szakmájában ismerik, szeretne Nagykanizsának is „bemutatkozni”. Ezért mesélt magáról újságunknak is, bár szó mi szó, nem is róla szólt az interjú: hanem minden egyes mondatában a lovakról, és persze a lovaglásról regélt.
– Ebbe már beleszületettem, és kiskoromtól tudom: a lovak fantasztikus élõlények. Aztán a késõbbiekben – a fõiskolai évek alatt – a tereplovaglás mellett „döntöttem”, ami aztán meghatározta pályafutásomat. Az elsõ komoly eredményemet Kaposvárott szereztem. 2003-ban a fiatal lovak világbajnokságára sikerült kvalifikációt szereznem, s a versenyen is szépen teljesítenem. Egy évvel késõbb pedig Figaró nevû lovammal felnõtt magyar bajnoki címet szereztem.
E pontnál álljunk meg egy pillanatra, hogy hangsúlyosabban „górcsõ” alá vegyük a sportoló „aduászait”, „társait” – saját „kincseit”, a lovakat. Az említett Figaro ugyan már nyugdíjas, ám a jelenlegi, amolyan igazi nagyágyúja My win, ugyanis vele/rajta tör világbajnoki babérokra a lovas. Egy 12 éves, holstein-i tenyésztésû, sötét pej ménnel.
– Õ bármire képes lehet – vélekedik lováról Egyed László.
Merthogy lovaséknál nem ám úgy dukál, hogy egy adott lovat visznek mindenfelé, mindenféle versenybe.
– Van, hogy akár 10 lovat is viszünk egy versenyre, persze, ekkora létszámban már azért, mert párommal közösen versenyzünk. A megszokott „mennyiség” – ennyivel indulok például a július elsõ hétvégéjén a Csónakázó-tónál megrendezendõ Kanizsai Nemzetközi Military-n is – általában 8 ló.
Ebbõl is látszik, a „lovaglás” nem olcsó sport, pláne abban az esetben, ha valaki komolyan veszi. Mint Egyed László, aki szeret minél több versenyen megmérettetni.
– Jelenleg is épp arra készülök. Ennek a versenynek elég nagy „tétje” van. Június 26-29. közt ezt a tusát Lengyelországban, ahol minõsítését szerezhetek a VB-re. Itt muszáj bizonyítanom, tekintve, hogy a világ military-krémje lesz jelen. Tavaly Hollandiában már próbálkoztam a kvalifikációval, ám egy véletlen folytán felbuktam a lovammal egy akadály leküzdése közben. De felálltam, és optimistán, erõm, teljesítményem teljében várjuk My winnel a versenyt. Remélem, hamarosan már arról számolhatok be, hogy mikor indulunk a lovammal Franciaországba. Ahol mindent meg fogunk tenni a legjobb eredmény elérése érdekében…
 

Sz.Zs.