Az Alkotmánybíróság Iszkaszentgyörgy település vonatkozásában a 26/2006. (VI. 15.) AB határozatában alkotmányellenesnek nyilvánította a ivóvíz szolgáltatás díjának megállapítása keretében a rendelkezésre állási díjat. Aztán ez év február 9.-én Nagykanizsa vonatkozásában az ugyanilyen rendelkezésre állási díjat az 575/B/2008. AB határozatában már alkotmányosnak minõsítette.

A két AB-határozat – annak ellenére, hogy teljesen azonos tényálláson, azonos törvényi háttéren alapul - homlokegyenest ellentétes egymással. Amit az Alkotmánybíróság az elsõ (iszkaszentgyörgyi) határozatában alkotmányellenesnek tart, azt a másikban (nagykanizsai) – önmagának ellentmondva – már nem találja az Alkotmányba ütközõnek. Az elsõ határozatban azt állapítja meg az Alkotmánybíróság, hogy az árak megállapításáról szóló törvény megszabja az önkormányzatok számára a hatósági ár meghatározásának a feltételeit. Ellenben a másodikban már arról foglal állást, hogy a hatósági ár meghatározásához szükséges fizetési feltételekrõl már nem rendelkezik ugyanaz a törvény.

Az elsõ határozatában a taláros testület kimondta önmagáról, hogy szigorúan (ha jobban tetszik: megszorítóan) értelmezte a jogszabályban elõírt, az önkormányzatok, mint árhatóság számára meghatározott törvényi felhatalmazás kereteit. Míg az utóbbiban már aszerint foglalt állást, hogy a törvény nem rendelkezik sem arról, hogy az ár egytényezõs lehetne, sem pedig arról, hogy kéttényezõs is lehet.

Az elsõ határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a rendelkezésre állási díj megállapításáról szóló önkormányzati rendeleti elõírás eltér az ármegállapítási és a vízgazdálkodási törvény rendelkezéseitõl, ezért ez alkotmányellenes. Míg az utóbbiban az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a rendelkezésre állási díj megállapításáról szóló önkormányzati rendeleti elõírás összhangban van ugyanazon törvény elõírásaival. Vagyis nem tért el tõlük.

Az elsõ határozatában azt mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy a hatályos törvényi szabályozás, nem tesz azonban említést rendelkezésre állási díj kötelezõ megfizetésérõl, csak a nyújtott szolgáltatás árát említi. Ezért a rendelkezésre állási díj megállapítása alkotmányellenes. Míg a második határozatában már azt fejti ki a taláros testület, hogy a rendelkezésre állási díj megállapításával az önkormányzat nem lépte túl a törvényi felhatalmazás kereteit. Ezért a rendelkezésre állási díj megállapítása nem alkotmányellenes.

Tehát összességében megállapítható, hogy van kalapja. Ill. hogy nincs kalapja. Hogy hozott is ajándékot is, meg nem is. A nagykanizsai rendelet kapcsán az indítványozó lényegében pontosan ugyanazokat az érveket és indokokat fogalmazta meg, amelyet az Alkotmánybíróság az elsõ határozatában maga fejtett ki az alkotmányellenességet megindokolva. És az Alkotmánybíróság ezeket az érveket és indokokat a második határozatában elutasította. Tehát lényegében az Alkotmánybíróság a saját korábbi jogelvét írta felül, amikor a második határozatában gyakorlatilag önmagát, tehát saját korábbi – az elsõ határozatban kifejtett - álláspontját írta felül. .

Feltûnõ, hogy az Alkotmánybíróság ugyanazon törvényi elõírásokat, ugyanolyan tényállás tekintetében egymáshoz képest két határozatában mennyire egymáshoz képest ellentétesen értelmezi. Pedig a két határozat között az alkalmazott és értelmezett jogszabályi elõírások nem is változtak. Az egyik esetben a jogszabályt az Alkotmánybíróság megszorítóan értelmezi, ezért az önkormányzat tág törvényi értelmezését a törvénnyel ellentétesnek ítéli, ezért kimondja annak alkotmányellenességét. Az utóbbi esetben viszont pontosan ugyanazon jogszabály alkalmazása tekintetében már az önkormányzat tág értelmezését alkotmányosnak ítéli.

Különösen érdekes az ügyben, hogy mindkét, egymással szembenálló alkotmánybírósági döntés részese volt Dr. Bragyova András alkotmánybíró. Mivel a törvény lehetõséget biztosít arra, hogy az alkotmánybírósági tanácsban kisebbségben maradt bíró megfogalmazza a kisebbségi véleményét, amelyet a többségi döntéshez mellékelni kell, különösnek tartom, hogy Bragyova alkotmánybíró úr egyik döntéshez sem csatolt kisebbségi különvéleményt. Ebbõl pedig az következik, hogy Bragyova András egyetértett az alkotmányellenességet megállapító döntéssel is és egyetértett pontosan az ennek az ellenkezõjével is. Vagyis ezt lefordítva azt jelenti, hogy számára egyidejûleg van kívül a kabát színe és fonákja is. De ha jobban tetszik, akkor ezek szerint az érem egyszerre esik nála a fejre is és az írásra is.

Az Alkotmánybíróság még Sólyom László vezetésével kimondta önmagáról, hogy precedensbíróság. Ezzel együtt azt is kimondta, hogy a saját korábbi határozatai a késõbbi döntései során önmagára nézve kötelezõ érvényû. Ennek ellenére, gyönyörûen megfogalmazza mostanság az Alkotmánybíróság, hogy következetes gyakorlatot folytat. Miközben saját, korábbi önön magával ellentétesen foglalt állást ugyanarról a kérdésrõl. Úgy látszik ebbõl, hogy az Alkotmánybíróság számára a következetes gyakorlat folytatása azt jelenti, hogy az önmaga által megfogalmazott jogelvnek ellentmondhat, önmaga saját, korábbi álláspontjával szembemehet. Változatlan jogszabályi környezet mellett.

Az Alkotmánybíróság több határozatában is kifejtette a következõket:

A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelmûek, mûködésüket tekintve kiszámíthatóak és elõreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság az egyes normák egyértelmûségét követeli meg. A jogbiztonság pedig - az Alkotmánybíróság értelmezésében - az államtól és a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelmûek és a norma címzettjei számára is értelmezhetõek és követhetõek legyenek. A jogbiztonság e szempontjainak súlyos megsértése egyben az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság sérelmét is jelenti.

Mivel az Alkotmánybíróság határozatai is jogi normának minõsülnek az Alkotmány és az Alkotmánybíróság korábbi határozatai alapján, ezért az Alkotmánybíróság határozataira is kötelezõ érvénnyel vonatkozik, hogy a norma címzettjei számára világosak, egyértelmûek és kiszámíthatóak legyenek. De ez hogyan tudna megvalósulni és érvényre jutni, ha az Alkotmánybíróság önmagával szemben is ellentétes döntést hoz?

És ha ehhez még hozzáveszem azt, hogy az Alkotmánybírósági törvény alapján az Alkotmánybíróság határozata mindenkire nézve kötelezõ, egyértelmûvé válik, hogy az Alkotmánybíróság, éppen az Alkotmánybíróság nem tartja be azokat a jogi normákat és alkotmányos jogelveket, amelyeket mindenki másra nézve kötelezõ érvénnyel elõírt, miközben saját magára nézve a „kivéve a gyevi bírót” szindrómát tartja követendõnek.

A további következtetések levonását rábízom mindenkire.

Tiszteletteljes üdvözlettel:

Ferincz Jenõ