Nem elõször említem meg ezt a témát, nem is elõször írok róla. Lassan fél évtizede lesz annak, hogy megérlelõdött bennem a gondolat: elindulok Rijekából, egészen Rovinjig, és a 66-os, tengerparti út mentén haladva megörökítem a II. világháború partizánmementóit az Isztrián.

Elõszó helyett…

Érdekelt a téma a II. világháború történéseinek feldolgozása okán, de érdekelt apám szerb származása miatt is. És bizony nem mellesleg azért, mert úgy gondoltam: talán még a horvát, az isztriai emberek figyelmét is felkeltheti egy olyan írás, amely a hazájuk, nemzetük harcairól emlékezik meg, és sorraveszi a lakóhelyük – a csodaszép Isztria – emlékmûveit, legalábbis egyfajta szemszögbõl. Maga ez az „alapötlet” adta meg aztán egy mára könyv alakba forrt, átfogó tanulmány elképzelését. Az írásom, mely várhatóan az idei év õszén kerülhet majd fel az ország összes nagyobb könyvtárának polcaira, az Isztriáról fog szólni. Amúgy igazából.

Ugyanis az elmúlt években egész komoly kutatásba kezdtem. Utánanéztem az Isztriai-félsziget természetrajzának, borászatának, hírneves strandjainak, ókori emlékmûveinek, az Uèka magas hegyormai látni és tudnivalóinak, valamint az Isztria egyéb természeti szépségeinek. Itt jegyzem meg, hogy, a horvát nyelv magyarra fordításában nagy segítségemre volt Kocsis Judit, a Nagykanizsai Rendõrkapitányság nyomozója.

És 2015 tavaszára összeállt a tanulmány, amelyrõl tudtam, éreztem: többet érdemel, mint egy „egyszerû”, online megjelenítést. Ebbéli meggyõzõdésemet erõsítette meg egyetemi tanárom, a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kara Alkotmányjogi Tanszékének vezetõje, dr. Tilk Péter (PhD) tanár úr is. Hasonló biztatást kaptam a Horvát Nemzetiségi Önkormányzattól, így az ötletemmel megkerestem Dénes Sándor polgármestert, aki átolvasva a kéziratot. Támogatásra méltónak találta, így a tördelés és a könyv megszerkesztése után – amit ismét a Kanizsa Újság Kft.-re bízok –, reményeim szerint idén õsszel a Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Nonprofit Kft. nyomtatásában fog megjelenni. Itt jegyzem meg, hogy idén még két kötettel készülök megjelenni – az egyik az elsõ világháborúról, a másik pedig a cigányságról fog szólni –, így remélhetõleg jut olvasnivaló minden érdeklõdõnek a 2015. év karácsonyfája alá.

De, hogy hol is hagytam el a gondolataim fonalát? Az Isztriáról szóló könyvem gerincét jelentõ partizánemlékmûvekrõl ugyan írtam már korábban, de még a tavalyi évben is találtam emlékmûveket, háborús mementókat: Ièiæi olasz kisvárosok hangulatát idézõ utcácskáin, a pulai tengerparton, aztán Vodnjan határában, illetve a Rovinjtól délre esõ tengerparti sáv eldugott rejtekein is. Arra gondoltam, hogy a Tisztelt Olvasó örömmel látná és olvasná egyben – itt, alább felsorolva – az isztriai partizánmementókat, miközben végigkalauzolom a legendás, 66-os út mentén…

ISZTRIA – A mediterrán gyöngyszem

A Nagykanizsától mindössze 300 kilométerre fekvõ hatalmas félsziget az elmúlt években vált egyre kedveltebbé a magyarok körében. Nem tudnék csodálatosabb látványt magam elé képzelni, mint amikor Zágrábot elhagyva, Karlovac mellett is elsuhanva, mintegy órányi autózás, és nem mellesleg a Dinári-hegység égbe szökõ csúcsainak leküzdése után végre megpillantja az ember az Adriát.

 

Amikor a szemünk elé tárul a kikötõváros, Rijeka látványa és az Isztria keleti része, balra tekintve pedig megpillantjuk a Krk és a Cres szigeteket is, akkor az ember már érzi, tudja, hogy megérkezett, itt a tenger, a csodálatos, azúrkék Kvarner-öböl.

Miközben alattunk kirajzolódik Rijeka, szemünk elõtt láthatóvá válik az Isztria északkeleti csücskének egyik gyöngyszeme, Opatija is. Nekem az Isztria mindig is a tökéletes, festõi szépséget jelentette. A közel Zala megyényi, mintegy negyedmilliós lakosú félsziget sziklás partvidéke, szép öblei, a csodálatos szorosok és kis fjordok méltán kelhetnek versenyre bármely görög, olasz vagy spanyol tengerparttal.

 

A kristálytiszta víz, az olíva, a szarvasgomba és a jó borok félszigete

Ami a különleges benne: az érintetlen környezet és az éghajlat. Az Adriába mélyen benyúló félszigeten mediterrán klíma uralkodik, nyáron gyakran kúszik a 35 fok fölé a hõmérõ higanyszála, míg a tenger hõmérséklete 24-25 fokos. Persze elsõsorban ezért, a hûsítõ habokért keresik fel sokan a sziklás, betonozott és kavicsos strandjait, de ennél jóval több a látnivaló.

Az Opatijából Pula irányába induló tengerparti út fölé magasodó Uèka hegylánca akár egy többnaposra tervezett hegymászás, de egy kerékpártúra helyszíne is lehet.

 

 

 

A hegy tetejérõl csodálatos panoráma nyílik az egész Kvarner-öbölre, míg az innen mintegy 100 kilométerre, a félsziget túloldalán nyújtózkodó Limski-fjord szintén kedvez az extrém sportok szerelmeseinek. Ha pedig valaki ókori fillingre vágyik, és „csak” fotózni szeretne, akkor szintén az Isztria a megfelelõ helyszín, hiszen már a rómaiak egyik legkedveltebb úti célja volt. Megannyi, az ókorból ránk maradt látnivalója van, az egyik legismertebb a pulai amfiteátrum és az Augustus-templom.

