A lapjuk online kiadásában olvasható, Dr. Papp Attila által jegyzett Gondolatok a cigányokról, nem csak cigányoknak… címû nagylélegzetû történelmi tanulmány második része Drozdy Gyõzõ személyét alapvetõen hamis színben tûntette fel, amikor történelmileg többszörösen is valótlan mozzanatokat közölt róla és egyik hajdani parlamenti felszólalását egy egyértelmûen téves és igaztalan történelmi kontextusba helyezte. Ennek a következõkben adom magyarázatát.

Elõre kell bocsássam, hogy Dr. Papp Attila itt minden valószínûség szerint „semmi másban” nem hibás, mint egy beható forráskritikát elmulasztó felelõtlen átvételben! Az irodalmi tájékoztatóban szerepeltetett Dr. Bársony János-féle tanulmányból néhány jelentéktelen szó betoldásával lényegében szó szerint emelte be saját szövegébe a Drozdy Gyõzõre vonatkozó részt (az azt elõzõ és követõ mondatokkal együtt), bármilyen külön forrásmegjelölés nélkül. A kétes tudományos értékkel bíró eljárásra sokféle elnevezés van forgalomban tudományos fórumokon, én egyelõre mégsem választanék közülük. Ellenben a szerzõség nyilvánvaló látszatja alapján innentõl fogva (tkp. a tavalyi veol.hu-s és zaol.hu-s publikálások óta) az õ személyének tulajdonítom az írottakat, amelyekhez – részeik szerint legyenek bárki szellemi termékei is – a következõ kardinális kiigazítások fûzendõk:

