Augusztus végén jelent meg Siegfried Erkel harmadik olyan vadászati témájú könyve, amely magyar nyelven is kiadásra került. A két utóbbit Hopp Eszter fordította. A Zalaerdõ Zrt. kanizsai központjának vadászati üzletkötõje maga is szereti a természetet és korábban sokat vadászott.

Egyik õse az egyiptomi alkirály fõlovásza volt (mint azt szenvedélyes családfakutató nagybátyjától egyszer hallotta), s ez frappáns válasznak tûnt, amikor az egyetemi felvételin arra kérték, nevezzen meg akár egyetlen õsét, aki nem vadász volt. De, félretéve a viccet, anyai ágon egészen Kaán Ká- rolyig, a legnagyobb magyar erdészig vezethetõ vissza a rokoni kapcsolat. A „tõsgyökeres” magyar család amúgy apai ágon osztrák, anyai ágon német és francia vérvonalból fakad.
– Berzencén születtem, majd rövid kanizsai tartózkodás után Szentpéterföldén nõttem fel, ahol erdészetvezetõ édesapámat és bátyámat eleinte félve ugyan, majd egyre nagyobb élvezettel kísértem el a vadászatokra – emlékezett vissza. A lõtt vad mindennapos látvány volt az erdészeten, azt hamar megszokta, aztán amikor 18 éves korában édesapja meglövette vele Nován élete elsõ õzbakját, azt is megtanulta, hogy milyen az, ha a vadászaton nemcsak nézõ valaki. Addig csak konzervdobozokra, üres üvegekre lõtt nagy ritkán.
– Nem tudtam, mi legyek. Apu nem tanácsolta, hogy nõ létemre én is erdõmérnöknek tanuljak, viszont semmi máshoz nem volt kedvem. Harmadikos gimnazista koromban apu egyik munkatársa beszélt rá, hogy mégis vállaljam, így bátyámmal szinte együtt végeztük az egyetemet. Pedig valóban nem könnyû a nõknek a férfiak közt helytállni – mondta nevetve Hopp Eszter. Példaként azt említette, hogy egyetlen egyszer lõtt egy hajtásban három disznót, és mivel nem volt több tölténye, helyet cserélt baloldali szomszédjával, aki addig még lövést sem tett. Ennek úgy ment híre: „Az Eszter megijedt és elfutott!”. Egyszer pedig a baki tsz-tõl kért egy olyan traktort, ami összetolta volna a vágástéren a levágott ágakat. Ezt úgy hallotta vissza, hogy megsüllyedtek a Gaz kocsival az erdõben. Pedig sohasem süllyedt meg Uazzal, sõt, egyszer kihozta a kollégája által otthagyott, mély hóba csúszott autót. Erre pedig az volt a „válasz”: az nem létezik!
– Elsõ munkahelyem a csömödéri fûrészüzemben volt, onnan kerültem Bakra, ahol nagyon szerettem dolgozni és lakni. A „kertemben” kezdõdött az erdõ, gyakori látogatóim voltak a sünök, a pelék, róka is jött barackot lopni, õzbak is pihent az ablakommal szemben. Kanizsai munkám elsõ évében még Bakról jártam be naponta, esténként, amikor már közeledtem, úgy éreztem: megérkeztem a béke szigetére.
Az elejtett vadhoz visszatérve, az elsõ õzbakot aztán több is követte. Egyszer a kislánya úgy mutatta be a lakásukat a barátaiknak, hogy karjával körbe intett: „És ezt a sok száz vadat mind anyu lõtte!”
– Biztos voltam benne, hogy még száz sincs az, de azért megszámoltam, és meglepõdve jöttem rá, hogy a kerek, ünneplõs, századik helyre az Afrikában lõtt kafferbivalyom került – mondta.
Ezen kívül lõtt már többek között nagy kudut, oryxot, jávor antilopot, sõt, siket- és nyírfajdot is. Lakásának falain alig akad már üres hely. Azonban miután megszületett a kislánya, és bekerült a kanizsai központba, egyre ritkábban jutott ki vadászni. Szabadidejében sem szeret tétlenül ülni, így telente, amikor a kertben már nem lehetett dolgozni, kézimunkázott (kötött, horgolt, hímzett), majd jött a fordítás.
– Nem tartom magamat szakfordítónak. Vadász vagyok, ismerem a vadász szaknyelvet és tudok németül – emelte ki. Németül párja révén tanult meg, aki természetesen vadász, és csak nagyon kevés szót tud magyarul. A családban csak a lányuk nem választotta a szülõk hivatását, bár rengeteget járt velük vadászni.
– Amikor gyesen voltam a lányommal, akkor a bátyám német nyelvtanfolyamra járt és sokszor átjött hozzám, hogy segítsek neki. Ekkor gondoltam rá, hogy én is megpróbálom a nyelvvizsgát. Sikerült is megszereznem – mondta.
A fordítás gondolata 2003-ban vetõdött fel az akkori vezérigazgató, Feiszt Ottó fejében, aki rengeteget olvas és gyûjti a könyveket. Elõször gróf Károlyi Lajosnak az Egy élet a vadászatért címû könyve került terítékre. A gróf olyan világhírû apróvad-vadászatokat rendezett Tótmegyeren, melyeknek eredményeit még indiai maharadzsák is számon tartották.
– Ottó azt javasolta, hogy hárman fordítsuk le a könyvet. Munka után télen, amikor a sötétben úgysem lehet kint semmit sem csinálni, igen alkalmas az idõ az ilyen munkára, mert nem csak nyelvtudás kell a fordításhoz, hanem türelmes „ülõke” is: bizony, hosszú órákat kell ülni és írni. Novemberben nekiveselkedtem tehát, és egyszercsak azt vettem észre, hogy szinte az egész könyvet lefordítottam egyedül. Két férfikollégám végül nem is fordított semmit. Aztán rendszer lett belõle, hogy a Zalaerdõ évente megjelentet egy könyvet. Ottó hozta az ötleteket, hogy mely könyvet kellene magyarul is elérhetõvé tenni – meséli Hopp Eszter.
Azóta új vezérigazgató lett, de a fordítás maradt. Az osztrák vadásztól, Siegfried Erkeltõl a Bakok! címû könyvet ültette át magyarra. Idén pedig a Disznók! címû kötetet fordította le alig négy hónap alatt. Ezt Sohollárban, a Zala Megyei Vadászati Évadnyitón mutatták be. A Zalaerdõ Zrt. kiadásában megjelent könyv 59 fejezetben foglalja össze Siegfried Erkernek a vaddisznókról szerzett ismereteit, a vadászati módoktól egészen a vadhús elkészítéséig.
Most pedig ismét közeledik a tél… Reméljük Hopp Eszter újabb fordítással gyarapítja a magyarul elérhetõ, külföldi írók tollából származó vadászati irodalmat.

Varga Mónika