Autóval, vonattal illetve autóbusszal is könnyen, gyorsan és nem mellesleg olcsón elérhetõ. Ha az érdeklõdõ utánakeres a világhálón, szembesülhet vele, hogy az isztriai árak – például az ételeké, vagy az apartmanoké és egyéb szálásoké – lényegesen olcsóbbak, mint mondjuk a krétai vagy ciprusi fizetnivalók.

És míg Rijeka három, addig az Isztria „fõvárosa”, és egyben legtávolabbi, „legdélibb” csücske, a Kamenjak-foknál fekvõ Pula is mindössze négyórás, kényelmes autózás után elérhetõ a magyar határtól, sõt, utóbbi város még repülõtérrel is rendelkezik.
 

Bár a félsziget belsejébe ma már az Uèka gyomrába fúrt, majd hat kilométeres alagúton és az azt követõ autópályán keresztül is el lehet jutni, de én mindig az Opatijából induló tengerparti utat választom. A hajdani Abbázia kis utcácskáin sétálgatva a Monarchia-korabeli „boldog békeidõk” hangulata keveredik az olasz kisvárosok nyüzsgõ életérzésével.
 

A Rijekától északnyugati irányban, közvetlenül a kikötõváros mellett fekvõ Volosko halászfalucska után, tulajdonképpen Opatijából induló, 12 kilométer hosszú Lungomare tengerparti sétányon egészen az Ika után következõ, egyébként még szintén az olaszos hangulatot idézõ Lovranig el lehet gyalogolni.
 

 

Rijekáról annyit feltétlen érdemes megemlíteni, hogy Horvátország harmadik legnagyobb városa: közel 200 ezer ember lakja. Egy rendkívül forgalmas, és pezsgõ életérzéstõl átitatott, tengeri kikötõváros. Fõbb látnivalói, amelyeket legalább egyszer az életben, feltétlenül meg kell nézni, a következõk: a Trsat-hegy a maga pompás erõdjével, a világháborús emlékmûvek, a városkapu óratornya, a városháza, a Római-kapu, a Dóm, a Sveti-Vid templom, a Nemzeti Múzeum és a Csodatévõ Szûzanya-templom. Persze a kikötõ, illetve a hatalmas és élettõl nyüzsgõ halpiac is tartogat meglepetést és látni- és ennivalókat az utazónak.

Az autóba visszaszállva, a 66-os út mentén olyan csodás a panoráma, hogy muszáj újból megállni. Lábaink elõtt terül el az egész Kvarner-öböl. Ha visszatekintünk, Rijeka pompás látványa tárul a szemünk elé, míg fölöttünk hegycsúcsok és sziklaormok tornyosulnak, mellettünk pedig az Adria hullámai nyaldossák a meredek sziklapartot. A Kvarner-öböl vizét megannyi hajó és komp szeli, utóbbiak az Isztriához közelebb esõ Cres, valamint az az mögött fekvõ Krk szigetekre szállítják szinte folyamatosan a turistákat.
 

Isztria kebelébe érve, amit feltétlenül ki kell próbálni, azok a hangulatos kis horvát éttermek. Ami mindig kapható és isztriai: az olíva, a szarvasgomba és a jóféle, isztriai fehérbor, a malvázia. Az emberek kedvesek, és a horváton kívül sokan az olaszt is beszélik. Sõt, Pula kikötõvárosában az olaszt hivatalos nyelvként is elismerték. Az Isztria fõvárosa romlatlan természeti szépségeirõl, és szelíd türkizkék tengerérõl ismert. Strandjai még adriai viszonylatban is rendkívül tiszták, és jól felszereltek.
 

Pula ezenfelül gazdag történelmi örökségekkel rendelkezik, például a teljes valójában pompázó római amfiteátrummal, a 23 ezer ember befogadására képes, mészkõbõl készült arénával, amelyet az 1. században építettek. De érdemes megnézni a Sergius diadalívet, azaz a Kr.e. 31-ben épült Aranykaput is, ami szinte bejáratként szolgál Pula óvárosának szûk utcáiba.
 

Ugyanez a mediterrán, ókori, olaszos érzés vár minket a várostól északra fekvõ Fa¾anában és Rovinjban, sõt, utóbbi a sziklafalmászás szerelmeseit is várja. Egy, a várostól délre elterülõ sziklás partszakasz ideális a falmászásra. Érdemes leküzdeni a sokszor függõleges faldarabokat, hiszen a tetejükre felérve a végtelen tenger tárul a szemünk elé. Sokan ezért a látványért járnak vissza az Isztriára. Nem törik meg a kilátást a szigetek, mint Horvátország déli részén: elõttünk a határtalan Adria…

Több mint egy évtizede nem múlhat el nyár anélkül, hogy végig ne sétálnék az Isztria fõvárosának tartott, annak legdélebb csücskén, a Kamenjak-foknál fekvõ Pula óvárosán. Néhány évvel ezelõtt – miközben ismét Pulát igyekeztem elérni a mediterrán nyári forróságban – éppen a feltûnõ, vörös csillag okán álltam meg elõször az Isztria kebelében rejtõzködõ, Raša bányászfalucska határában.

 

 Miközben rácsodálkoztam a szépen rendbe tartott, vörös csillagos emlékmûre, és a fényképezõgépemért nyúltam, elhatároztam: jövõre úgy fogok érkezni, hogy rászánok néhány napot az isztriai vörös csillagok „felkutatására”.

 

 „Slava palom borcu! Gloria al compagno caduto! Dicsõség az elesett harcosnak!”

