Halász Gyula az utolsó, XX. JazzLandrõl készült beszámolóját egy kérdéssel zárta: lesz-e folytatása az immár húsz éves múltra visszatekintõ fesztiválnak. Nos, mivel erre a kérdésre úgy érzem, hogy kizárólag csak én tudok válaszolni, ezért határozottan állíthatom, hogy NEM.

Az idei rendezvény engedékenységem és jóindulatom ajándéka volt a résztvevõknek. Többet ezzel nem kívánok élni!

Kis, furcsa szomorúság kerít hatalmába, amikor arra gondolok, hogy életem egy jelentõs szakaszában, 1996-tól 2008-ig a mindennapok egyik meghatározó, és kulcsfontosságú helyszíne volt Cserfõ. A kezeim közül nõtt ki a fesztivál, amit szeretettel, tudásom legjavával szolgáltam éveken át úgy a háttérbõl, hogy a köztudatba is alig-alig került be a létezésem. Kerestem a szponzorokat, tárgyaltam és tartottam a kapcsolatot a támogatókkal, lobbiztam, hogy aszfaltos út vezessen a fesztiválig, pályázatok sokaságát készítettem G. M. segítségével, intéztem az országos sajtó megjelenést, a reklámot, szerzõdtettem a zenészeket, gondoskodtam a fesztiválozók ellátásáról, egyre magasabb színvonalú kiszolgálásáról. Többek között ezért építettem fel - a ma illegális kocsmaként üzemelõ – jazzklubot.

A munkám azt tette lehetõvé, hogy az anyagi háttér biztosításával a legnagyobb magyar jazz zenészek, kiváló külföldi muzsikusok sokasága jöhetett el a kertembe, és szórakoztathatott több ezer embert, és élõvé tette Nagykanizsa haldokló jazz életét. A munkám tette lehetõvé, hogy azok a fiúk, akik most a színpadon álltak, olyan zenészeket hallhattak élõben, olyan muzsikusokkal játszhattak együtt, akiktõl inspirációt merítve meg sem álltak Grazig. Persze a siker illúziója csábító, sajnos nem karnyújtásnyira van, de ezt már gondolom õk is, és szüleik is tudják!

Halász Gyula, a fesztivál egyik legfanatikusabb támogatójának szkeptikus hangvételébõl arra következtethetek, hogy a rendezvény jelenlegi gazdájának az elmúlt hét év alatt sikerült a fesztivált legurítani a lejtõn, ahogy õ fogalmazott „Visszatérnie az eredeti állapotába”… de félreértés ne essék, ez nem az origó. Az indulásban még volt hit, szeretet, lendület, ideológia, fejlõdési szándék. Ez mára már csak egy szánalmas vergõdésnek tûnõ kínlódás!

Láthatóan ennek a háttérmunkának a hiánya, ami a biztos anyagi hátteret biztosította az országos hírû fesztivál fejlõdéséhez, okozta a rendezvény halálát. A város is kihátrált a rendezvény mögül, ami a nyilvánvaló bizalomvesztés bizonyítéka. De a fejlõdésképtelen, önmagukba forduló ügyek az élet minden területén halálra vannak ítélve. Az pedig, hogy az objektív körülmények felgyorsítják az ilyen folyamatokat, teljességgel természetes.

Tiborcz Ivánnak az õsz folyamán vagy önszántából, vagy bírósági végrehajtói segédlettel el kell hagynia a birtokot, ami fájó, de eddig sem volt az övé. Továbbá mivel az elmúlt hét évben nem éreztem, hogy a fesztivál kapcsán bárkinek hiányozna a személyem és a munkám, ezért sem kívánok az üggyel a továbbiakban foglalkozni.
Tudom, hogy a sajtóban rendszeresen az õ birtokaként emlegetik a kocsma és a fesztivál helyszínét. Mivel azonban ez SOSEM volt így, a jövõben szeretném, hogy bárminemû JazzLanddel kapcsolatos írás, beszámoló a kettõnk szerepét tényszerûen és arányosan bemutató közléseket tartalmazna. Egy sajtóorgánumtól és újságírótól, jazztörténettel foglalkozó szakembertõl elvárható, hogy valós, és pontos információkat tegyen közzé!
Tehát, kedves Gyula, ez a vonat elment! Persze Cserfõ elég nagy, helyszín van bõven! Fesztiválozni itt is, ott is lehet! Egy területet kivéve…

Üdvözlettel: Balogh Tünde