A Florida Testépítõ Klubban mintegy százfõs hallgatóság elõtt Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért elnöke, a Magyar Gárda egyik alapító tagja ismertette a gárda jelenlegi helyzetét, programját, rövid és hosszú távú célkitûzéseit. Beszámolt az országjáró program tapasztalatairól, arról az aktív és passzív ellenállásról, amit a különbözõ városi önkormányzatok fejtenek ki „rokonszenvük” jeléül.

Vona Gábor elmondta, hogy mindezek ellenére az eddigi közönségtalálkozóikon várakozás feletti volt az érdeklõdés. Kifejtette még, hogy a gárdát szapulók elfelejtik a választóikat tájékoztatni arról, hogy milyen mértékben silányították le a Magyar Honvédség létszámát. A meglévõ létszám pedig többnyire külföldön teljesít szolgálatot, vagy éppen a „missziós szolgálatát” piheni ki. Ismert, hogy a NATO-tagság óta a mindenkori hatalom a szövetségre hárítja a honvédelmi feladatot. Arról azonban megfeledkeznek, hogy a NATO csak a szövetségen kívüli támadás esetén nyújt védelmet. A jelenlegi feszült magyar-szlovák helyzetben ez elgondolkodtató lehet. Tehát indokoltnak tartja, a honvédelmi kötelezettség eltörlése után a fiatalok megfelelõ kiképzését, fizikai állóképességük javítását. Szó esett még az oktatás, nevelés, felvilágosítás szerepérõl. Elmondta, hogy az egészségügy és az oktatás „megreformálói” többnyire magánkézben, illetve alapítványok tulajdonát képezõ intézményekben gyógyíttatják magukat, taníttatják gyermekeiket. Nekik semmi sem drága. Vona Gábor szerint a kialakult hisztériakeltésért elsõsorban az SZDSZ a felelõs, akik nem is annyira a gárdától tartanak, hanem a magyarság felemelkedésétõl.

A közönségtalálkozó után Vona Gábor készséggel válaszolt kérdéseinkre.
– Úgy tûnik, az utóbbi idõben a Magyar Gárdát és a Jobbikot is az ellenzék, vagyis a jobboldal támadja a leghevesebben. Mi lehet ennek az oka?

– Kétségtelenül van ilyen tendencia. A jobboldali támadásokra érzékenyebbek vagyunk, ezekre nem voltunk felkészülve. E támadásokkal a baloldal elérte a célját, mely szerint a radikálisabb nemzeti oldalt leválassza a Fideszrõl, és kölcsönös elhatárolódásokat kényszerítsen ki. Jobboldalon indokolt, mi több, szükséges lenne egyfajta stratégiai egyeztetés. Rá kell döbbennünk arra, hogy itt az „egy a zászló, egy a tábor” stratégia nem mûködõképes. Ha itt igazából végre kormányt akarunk váltani, kevés az egy zászló, több zászlóra van szükség. Le kellene ülni, érvek mellett egyezetni, mert az nem megy, hogy a Fidesz a jobboldalon mindenkit egy pártba akar tömöríteni. Ez a tendencia már megbukott, ennek megint vereség lesz a vége. Függetlenül a jelen pillanati közvéleménykutatások eredményétõl. Láthatjuk, hogy ezt a választójogi logikát az MSZP és az SZDSZ kitûnõen alkalmazza. Ennek ellenére a Fidesz az együttmûködést senkivel sem akarja, legfeljebb mindenkit szeretne bedarálni. Ez a kisgömböc-stratégia, mely nemcsak a jobboldalt nem segíti gyõzelemre, hanem a Fideszt is szét fogja rombolni. Ez pedig nem volna jó, mert mi is abban lennénk érdekeltek, hogy legyen egy erõs Fidesz. Nekik is érdekük lenne, hogy legyen tõlük jobbra egy erõs Jobbik. Tudomásul kell venni, hogy nagyon sokan vannak, akik markánsabban, radikálisabban gondolkoznak a nemzeti sorskérdésekrõl. Gondoljunk csak a volt Kisgazdákra, MIÉP tagokra, egykori MDF-esekre. Õk nem tudnak jó szívvel a Fideszre szavazni, nekik szükségük van egy markáns nemzeti pártra. Én úgy gondolom, így, összefogva elérhetünk hét-nyolc, de akár tíz százalékot is.

– Egyszer már létezett egy MIÉP-Jobbik választási együttmûködés. Miért jutott ez zsákutcába?