Induljunk el hát Opatijából (végül is a tõle néhány kilométerre fekvõ Rijekából) az Isztria-félsziget déli csúcsán fekvõ Pula kikötõvárosába az Isztria dél-keleti partvidékét követõ, festõi szépségû tájakat is átszelõ E751-es (a legendás 66-os) úton.

 

 

Rögtön Opatija és Ièiæi határán, majd Ièiæi fõutcáján, és néhány kilométerrel odébb, Ikaban is találhatunk egy-egy, gyönyörûen megmunkált és gondozott partizán-emlékmûvet, amelyek a Jugoszláv Népfelszabadító Hadseregnek, illetve az ártatlanul lemészároltaknak állítanak emléket.

 

1.
Az opatijai emlékmû egy szépen gondozott, kis parkban áll. A robosztus márványtábla a következõ gondolatokat hirdeti:

„Erõs oszlopunk, a dicsõ nemzeti felszabadítási hadseregünk elõtt, a német megszállók – látva a végsõ összeomlást – 37 fasisztaellenes katona felett kitöltötték tehetetlen dühüket. A megkínzott, és itt elesett foglyok, kiket 1945. április 04-én ebbe a gödörbe vetettek 22 ismeretlennel együtt: Èešiæ Milan 15. VI. 1924. Krasica; Dubroviæ Mirko 27. XI. 1919. Rukavac; Poèkaj Franjo 8. XI. 1900. Sušak; Kinkela Tomo 11. III. 1911. Bregina; Rukavina Ante 12. XI. 1899. Karlobag; Prešiæ Feliks 20. II. 1894. Marsell; Gri¾iniæ Janko 17. I. 1923. Zagrad; Osojak Vinko 30. X. 1924. Rukavac; Šandaj Emil 26. II. 1915. Mošiæ Draga; Kovaèiæ Bo¾o 27. VII. 1901. Jelenj; Matkoviæ Ivan 19. X. 1907. Sušak; Rakiæ Smiljana 12. XI. 1927. Sušak; Špirin Ing Vasilije 12. II. 1898. Kijev; Matkoviæ Cvetan 2. IX. 1906. Sušak; Kalèiæ Ferdinand 6. IV. 1892. Lovr Draga.

Ezt az emléktálát a Nemzeti Felszabadítási Háborús Katonai Szövetség és Opatija városa emelte, sokáig emlékezve az elesett áldozatokra, a haza szabadságáért örökké emlékezve rájuk!”

A tábla alján még néhány, itt elesett partizán nevét felsorolták, megörökítve õket az utókornak:

„Kovaèiæ Ivana Bo¾idar szül. 25. XII. 1926. Jelenj; Šimac Mihe Stjepan szül. 11. II. 1927. Jelenj; Rudniæ Bartola Stanko szül. 31. VII. 1905. Podkilavac; Maganja Ivana Šimun szül. 28. X. 1898. Podkilavac.”

 

2.
Továbbindulunk, és nem sokkal késõbb már Ièiæi olaszos hangulatot idézõ fõutcácskáját rójuk, mikor egymástól néhány száz méterre két emlékkõ, két partizán-mementó is õrzi a fõutca nyugalmát.

a.

 

 

 

 

 

Az elsõ Koric Antonnak állít emléket:

„A fasiszta fenevad bestiális módon felakasztotta fiatal kommunista harcosunk
KORIC ANTON
Poljanában született 1922. december 28-án

A nemzet köszönettel tartozik a felejthetetlen harcosnak és mindörökre megõrzi emlékezetében.
Örök dicsõség.”

b.

A másik emlékmû pedig a fasiszta terror áldozatai elõtt tiszteleg:

„A NOB-ban elesett katonák és a fasiszta terror áldozatainak 1941-tõl 1945-ig.
Az emlékmûvet Icici hálás nemzete emelte
1961. augusztus 27.”

A NOB rövidítés jelentése: „Narodno Oslobodilacki Borba”, azaz „Nemzeti Felszabadítási Harc”

3.

Alighogy továbbindulunk, és Ièiæin áthaladva beérünk Ikaba, a tengerparti sétány mellett áll egy újabb emlékmû. A faragott kõkockák ismét egy márványtáblát ölelnek körül, mellyen a vörös csillag alatt egy puskát és egy babérkoszorút fektettek egymásra, mellette pedig az emlékezõ szöveg olvasható: „Fasiszta bûnözõk kezeitõl ifjúságuk virágában elesettekre. Örökre emlékezve, halhatatlanságukért tesz nekik köszönetet a nemzet, emelve ezt az emlékmûvet, hogy századokig tanúskodjon arról, mit tettek és adtak drága hazájuk szabadságáért. 1959. 7. 27. IKA”

Ez a mementó hatalmas fenyõfák ölelésében áll, tíz méterre innen az Adria hullámai csapódnak a parti szikláknak, míg körülbelül kéttucatnyi kilométerre Rijeka toronyházai magasodnak: Pazar ez a környezet, a kilátás. Volt úgy, hogy leültem egy padra, és órákig gyönyörködtem a látványban…

4.

Ezek a mementók a tengerparti sétány mellett állnak, és jól megközelíthetõek. E sétányon – a Lungomare-n – kisebb megszakításokkal ugyan, de tulajdonképpen Opatijából egészen az Ika után következõ, egyébként még szintén az olasz kisvárosok hangulatát idézõ Lovranig el lehet gyalogolni. A környéken a második világháború alatt erõs partizántevékenység folyt, akkoriban még csak ez az egy út vezetett a félsziget belsejébe, illetve Pula felé.

5.