• Elsõként rögzítendõ, hogy fals tényállításként szól a szövegrész Drózdy (helyesen: Drozdy!) Gyõzõ akkori pártállásáról. Drozdy ugyanis 1938 novemberében az úgynevezett „disszidensek” kampányszerû kilépésekor hatvankettedmagával távozott a kormánypártból (Nemzeti Egység Pártja), azaz „pártonkívülivé” vált, és 1939 januárjában a tõle megszokott módon pártpolitikailag nehezen körvonalazható, diffúz ellenzékiségben, ám a sajtótudósítások alapján (ld. pl. Népszava) már (Sztranyavszky-féle) „nemzeti függetlenségpárti” képviselõként szólalt fel.
• A szöveg egésze Drozdy magyarországi cigánysággal kapcsolatos interpellációját már önmagában kifogásolható módon a „PHARRAJIMOS – a cigányholokauszt” fejezetcím alatt tárgyalja. Ezen belül kontextuálisan egy a népirtáshoz vezetõ eseményláncolatba ágyazza bele. Konkrétan oksági rákövetkezésként mutatja be (hogy ti. a leszavazott interpelláció késõbb „mégis eredményre vezetett”) a másfél évvel késõbbi állami összeírás csendõrhatóságilag foganatosított cselekményét, majd további megengedhetetlen logikai kapcsolatteremtéssel ezt extrapolálja egészen a végrehajtott genocídiumig menõen. Az eljárás során ráadásul a méltán a hazai holokauszt-deportálások egyik fõfelelõseként ismert véresszájú Endre László szerepeltetése úgyszintén a Pharrajimos-ig vezetõ kiközösítõ politika narratív vázában követi Drozdy megszólalását. A szerzõi történetmondás efféle alakítása – meglehet, szándékolatlan – történelemhamisítás.
Az elbeszélõ Drozdy szóban forgó interpellációját a hazai cigányság az itthoni politikávan állítólagosan „»gõzerõvel« folyó” „démonizálására” szolgáló illusztráló példaként említi (ezek biztosan Dr. Papp Attila szavai), mint amely „külön cigánynépszámlálást” proponált a cigányság „»szaporasága és élõsdi volta«” miatt. Az egyedül idézõjelek között említett utóbbi passzus valójában kiollózott szavak tendenciózus mozaikja, és az egész állítás „megspórolja”, hogy összképet nyújtson az inkriminált interpelláció (és az ahhoz egyébként járuló írásos punktáció) egészérõl, amikor apró részleteket szakít ki, hogy azokkal igazoljon egy koherens narratívát (errõl késõbb). Ennélfogva mellõzve lesznek Drozdy kijelentései, melyek azon „népcsoport” kapcsán, „amely immár félezredéve itt él, szenved és nyomorog közöttünk”, illetve amely „ma a nagy magyar nemzetnek egyik szegény rétegeként élhet itt, remélem a jövõben jobb sorsban, mint eddig”, annak megvizsgálását indítványozzák, tehetne-e valamit az ország azért, hogy „a cigányságot is olyan helyzetbe juttathassuk, hogy egy kultúrországban õ is megfelelõ emberi sorsot élhessen.” Drozdy Gyõzõ ráadásul tehát az interpelláció parlamenti falak között elhangzó része mellett egy összesen 10 pontos javaslatcsomagot is benyújtott a belügyminiszternek, amiben a „cigánynépszámlálásra” vonatkozó második pont hiánytalan szövege így szólt (nota bene mindenekelõtt a „foglalkozásnélküli” „vándorcigányságra” irányulóan!): „Uj cigány-népszámlálást kellene tartani, azután arányosan szét kellene osztani õket az ország összes helyiségei között, ugyhogy a városoknak aránylag is több jusson belõle, hogy necsak a faluk tartsák.”, majd egyebek közt „munkaalkalmak teremtését” is szorgalmazza a részükre. (Drozdynak a kérdésben elfoglalt igencsak árnyalt álláspontjáról egyébként korábban két mindmáig online elérhetõ írásom is beszámolt: http://www.kommentar.info.hu/attachment/0001/398_kommentar1101.pdf#page=108, illetve http://www.ideaintezet.hu/sites/default/files/ciganysag_tematika_a_horthy_korszak_parlamentjeben_IDEA_eory.pdf
A szövegnek az olvasói elõl eltakart részleteit pedig azért volt szükséges nekem is összesûrítõen kiválogatnom, hogy világossá váljon: Drozdy Gyõzõ idevágó kifejtett nézetei alapján egészsében véve egy INTEGRÁCIÓS programot ad, és nem szegregációs vagy kizárási lehetõségekben gondolkodik. Ezért emleget „nemzetvédelmi szempontot”, és ennek talajáról a legkevésbé sem kitelepítést, eltávolítást, kimetszést vizionál (ami a korabeli szélsõjobboldali törekvések jellegzetes szavajárása és stílusa volt). A szövegben hozzá kapcsoltan szintén elõkerülõ „fajvédelmi” szempontot pedig – életpályája korábbi szakasza alapján is tudható – például éppen NEM az ekkor már halott Gömbös Gyula és egykori követõi 1920-as évektõl elterjesztett értelmezése szerint használta, hanem hangsúlyozottan a falvak agrárnépességének szociális felzárkóztatása és egyenrangúsítása értelmében, azaz egy jelentésreformáló nyelvpolitikai korrekcióval élve. Itt megjegyezhetõ még, hogy a szövegben macskakörmök nélkül szereplõ „fajvédelmi szempontból” mint odavetett hanyag kifejezés napjaink olvasójának bármilyen szövegkörnyezetben maga a félrevezetés és dezorientálás. A „fajvédelem” a korszak jellegzetes politikai akciófogalma, ideologikus hívószava a közbeszédben, aminek ilyeténképpen – ha kerüljük az anakronisztikus és ahistorikus beszédmódot – érdemben csak akkor és ott-jelentése létezik. Mai tollból olvasva – jó esetben – referencia nélkül lebegõ szóhasználat, ami helyesen és szabatosan idézõjelek között válhatna a történelmi elbeszélés szerves részévé.
Sajnos – ám egy elhivatott kutatónak annál megtisztelõbb kihívást jelentõ körülményként – az egykorú diszkurzív szerkezetek jóval bonyolultabb meghatározottság- és összefüggésszövevénnyel vannak körülvéve, mintsem hogy felületes és ad hoc belekapásokkal és kiragadó felmutatásokkal az utókor hitelesen meg tudná szólaltani õket. A történeti források iránti köteles tisztelet és körültekintés legbiztosabb alapja, ha a múltat strukturálisan, kontextus-, nyelv- és történettudatosan igyekeznek megismerni.
Bár a teljes tanulmányhoz hozzászólni nem vagyok kompetens, a szempontomból elemzést kívánó cigány holokauszt-fejezet kapcsán elmondható, hogy szerzõi szakirodalom-használatról csak komoly megszorításokkal lehet beszélni, mert például a témában megkerülhetetlen Karsai Lászlót egyáltalán nem hivatkozza. Ez közvetve is egyértelmû azt látva, hogy a cigány holokauszt áldozatainak számát – már eleve egy jócskán túlbecsült közösséglétszámból kiindulva – a legfrissebb mérvadó történettudományi kutatásokban szereplõhöz képest több, mint tízszeres nagyságúra teszi. Lényegében egy következetes és stratégiailag kimódolt lépcsõzetességû állami zaklatási-, majd megsemmisítési politika folyamatát rajzolja meg, amihez szükségesnek találja a minden megalapozott indok nélküli narrációs „ugrálást” is németországi és magyarországi fejlemények között – ki tudja miért, talán, hogy azok biztosabban egységbe forrhassanak. Ha forgatta volna akár Karsai monográfiáját, vagy akár csak az azt hivatkozó kapcsolódó Wikipédia-szócikket, (remélhetõleg) nem tett volna ilyet.
Külön sajnálatos és faramuci körülmény, hogy újságjuk (online-felülete) illetõsége szerint „karnyújtásnyira van” az országosan is kiváló történészteljesítménnyel büszkélkedõ Zala Megyei Levéltártól, amelynek kiadásában jelent meg válogatás Drozdy Gyõzõ memoárjaiból, és amelynek jeles kutatói több tudományos cikkükben és forráskiadványukban méltón megörökítették már Drozdy Gyõzõ politikusi pályáját.
Napjainkban a public history egyre inkább polgárjogot nyer (errõl színvonalasan és tárgyszerû alapossággal ld. http://www.tti.hu/images/kiadvanyok/folyoiratok/tsz/tsz2012_3/357-376_gyani.pdf, ez vitathatatlan. Ezzel együtt a történelem – azaz az egykori társadalmi élet komplexuma – eredendõ összetettségének nagyfokú manipulálása, egyúttal a tudóspárbeszédek érdemi dokumentumaiban legvalószerûbbnek tetszõ tényállítások vétkesen könnyelmû felülírása és átköltése nem elfogadható eljárás a nyilvánosság semmilyen – magát felelõsnek tekintõ – szintjén.

Tisztelettel:

Eõry Áron
politológus, Drozdy Gyõzõ kutatója