– Ez egy választási szövetség volt, melynek a létrejöttekor mindkét fél érezte, hogy ez egy kényszerházasság. Nem is a programok egyezõségével volt a baj, hanem a stílusbeli, dinamikai különbözõségekkel, politikához való hozzáállással. Ezen kívül volt még generációs különbség is, ebbõl adódóan a MIÉP egy kicsit ráérõs, lassabb stílust képviselt. A szövetség létrejöttére mégis szükség volt, mert a MIÉP már nem volt, a Jobbik meg még nem volt olyan erõs, hogy önállóan megméresse magát. Sajnos manapság, a MIÉP-ben már nem lehet felfedezni azt az akaratot, erõt, hogy újra szervezze magát a választásokig. Csurka István egyébként a Magyar Fórumban megírta, hogy nincs már politikai célja a MIÉP-pel. Leépíti a pártot, szerinte a „lámpás program” köré kell gyülekezni. Ez azonban egyesületi szint, ez nem politikai program. Mi fiatalok vagyunk, a jövõ rólunk is szól. Van energiánk, a céljaink mellé. Megvívjuk harcunkat az igazságtalanság ellen, melyeket nekünk, szüleinknek, nagyszüleinknek el kellett szenvedni. Az embernek elszorul a szíve ha látja, hogy az a rendszer mely a szüleit, nagyszüleit megnyomorította, annak a rendszernek a leszármazottjai, kreatúrái röhögnek az arcunkba és készséggel tennék tönkre, rabolnák ki még az utánunk jövõ generációkat is.

– Szó esett a párt stílusáról. Végighallgatva a rendezvényt, nem hallani az állítólagos „zsidózás”-t. Mégis antiszemita, neonáci, és még sorolhatnánk a Magyar Gárda és a Jobbik címkéit, bélyegeit. Miért?

– Nem szoktunk a zsidókérdéssel foglalkozni. Ha megkérdezik, elmondjuk a véleményünket. Igaz a magyar-zsidó együttélés, kérdés ma Magyarországon. Kétségtelen, a magyarság köreiben manapság nagyon sok emberben kérdõjelek vannak a zsidóság magyarországi céljait illetõen. A legmegnyugtatóbb az volna, ha végre a magyarországi zsidóság elmondaná az álláspontját, milyen a nemzethez való viszonya. Eddig sajnos elég pejoratív kifejezések hangoztak el, „tetemcafat”, „micisapka”. Mindenki számára megnyugtató lenne tudni, hogy hányadán állunk. Bár vannak e téren bíztató jelek. Igaz, én a MAZSIHISZ-t egy lejáratott, leszerepelt csoportnak tartom, posztkommunista vezetõséggel. De példaként ott van Köves Shlomo rabbi, aki a zsidóság köztiszteletben álló vezetõ személye. Õ kijelentette, hogy Magyarországon nincs semmiféle fasisztaveszély és nem kíván semmilyen hisztériakeltéshez asszisztálni. Én azt gondolom, hogy az ilyen kijelentéseket kellene minél nagyobb teret adva, mind gyakrabban elismételni. Azonban a meglévõ ellentétek eloszlatásához mindkét fél részérõl õszinte, egyenes beszédre van szükség. Ugyanez a helyzet a cigánysággal kapcsolatban, ott is konkrét megbeszélésekre van szükség. Mert rossz diagnózis esetén nehéz jó gyógymódot találni.

– Közeleg a Fidesz által kezdeményezett népszavazás idõpontja. Milyen jelentõséggel bírhat ez a sokak által várt népszavazás?

– Nekünk is van egy népszavazási kérdésünk az Alkotmány Bíróságnál, ami arra vonatkozik, hogy egykori MSZMP és KISZ KB vezetõk ne lehessenek államtitkárok, vagy még magasabb kormányzati tisztviselõk. Ezt az OVB már természetesen elutasította, de az Alkotmánybíróság még nem foglalt állást. Kezdeményezésünk megvalósulása esetén ez olyan lenne, mint a cseheknél lezajlott 1993-as megtisztulási folyamat, vagy ami jelenleg Lengyelországban zajlik. Ha ezt elfogadnák, Gyurcsány Ferenc nem lehetne miniszterelnök. Tehát várjuk a döntést. A Fidesz népszavazási kérdéseit támogatjuk, hiszen magyar emberként a feltett kérdésekre csak igennel lehet válaszolni. Ugyanakkor mindenkit óvnék attól, hogy a népszavazás hatásait túlértékelje. Komoly tapasztalataink vannak arról, hogy ez a kormány hatalma megtartásáért mindenre képes. A sikeres népszavazás egy fontos ütés lehet a Gyurcsány kormányon, de nem fog annak automatikus bukásához, leváltásához vezetni.

– A jelek szerint messze még a következõ választás. Milyen gazdasági programmal készül a Jobbik, lehet egy ilyen romokban heverõ gazdasággal valamit kezdeni?

– A honlapunkon már megtalálható a Bethlen Gábor nevét viselõ program vitaindító elsõ verziója. Bethlen Gábor nevét azért választottuk, mert Õ bebizonyította, hogy egy hasonló kaotikus helyzetbõl is egy okos, átgondolt, higgadt politikával ki lehet lábalni. Itt a történelembõl ismert Erdély aranykorára gondolok. Tehát mindenféle pesszimizmus, csalódás ellenére a huszonegyedik század elején, ilyen szétesett országból is lehet elõrelépni. Lehet egy jobb, élhetõbb, büszkébb országot, nemzetet teremteni, ha van rá kellõ politikai akarat és erõ.

Czene Csaba