Az Isztria délkeleti partvidéke, a partmellék fölé tornyosuló sziklák és hegyek a partizánharcmodornak igazán kedveztek, nem csoda tehát, hogy rendszeresen ütöttek rajta a partizánok az úton tovahaladó németeken vagy olaszokon. Természetesen miközben e sorokat írom, partizánokat már nem, de szépet és természetest még mindig láthatunk, ha megállunk egy picit a 66-os út mentén kialakított számos pihenõ egyikénél.

 

6.

Lábaink elõtt terül el az egész Kvarner-öböl. Tudom, hogy egyszer már leírtam, de most újból felhívom a Tisztelt Olvasó figyelmét: ha arrafelé jár, álljon meg és tekintsen vissza: Rijeka pompás látványa el fogja varázsolni. Az utazó fölött tornyosuló hegycsúcsok, sziklaormok, és a szinte „karnyújtásnyira”, a meredek, sziklás partot nyaldosó adriai hullámok összképe egy mûvészt is megihletnének.

7.

A Kvarner-öböl vizében fürdõzõ, az Isztriához közelebb esõ Cres, valamint az az mögött fekvõ Krk szigetek látványa pedig mégoly megkapó: tökéletesen illeszkedik a hamisítatlan horvát, adriai panorámába.

 

Ha Plomin elõtt elhagyjuk a fõutat, akkor mintegy 3 km hosszú, néhol szerpentines úton kanyaroghatunk le a tengerpartra, Brestovába. Itt van a kikötõje annak a kompnak, mely átviszi a turistákat az átellenben lévõ Cres szigetére, a Vela Vrata (Nagy Kapu) szoroson át.

8.

A tengerparti úton továbbindulva nemsoká elérünk egy impozáns fjordot, ami mintegy 5 kilométernyire nyúlik be a félsziget belsejébe, és itt az utazó is elköszön a partvidéktõl, mikor a 66-os utat követve elindul az Isztria kebelébe.

Mivel ide nem messze van Labin városa, ezért én ezt a szorost a „labini-fjordnak” neveztem el, de persze ez csak az én „meghatározásom”. Igazából a Boljunèica kifolyásánál fekvõ Plomin települést illene itt megemlíteni, a kis falu a hegyoldalba építve „felügyeli” a környéket.

A faluból, s az utána lévõ útszakaszról csodálatos kilátás nyílik a Plominski-kanalnak nevezett öbölre, mely 3 km hosszan nyúlik be a szárazföldbe, s folyótorkolat is egyben. Plomin a hegyoldalba épült kis falucska, van pár régi háza, de nem hiszem, hogy érdemes lenne megnézni.

Ahogy beérünk Labinba, a nagyjából Zalakaros méretû és lakosságszámú kisvárosba, rögtön feltûnik az óvárosi része, amely egy dombon helyezkedik el. A városban több épület is veszélybe került a 2000-es évek elején, ugyanis a rašai bányák tárnái beérnek Labin alá, így több épület is megsüllyedt. Milyen látnivalókat érdemes megnézni? A Szûz Mária templomot, a Praetori palotát, és a Flórián-kaput mindenképpen, de ami valóban kihagyhatatlan, az a Labinból délnyugati irányban induló, keskeny úton elérhetõ Rabac halászfalucskája: mindössze 5 kilométert kell megtenni, hogy eljuthassunk az Adria partjának eme álomszép üdülõhelyére.

9.

Labint elhagyva, Raša bányászfalucska elõtt bukkanunk ismét egy vörös csillagos, szépen rendben tartott emlékmûre, amelyet az út mellett láthatunk, mintegy 200 méterre egy eldugott kis vízeséstõl. Itt jegyzem meg, hogy Raša környékén található Horvátország legnagyobb barnakõszén-lelõhelye is.

 

10.

Ez a vidék már az isztriai-partizánharcok centrumába esik, éppen csak körül kell tekintenünk, hogy ezt megértsük. Mindenfelé sûrû erdõvel benõtt hegyeket és völgyeket láthatunk, ami ugye partizánharchoz ideális…

 

 

11.

Az imént említett emlékmû Tito partizánjainak állít emléket, a környéken, 1943. szeptember 13. napján lezajlott – a németekkel vívott – ütközet apropójából. Az emlékmû felirata: „Azokért, akik a híres K.P.J. és partizán vezér Tito irányítása alatt ezen a napon megmutatták a világnak hõsiességüket. 1943. szeptember 13. napján csatlakozva a szabadságért a német hódítók elleni küzdelemhez, 43 labinai bányász és hõs partizán adta életét. Az emlékmûvet állította: Szabad Hõsök Szervezete Raša”

12.

A bányászfaluban további két emlékmûre lelhetünk még, az egyik az ismert partizánvezérnek, Bateliæ Ivan -nak („Mate”) állít örök mementót:

„Ezen a helyen halt meg 1944. február 29-én az Isztriai Zászlóalj csapatainak megbízottja
BATELIC IVAN – MATE
egy bányász Francici településrõl az ország fasiszta megszállástól felszabadításának harcában Katonai Szövetség RASA”

Az emléktábla is arról tanúskodik, hogy Raša bányászfalucska – már csak hegyvidéki természeti adottságai, és „makacs” bányászai miatt is – a második világháború isztriai népfelszabadító harcainak jelentõs színhelye és csatatere volt…

 

13.

A másik mementó néhány lövész nevét említi meg:

„A Hõsök emlékére N.O.R.

Blaškoviæ Dusanu
Gregorovic Petpu
Kocijanæiæ Antunu – apa
Kocijanæiæ Antunu – fia
Obrijetan Ferdinandu

Lövészek, 1943. október 9.

 

Katonai Szövetség N.O.R.
Raša önkormányzata”
 

A „N.O.R.” rövidítése itt – „Narodno Oslobodilacki Raša”
Látható, hogy legyen az egy gazdagabb és nagyobb fürdõváros, vagy egy eldugott kis bányászfalucska, a hõseit mind egyformán tiszteli, és mind meg is emlékeznek róluk: méltósággal…

 

14.

