- Igen nehéz helyzetben lettem a kórház fõigazgatója. Kedvezõtlen politikai és gazdasági környezetben kell dolgoznunk, és ezt az országosan is nehéz helyzetet súlyosbítják a kórházat terhelõ helyi adottságok. Gondolok itt az intézményt több évre, financiálisan elkötelezetté tevõ közbeszerzési eljárásokkal megkötött szerzõdésekre. Közöttük több olyan is van, amely fedezet nélküli kötelezettségvállalásnak számít. A gazdasági prognózis szerint – amelyet a gazdasági szakembereim, majd késõbb az önkormányzat könyvvizsgáló szakemberei is megerõsítettek –, a 2009-es év végére 460 millió forint adósságba kerülhet a kórház. Ebben az összegben az is szerepel, hogy idén nem számíthatunk az egészségbiztosítótól kasszamaradványra, ami az elmúlt évben 160 millió forint volt. De nem kapjuk meg azt a bérkompenzációt sem, ami a 2008-as esztendõben valamivel több, mint 100 millió forintot jelentett a kórháznak. Ezentúl, ma már köztudott mindenki számára az is, hogy 30 milliárd forint került kivonásra az egészségügybõl, az egész országot érintõ gazdasági megszorítások miatt. Mindezek, együttesen azzal a körülménnyel, hogy a forint inflálódott - inflálódik, míg a gyógyszerek, sebészeti varróanyagok, varrógépek, vegyszerek, kötszerek és a különbözõ betegellátáshoz szükséges egyéb eszközök eu-s áron kerülnek megvásárlásra, további veszteséget jelentenek. Nos, így tevõdik össze az a mínusz 460 millió forint. Biztos vagyok benne, hogy az önkormányzat anyagi segítsége nélkül ez a vészhelyzet nem hidalható át.

– Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
– A legfontosabb feladatomnak azt tartottam – és ezek az elsõ intézkedéseim közé tartoztak –, hogy olyan szakembereket válogattam magam köré vezetõnek, akik felkészültségben, tisztességben és a kórház megmentése érdekében mutatott elkötelezettségben hiteles munkatársaim lehetnek az elkövetkezõ hónapokban. Vezetõ politikusok mondják, hogy a jelenlegi megszorítások között minden harmadik kórház csõdhelyzetbe kerül, vagy kerülhet. Valószínû, hogy ez a negatív prognózis elsõsorban a területi kórházakat érinti majd, de elérheti a súlyponti intézményeket, így a mi a kórházunkat is. Talán csak az úgynevezett póluskórházak érezhetik magukat biztonságban: ilyenek az egyetemi intézmények, és néhány kiemelt megyei kórház, mint például a kaposvári, miskolci, szombathelyi, stb. Ebben a megmaradásért folytatott küzdelemben a vezetésnek arra kell ügyelnie, hogy ne mi legyünk egy harmadik kórház. Az elõbb említett bedõlés, becsõdölés az év végére várható a már most is rossz helyzetben lévõ intézményeknél. Hogyha az év végéig, esetleg áthúzódóan a jövõ év elejéig gazdasági egyensúlyban tudunk maradni, a finanszírozásból kiesett (becsõdölt) kórházak támogatásának felszabadulása révén, a megmaradt pénzek felosztásra kerülhetnek a többi intézmény között, további túlélést biztosítva számukra. Esetleg néhány fenntartó önkormányzat is belátja, hogy ebben a szûkített finanszírozásban kórházuk támogatásra szorul. Ezt a belátást mi is várjuk saját önkormányzatunktól.
– Milyen intézkedések történtek még?
– Felbontottunk néhány olyan szerzõdést, amelyek mögött nem volt igazi teljesítés. Most kezdtük kidolgozni a keretgazdálkodást, ami annyit jelent, hogy a kórház területén mûködõ minden egyes technikai és klinikai osztálynak meghatározott összegbõl kell gazdálkodnia, méghozzá úgy, hogy ne történjen minõségromlás. Feszes, áldozatos és a vezetéssel együtt érzõ munkát várunk el a dolgozóinktól, hogy a terv megvalósítható legyen.
– A takarékosság címén létszámleépítésre is lehet számítani?
