Az emberi lét – sajnos – szükségszerûen tökéletlen. Esik az esõ, nem válaszolnak az üzenetünkre, megbetegszik a barátunk; és ezek csak a kisebb problémák. Nehéz mindezt megemészteni. Néha elábrándozunk arról, hogy milyen lenne egy valóban tökéletes világban élni. Az ideális boldogságban, ahol mindig az történik, amit akarunk – vagy ha még jobbat szeretnénk: az történik, ami valóban jó, ami mindenki javára szolgál, még akkor is, ha mi esetleg elsõre nem ismerjük föl, hogy mi lenne az.

Amikor életünk nehezebb kihívásaival találkozunk, kicsit másképp vetõdik föl a kérdés: a tökéletességrõl már rég lemondtunk, de van-e egyáltalán megoldás a bajokra? Van-e válasz a szegénységre, a halálra, a föloldhatatlannak tûnõ konfliktusokra, az ismétlõdõ kudarcra?
Ha körülnézünk a világban, azt láthatjuk az embereken, hogy a válasz nagyrészt hit kérdése. Akik hiszik, hogy minden rosszból van kiút, azok meg is találják azt; akik pedig nem bíznak ebben, azok a kudarcok és a szomorúság hatása alatt élik le az egész életüket. Számtalan filmet láthattunk arról, hogy milyen energiát jelent, ha valaki bízik az életben, ha „nem adja föl”. Gulag- és Auschwitz-túlélõk beszélnek arról, hogy mennyit számít a hozzáállás: van, akit megerõsít a szenvedés, és van, aki megroppan alatta.
De mire alapozzuk a reményünket? Mi igazolhatja, hogy a rosszon aratott gyõzelem nem csak látszólagos? Mivel indokolhatjuk meg, ha életünk biztos alapjává akarjuk tenni a reményt, a „pozitív gondolkodást”?
A keresztény hit szerint erre a kérdésre a húsvét ad végsõ választ. Az emberré lett Isten azzal, hogy vállalta a mi sorsunkat, örökre legyõzte a rosszat. Húsvétkor derült ki egyértelmûen, hogy Isten mit akar a földi élettel. Jézus sorsa mutatja meg azt, hogy a világ minden nehézségére van válasz, hogy elõbb-utóbb (néha bizony utóbb) minden rosszból keletkezik, keletkezhet valami jó. Igaz, ez néha csak a halálunk után következik be.
A feltámadás konkrét történés, de egyben jelkép is. Olyan esemény, amely megváltoztatja az egész létünket. Arról szól, hogy lehetséges jó kapcsolatban élni Istennel és egymással, hogy megtalálhatjuk a nehézségek értelmét, hogy megszabadulhatunk a bûntõl is. Ez már a tökéletes világ elõszobája, azé a világé, amelybe majd halálunk után érkezünk el. A megkezdett örök élet.
 

Kép: Caravaggio: Emmauszi  vacsora, részlet
 

Böszörményi Géza Sch.P.