Nem messze, mintegy 10 kilométerre innen, Pula irányába – Barban felé – továbbhaladva, az egyik, sûrû erdõvel borított hegy tetején kis tisztásra lehetünk figyelmesek, ahol – az útról is jól láthatóan – a TITO feliratot rakták ki vakítóan fehér kövekbõl. Mindez történik a második évezred második évtizedének közepén, Horvátországban…

A Raša-folyó hídjától – a folyó torkolata mintegy 13-14 km hosszú, és közel fél kilométer széles fjordot vágott ki magának – egy kanyargós és meredek szerpentin visz fel egy hegygerincre, amelynek a mási oldalán már Barban vár minket a látnivalóival. A nagyjából 200-300 fõvel büszkélkedõ Barbanban középkori falakat és toronymaradványokat is találhatunk, igazi látványossága azonban a Szent Miklós templom és a hozzáépített harangtorony.

 

15.

Átutazunk Barbanon, és lassan-lassan leérünk a hegyek aljába is: ismét síkra vált a táj látképe. Ha valaki „nyitott szemmel” igyekszik elérni Pula hûsítõ habjait, az nem csak a hõsiesen küzdõ partizánok emlékköveit veszi észre, hanem az egyre-másra felbukkanó szõlõ-, és olivaültetvényeket is. Nézzük meg egy kicsit közelebbrõl: az Isztria miféle „szõlõnedûkkel” szolgálhat a megfáradt utazónak.

Ha az isztriai borokat vesszük mustrára, akkor mindjárt a legelején fontos leszögezni: Horvátország két kiváló õshonos szõlõfajtával is rendelkezik, amelyek közül az egyik isztriai: a „mali plavac” rendre klasszikus ízvilágú borokat terem, míg a „félsziget borát” adó, fehér, „isztriai malvázia” szintén méltán hozott világhírnevet az Adria egyik gyöngyszemét jelentõ félszigetnek.

Horvátországot a bortermelés szempontjából két régióra oszthatjuk: a kontinentális, és az Adria menti borvidékekre. Az Adria menti borvidéket északról délre haladva a következõ tájegységekre lehet tagolni: Isztria, horvát Tengermellék, Észak-Dalmácia, Dalmát Zagora, Közép-Dalmácia és Dél-Dalmácia. Az Isztria a bortermelés szempontjából Nyugat-, Központ-, illetve Kelet-isztriai borvidékekre tagolódik.

A félszigeten a következõ szõlõfajtákból készítenek borokat: Cabernet sauvignon és franc, Chardonnay, Hrvatica, Istarska malvazija, Merlot, Momjanski muškat, Bijeli pinot, Sivi pinot, Sauvignon blanc és végül, de nem utolsósorban a Teran. A Hrvatica hajdanán Umag település egyik legnépszerûbb bora volt, míg az Istarska malvazija jelenkorunk legfontosabb isztriai szõlõfajtája. A Momjanski muškat –ot az Isztria nyugati felében termesztik, és elsõsorban fehér desszertborokat, de chardonnayt is készítenek belõle. A Sauvignon blanc a Muraközben volt nagyon sikeres, de a 2000-es évek elején, az Isztrián is megjelent, míg a Teran a félsziget legjelentõsebb vörös-fajtája.

A félsziget keleti csücske már a horvát Tengermellék borvidékéhez tartozik. Itt tulajdonképpen az Opatijától Plominig terjedõ, vékony, de termékeny tengerparti sávot – a 66-os út környezetét – kell érteni. Kiválóak a klimatikus adottságai, habár a talaj sziklás: rengeteg napsütés éri ezt a részt, amelyet a hegyoldalak és az alant húzódó Kvarner-öböl azúrkék vize még fel is erõsít.

 

A Tengermellék – ami Opatijától egészen Észak-Dalmáciáig terjed – talán legjelentõsebb borvidéke a Krk-sziget. Érdekesség, hogy a sziget híres Frajona borászata szõlõültetvényeinek nagyobb része Nyugat-Isztrián található. A borászat a számos helyi ¾lahtina egyikét – egy kitûnõ száraz fehérbort –, valamint egy ezen a borfajtán alapuló pezsgõt is készít. Az isztriai szõlõibõl a Frajona malváziát és merlotot is állít elõ, amely utóbbi bort barikban érlelnek.

Ha az isztriai Brestovából induló kompon átszeljük a Kvarner-öböl kékes vizét, akkor megérkezünk a Cres-szigetre, Porozinába. Az Adria második legnagyobb szigetén, amely 66 km hosszú és 2 km, de néhol 12 km széles, közel 5000 ember él (ennek mintegy fele Cres városában). A szigeten szintén lehet jó bort kapni, fõleg a fehér fajtából. Kiváló kerékpárutak övezik, amelyek nem simák: hegyoldalakban fel és le haladnak, a legmagasabb részein pedig érintik Dragoceci falut. Elhaladnak a Gorice hegy (650 m) mellett, majd pedig a sziget legkeskenyebb részén (Veli Bok) is.

A malvázia, amit „õsidõk” óta mûveltek már a félszigeten, a polgárháború utáni gazdasági és turisztikai megújulás borászati értelemben vett legfontosabb fajtája volt: az Isztria szimbolikus, megkülönböztetõ jegyévé, az isztriai identitás és életérzés egyik legfontosabb részévé vált. Az isztriai borászok olyannyira fontosnak gondolták ezt, hogy 2005 tavaszán, Rovinjban, a malváziával foglalkozó nemzetközi kongresszust rendeztek. Ekkora már közel 10 hektáron termesztették ezt a kiváló, szomjoltó nedût.

16.