– Minden lehetséges. De elõbb áttekintjük az összes hosszú távra szóló szerzõdését a kórháznak. Leülünk tárgyalni a szolgáltatókkal és beszállítókkal, mert sok helyütt tetten érhetõ, hogy méltánytalanul magas díjazást kérnek. Amit elmondtam, az a bajainknak csak egy része, mert néhány betegellátó osztályon a mûködéshez szükséges és elõírt feltétel rendszer pótlása is, a személyi és tárgyi feltételekre gondolok, sürgetõ feladat. Ilyen például kiemelten a Sürgõsségi Betegellátó Osztály. Most kezdõdik a nyári szabadságok ideje, már azt számoljuk, hogyan tudjuk biztosítani a manuális és a belgyógyászati részen az orvosi szolgálatot. Folyamatban van egy TIOP pályázat és ez megfeszített, folyamatos munkát kíván, hogy a második fordulóban is sikeresek lehessünk. Szerencsés esetben az év végére juthatunk el oda, hogy a nevezett TIOP 2.2.2 pályázat, amelyben 450 millió forint eu-s támogatásra kaptunk lehetõséget az elsõ fordulóban, valóban lehívható pénz legyen, és amibõl jövõre várhatóan elkezdhetjük az SBO bõvítését. Bízunk benne, hogy a következõ, TIOP 2.2.4-es pályázatot a nyár elején meghirdetik, mert abban is pályázni szeretnénk az elõbbinél lényegesen nagyobb összeg elnyerésére. Ezen pályázat elnyerése esetén hosszabb távon is biztonságos mûködést tudnánk elérni kórházunkban, és a kórház jelenleg 300 millió forintot taksáló eszközhiány is a pótlására kerülhetne.
– Megbízott igazgatóként tisztában volt azzal, hogy milyen kihívásokkal kell szembe néznie?
– Tudtam, nem lesz könnyû, de lényegesen nehezebbek a körülmények, mint ahogy elképzeltem. Nem is annyira önszántamból, inkább több kollégám biztatására és ösztönzésére határoztam el, hosszabb vívódás után, hogy beadom a pályázatomat. Nem önös érdekbõl, hanem a kórház iránt érzett szeretetbõl és tiszteletbõl, bízva az engem támogató kollégák, munkatársak segítségében. Meggyõzõdésem, hogy ebben a kórházban óriási szakmai lehetõségek vannak, ami a szakdolgozók, gyógyító orvosok felkészültségén, hívatás tudatán, áldozat vállalásán alapul. Õértük, õmiattuk, és az általuk képviselt feladatok miatt mertem bevállalni. Erõt adott a döntésemhez az is, hogy megbízott fõigazgatói idõm alatt olyan segítõ munkatársakat találtam, akikkel együtt esélyt látok ennek az igen nehéz kötelezettségnek a megoldására. Induláskor nem láttam ilyen nehéznek, összetettnek és bonyolultnak mindent.
Oly módon vállaltam el a fõigazgatói megbízatást, hogy mellette megmaradhattam a sebészeti osztály irányítójának. Úgy vélem ugyanis, hogy közvetlenül a betegágy mellett dolgozó orvos, aki mindennapos munkakapcsolatban van a többi osztállyal, orvoskollégákkal, szakdolgozókkal, aki élesben látja a nehézségeket a saját tapasztalatából is, sokkal több munícióval rendelkezik egy fõigazgatói döntés meghozatalában, mint az, aki csak az igazgatási épületben dolgozik. Egy orvosi diplomával bíró vezetõ egészen más aspektusból szemléli az egészségügyet, mint egy közgazdasági vagy jogtudományi végzettségû ember. Remélem, hogy az én orvosi, sebészorvosi és betegágy melletti tapasztalatom segítséget ad fõigazgatói munkámban.
Engem a sebészeti éltet, ez a hivatásom, a szenvedélyem, ez az, amit semmi esetre sem szerettem volna feladni egy fõigazgatói szék miatt. Egy sebészorvos fõigazgató kollégám kérdésemre, a fõigazgatói feladatkör sikeres megoldásához két feltételt nevezett meg: mindenekelõtt baráti kapcsolatot kell ápolni az osztályvezetõ fõorvosokkal, és kell hozzá egy jó gazdasági vezetõ. Megfogadom barátom tanácsát.
A jelen vezetés célja, hogy a kórházi dolgozók szeretettel, bizalommal jöjjenek be dolgozni, a betegek pedig elégedetten távozzanak. Ez egyelõre egy álom, de én mindent elkövetek, hogy így legyen.