Pula felé továbbindulva – már Barbant elhagyva – újabb, monumentálisnak is nevezhetõ partizánemlékmû áll az út jobb oldalán, terebélyes fák alatt, csendes kis pihenõt biztosítva az utazónak. Itt 3 darab, egyenként két embernél is magasabb és ölesebb márványtábla örökít meg többszáz nevet, akik a környéken, illetve az Isztrián folyó partizánharcokban vesztették életüket: „Hálával és dicsõséggel emlékezünk a II. világháborúban elhunyt katonákra és a fasizmus áldozataira, a Gyõzelem Napja alkalmából. 2009. május 9. Barban.”
„A harcosok emlékére emelte Barbanštine Sutivanca és Baliæi” – vésték a másik táblára, a sokszáz név alá.

 

Az emlékhelyen látható egy régebbi kõ is, amelyen a felirat jórészt megkopott, de a még éppen maradt részekbõl a következõ emlékezõ szöveg olvasható ki:
„Legyenek emlékezetünkben fénylõ felejthetetlen karakterei Barbastina és a fasizmus véres áldozatainak hõsies harcosai, akik önzetlenül adták életüket Istria szabadságáért, hazájukért, 1941-1945 Jugoslavia nemzeti forradalmában.

Barbastina hálás népe 196? július 27.”

 

17.

Majd onnan nem messze, Prodol községbe érve, szinte a falu közepén egy újabb, ötágú csillagos, obeliszkes emlékmûre lelünk, amit a prodoli partizánok emlékére és dicsõségére emeltek, rajta az elesett hõsök neve is fel van sorolva:

„PALIM BORCIMA I ZRTVAMA FASISTICKOC TERORA U NARODNOJ REVOLUCIJI 1941-1945 PODIZE OVAJ SPOMENIK U ZNAK ZAHVALNOSTI
 

NAROD SELA PRODOL

ZENZEROVIC ANTON 1911, ZENZEROVIC ZELJKO 1933
ZENZEROVIC IVAN 1916,  ZENZEROVIC GABRIEL 1903
ZENZEROVIC ANTON 1912,  ZENZEROVIC ANA 1926
ZENZEROVIC IVAN 1912,  ZENZEROVIC MARIJA 1921
ZENZEROVIC RAFAEL 1926,  TADE IVANKA 1895
ZENZEROVIC VALENTIN 1923,  TADE IVAN 1928
ZENZEROVIC JOSIP 1919,  SKABIC JOSIP 1927
ZENZEROVIC IVAN 1896,  SKABIC IVAN 1908
ZENZEROVIC IVAN 1896,  SKABIC ROKO 1912
ZENZEROVIC IVAN 1883,  SKABIC MIHO 1915
PERUSKO RUDI 1914

PRODOL 15. V. 1957.”

„A nemzeti forradalomban elesett katonák és a fasiszta terror áldozatai 1941-1945. Az emlékmûvet a köszönet jegyében
Prodol falu lakosai emelték
(…)
Prodol, 1957. május 15.”

Miközben az obeliszket fényképeztem 2012 nyarán, a szemben lévõ kocsmából néhány idõsebb falubeli jött oda hozzám, és kérdõen néztek rám. Szerény német és szerb tudásommal, no meg kézzel-lábbal igyekeztem elmagyarázni, hogy a partizánokat kutatom. A vállamat megveregetve tessékeltek be a kocsmába, és büszkén mutatták meg a talponálló „dicsõségfalát”. A keretes képrõl az egyenruhás Tito marsall nézett le rám. Ma is élénken él az emlékezetemben a történet, hiszen a prodoliak nagyon kedvesek voltak velem, jókedv sugárzott róluk, láthatóan élvezték a „közösségi” életet, nem úgy, mint honfitársaim, akik mostanság nagyon is hiányában vannak a mosolynak. Az obeliszket 2014 júliusában teljesen felújítva találtam, így újra a fényképezõgépért nyúltam.

18.

A községet elhagyva, de még Marèana elõtt ismét két emlékmû következik. Az egyik Prodol határától néhány száz méterre áll közvetlen az út szélén, az emlékkõ már megszürkült, rajta a felirat is nehezen olvasható, de a kis facsemete árnyékában álló mementó környékét becsületesen lekaszálták, hogy a fû ne lephesse be.

„A NOB alatt Istria nácifasiszta megszállásának ezen a helyén 1943. 10. 28. napján alakult meg a Puláért Kotarski NOO nemzeti kormány, a nemzetbõl kinõtt kortárs szervezet, kinek fõ feladata volt segíteni a NOV-nak a megszállók kiutasítását és létrehozni az új társaságok és a szocializmus kapcsolatát.
1973. XI. 29.

SUBNOR egyesület Pula”

NOB – Narodno Oslobodilacki Borba, azaz Nemzeti Felszabadítási Harc
NOO – Narodno Oslobodilacki Odbor, azaz Nemzeti Felszabadítási Bizottság

19.

Ismét továbbindulunk Pula felé, és nem megyünk még 15 kilométert sem, mikor már messzirõl észrevesszük a még szintén Marèana elõtt található másik emléktáblát. Ezt egy szintén hófehér márványból elkészített nagyobb kõre helyezték, a tetejére pedig egy ötágú, vasból készített vörös csillagot hegesztettek.

Az emlékmû tanúsága szerint:
„Ezen a helyen 1944. XI. 5-én a fasiszták által agyonlõtt antifasiszták: Šegota Ivan Pok. Martina – S. Šegotiæi 67; Šegota Mate Pok. Martina S. Šegotiæi 72; Šegota Ivan Pok. Mate – S. Šegotiæi 44; Šegota Roko Pok. Klementa – S. Šegotiæi 65; Šegota Josip Pok. Jakova – S. Šegotiæi 64; Šegota Josip Pok. Mate – S. Šegotiæi 68; Šegota Ivan Pok. Ivana – S. Šegotiæi 64; Peruško Anton Pok. Grge – S. Šegotiæi 55; Peruško Josip Pok. Josipa – S. Šegotiæi 45; Peruško Grgo Pok. Josipa – S. Šegotiæi 39; Rumac Josip Pok. Jakova – S. Kavran 48.
A szabadságért és az életért harcoltak.
A Pulai harcokban elesett bajtársak emlékére emelt emléktábla.
1950. VII. 27.”

20.

Innen már nincs messze Pula, Marèanát és Loborikát elhagyva megérkezünk az Isztria fõvárosába. Pula számos látnivalót tartogat: én elõször mindig Verudela felé veszem az irányt. Ez a városrésznek mondható terület tulajdonképpen egy lóhere-formájú félszigetecske, Pula központjától mintegy 5 kilométerre, az Adria partján terül el.

Gyönyörû, csipkés partszakaszai, kristálytiszta, kék vize egyedülálló természeti szépség nemcsak Európában, de azthiszem, az egész világon is.

Egy gyalogsétány vezet végig a fehéren vakító sziklák övezte félszigetecskén, amelynek a csúcsán a határtalan tenger tárul a szemeink elé: ha átlátnánk a túlpartra, az olasz „csizmára”, akkor a miniállam, San Marino magas várfalai sejlenének fel a távoli messzeségben…

21.

Ha ezen a gyalogsétányon északi irányba indulunk tovább, akkor a verudelai partszakasztól mintegy két kilométerre, a Gortanova-öbölben, a Lungomare tengerparti úton egy mai szavakkal akár „nonfiguratívnak” is nevezhetõ emlékmûre lelünk. A mementó a kis öböl névadójának állít emléket:

 

 

„Emlékezzünk, és ne felejtsük, hogy e helyen, 1929. 10. 17. napján a fasiszták lelõtték Vladimir Gortant, ki jelképe volt az ellenállásnak és a harcoknak, a nemzetnek és a társadalmi szabadságnak.”

Vladimir Gortan 1904-ben született…

De a Gortanova-öbölben nem csak emlékmûvet, türkizkék vizet, hanem, bármily hihetetlen, fókát is láthatunk. A földközi-tengeri barátfókák egynémely példánya rendszeresen beúszik a Pula környéki vizekre, strandokra. Ritka, és szigorúan védett fajról van szó: itt, az öbölben is különösen figyelnek rájuk. A parton szolgálatot teljesítõ vízimentõk az Adria hûs habjaiból kikászálódó, és a hullámzó tengervíz által évezredek alatt simára csiszolt, öklömnyi kövekbõl álló kavicságyra napozni kifeküdt állatot rögtön körülkerítik egy kis kordonnal, hogy a turisták nehogy megzavarják a nyugalmát. Fenséges látvány…

22.

Sétáljunk be Pula központjába, annak is az óvárosi negyedébe. Itt a nagy, tengerjáró hajók számára épült központi kikötõ partján, a római kori amfiteátrumtól nem messze találhatunk egy második világháborús emlékmûvet, ami szintén a fasiszták ellen az Isztrián vívott harcoknak állít örök emléket:

„A nemzet felszabadulásáért küzdõk és a fasizmus áldozatai, 1941 – 1945. Istria Népe” – áll az emlékmûvön, amelyre minden évben – május 9-én, a „Gyõzelem Napján” – egy vörös csillagot formázó, vörös virágokból álló koszorút helyeznek. A fûzér Horvátország (piros-fehér-kék), illetve a volt Jugoszlávia (kék-fehér-piros) nemzetiszínû szalagjaival van átkötve, és általában még a nyár közepén is üdén pompázik. Az emlékmû mellett pedig a horvát trikolór, valamint Pula és az Isztria lobogóin kívül Olaszország zászlaját is fújdogálja a szél.

 

 

A szobrok mögött a tavalyi évben (2014) egy gyönyörûen elrendezett, kis parkot találtam, ott, ahol a korábbi években még csak egy kis parkocska zöldellõ pázsitja virított nyaranként. Az új szoborparkban Isztria, a horvát nép és Jugoszlávi nagyjai kaptak helyet: a bronzalakokat Josip Broz Tito (szerbül: Јосип Броз Тито) vezeti…

23.

Ha a kikötõtõl északi irányba, Fa¾ana és Rovinj felé indulunk tovább, akkor a Vodnjanska cesta és a Fa¾anska utcák keresztezõdésében találhatunk még egy obeliszkes, vörös csillagos emlékmûvet, ami pedig olasz és szláv nyelven is hirdeti a partizánok dicsõségét, szintén felsorolva a helyszínen elesett olasz és jugoszláv emberek, partizánok neveit:

„A nácik által megölt elvtársak tiszteletére. Belic Antun 44; Belic Mate 51; Bozac Ivo 23; Braico Antonio 22; Callia Cosimo 42; Capocelli Vincenzo 18; Coatto Dott. Angelo 30; Cossara Giovanni 23; De Stefano Orazio 43; Drusetta Giuseppe 37; Sladogna Giuseppe 45; Leccese Amerigo 22; Poropat Virgilio 21; Ricci Pietro 20; Spigic Giuseppe 33; Starcic Franjo 16; Stendardi Giuseppe 24; Tankovic Benit 19; Toffano Vincenzo 23; Cvek Antun 43; Zaccai Mario 35” – hirdeti az emlékkõ.

24.

Ahogy kiérünk Pulából, és északi irányba indulva megteszünk néhány kilométert, érdemes ismét megállni, és visszatekinteni: Pula fenséges látványa tárul a szemünk elé a nyári napsütésben és forróságban.

Vodnjan mindössze 8 kilométerre fekszik Pulától, és a határában egy vakítóan fehér partizánmementó található: olaszoknak állít emléket, akik itt estek el az isztriai harcok alatt, a második világháború idején. Az emlékmû közvetlenül a fõút mellett áll, egy szõlõültetvény elõtt magasodik, és sajnos nehezen megközelíthetõ a nagy gépjármûforgalom miatt. Ha valaki mégis megnézné közelebbrõl is, érdemes körültekintõnek lennie.

MERCANTINO da VERONA
CAENAZZO TOMMASO da VALLE
ZORZETTI BRUNO da ROVIGNO
SINCICH GIOVANNI ”
BOSSI GIOVANNI ”
TANCONI GIUSEPPE ”
BIONDI TULLIO ”
CHERIN GIUSEPPE ”
MARANGON NICOLO ”
BORME GIORGIO ”
CURTO SERGIO ”
SBISA GIUSEPPE ”
e 4 IGNOTI ”

QUI’ CADDERO SOTTO PIOMBO
NAZIFASCISTA
16 COMBATTENTI
PER LA LIBERTÁ
addi 13 sett. 1943.

1. MAGGIO 1946
DIGNANO

1. SVIBNJA 1946
VODNJAN

OBNOVLJEN – RINNOVATO
1996

Az emlékmû – amelyet 1946. május 1. napján emeltek, és 1996-ban újítottak fel – annak a 16 olasz és olasz származású partizánnak állít emléket, akik itt, Vodnjan elõtt estek el 1943. szeptember 13-án. Az itt elesett olaszok – akik közül 4 máig is ismeretlenül maradt halva a csatatéren – Veronából, Valleból és Rovinjból valók voltak, és életüket adták Isztria szabadságáért…
 

Az emlékmû alján olaszul és szlávul is fel van tüntetve az emlékkõ állításának és felújításának idõpontjai: 1946. május 1. napja, illetve 1996.

25.

Ha Pulát elhagyva Rovinj felé indulunk, ma már több útvonalat is választhatunk. Én mindig Vodnjan, majd Bale felé indulok el. Ugyanis, így végig, mintegy mérföldnyi távolságra van tõlem – balkéz felõl – az Adria, és útközben is meg-megállok bizony a gyönyörû látványért.

26.

Mielõtt elérjük Bale-t, egy hatalmas keresztre leszünk figyelmesek az út mentén. Ha nem is figyelünk rá, akkor is fel fog tûnni, akkora: legalább 10 méter magas, hatalmas alkotmány, mely Isten dicsõségét – és Isztria vallásosságát – hirdeti.
Mikor elõször kikászálódtam a gépkocsiból, hogy jobban is szemügyre vegyem, egy furcsa kis kõházikót találtam mellette.

Nagyobb terméskövekbõl építették össze, láthatóan úgy, hogy habarcsot vagy egyéb más kötõanyagot sem használtak hozzá. Közelebb mentem, és akkor láttam, hogy ez egy ka¾un: afféle út menti, jellemzõen isztriai menedékhely, természetes kõbõl – általában terméskõbõl – építve, amely általában kerek alakú, és kúpos, lépcsõzetes alakban van megépítve.
Ilyen menedékeket az Adria partvidéke mentén sok helyütt lehet látni: az ókorban és még a középkorban is lakóhelyként szolgáltak, majd pedig a mezõgazdasági eszközök tárolására, illetve pásztoroknak, juhászoknak vihar elõli menedékként tettek jó szolgálatot – mind a mai napig…

27.

A kis tengerparti, kanyargós úton néhány kilométer múlva is akad látnivaló. Kokuletovica elõtt, körülbelül kilométernyi távolságban leltem egy gyönyörûen rendben tartott olivaültetvényre. Azért gondoltam – legalább képeken – bemutatni, mert bizony mégoly jellemzõ az Isztria gazdaságára, gazdálkodására.

Az oliva olyan, mint a szarvasgomba vagy a pompás fehérbor, a malvázia: isztriai… Az ültetvények a horvát térségre jól jellemzõ, vöröses színû földben gyökereznek, és zöldelve nõnek a mediterrán klímának és a gondos gazdakezeknek is köszönhetõen burjánzóan.

 

 

28.

Rovinj északi irányban, huszonegynehány kilométerre fekszik az Isztria fõvárosától, de mielõtt láthatóvá válna óvárosának kiemelkedõ, egyedi tornya, a figyelmes utazó még egy partizán mementóra lelhet. Kokuletovica-t (Cocaletto) elhagyva, az út bal oldalán lándzsás levelû, mediterrán növények árnyékában bújik meg az emlékkõ.

„Dicsõség az elesett harcosnak – "Aldo Rismondo" – A Rovinji Katonai Szövetség és Gro munkásai – Rovinj” hirdeti a márványtábla felirata, amelyen ismét központi szerepet kapott a vörös csillag, és amely mementó ismét csak szépen gondozott és ápolt formát mutat.

Rovinj innen már csak néhány perc, és még javában az olasz partizánról – Aldo Rismondo – morfondírozik az utazó, mikor máris célba érkezik az óvárosáról – annak egyedi tornyáról – is híres Rovinjba. Azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy valamiért az Isztrián csak nem akar elvásni az a vörös csillag…

Rovinj és környéke rengeteg látnivalót tartogat. Tengerparti, elhagyatott bunkert, valaha talán egy római hadvezér, vagy gazdag rabszolga kereskedõ nyári rezidenciájának nehéz márványtetõzetét tartó oszlopsort, sziklamászók paradicsomául szolgáló gránitfalakat, ókori utcácskákat, és ami a nyaralni vágyónak talán a legfontosabb: a csodálatos Adriát.

 

Megvallom õszintén: én az Isztria megannyi látványossága közül talán a végeláthatatlan, megnyugtató, kék tenger látványáért járok vissza évrõl-évre, immár lassan másfél évtizede. Leülök egy sziklaoromra, és csak nézem, bámulom a végtelennek tûnõ tengert…

Dr. Papp Attila

További hírek:

SZÓRÓL SZÓRA ROVAT >>>