A magát értékkutatóként definiáló szociológus, az “Új reformkor” megálmodója sokkal inkább a társadalomtól, mintsem a hitelét vesztett politikától várja azt, hogy az ország magára találjon. A nemrég megjelent Csapdák és egerek címû könyvében egy új reformkor szükségességérõl beszél.

hvg.hu: Mi az az “Új reformkor”?

Hankiss Elemér: 1825-ben Magyarország rosszabb helyzetben volt, mint amilyenben most van. De aztán felállt elõbb egy, aztán két, három, tíz ember, egy Wesselényi, Széchenyi, Kossuth, majd a fiatal Eötvös, Deák, és mások, és egy-két évtized alatt kibontakozott a Reformkor.

Azért most sem könnyû a helyzet. A politikusok néhány év alatt a csõd szélére juttatták az országot, szinte mindent szétbomlaszt a korrupció és az uram-bátyám vircsaft; a társadalom pedig eltûri, hogy a 21. század elején gyerekek tízezrei éhezzenek és fázzanak. Nincs becsülete a minõségi munkának; az emberek elvesztettték a hitüket önmaguk és országuk jövõjében.

Szeretnénk arra bíztatni, serkenteni az embereket és közösségeket szerte az országban, hogy próbáljanak tenni valamit magukért és egymásért. Megpróbáljuk megkeresni és az országnak felmutatni azokat az embereket és közösségeket, akik, és amelyek valami igazi teljesítménnyel büszkélkedhetnek. És megpróbáljuk összekötni azokat, akik tenni akarnak s tudnak valami saját környezetükért, falujukért, városukért, vagy akár az országért. Vagy egy másik emberért: egy jó szóval, mosollyal, tanáccsal, munkával, munkaalkalommal, odafigyeléssel, összefogással, meleg ruhával, szaktudással, tiltakozással, felelõsségteljes polgári magatartással. Így lassan kialakulhat valami, amit már öntudatos, egészséges, európai társadalomnak lehetne nevezni.

hvg.hu: Hogyan sikerülhet ez egy ellenséges világban, ahol nincs közösség, és ahol nem tekintjük egymást társnak?

H.E.: Sokkal több jó gondolat, teljesítmény, kezdeményezés van az országban, mint azt gondolni szokás. Csak éppen nem tudunk róluk. Elfedi õket nemcsak a kormányzat önreklámja és hangzatos, de gyakran üres programretorikája, hanem a sajtó közömbössége és az országot elárasztó panaszáradat is.

hvg.hu: A politikai elitet nem tartja alkalmasnak, hogy ebben segítse?

H.E.: Nem. Vannak tehetséges és tisztességes emberek közöttük, de a politikusi osztálynak, mint testületnek, siralmasan rossz volt a teljesítménye az elmúlt években. A hatalmi harc fontosabb volt a számukra, mint az ország sorsa. Kitört az általános paranoia. A szembenálló felek úgy érezték és érzik, hogy ha a másik fél kerül hatalomra, akkor vége a világnak. Ki kellene gyógyulniuk ebbõl az elmebajból.

hvg.hu: Ám a pártok mögött ott áll a pénzügyi-gazdasági kör, amely követeli a maga jussát. Ha sokan mellõzöttnek érezték magukat nyolc éven át, akkor most nehéz lesz ebbõl az ördögi körbõl kitörni.

H.E.: Kétségtelen, hogy Magyarország “kliensállammá” vált. Amin az értendõ, hogy a kormány saját klienseinek és magánérdekeinek rabjává vált. Többnyire úgy táncolt az elmúlt években, ahogy kliensei fütyültek. Ha hinni lehet külföldi és hazai becsléseknek, az állami versenytárgyalásokra, megrendelésekre költött sok száz milliárd mintegy 25 százaléka korrupciós csatornákon folyik el. Ebbõl az összegbõl sok száz óvoda, iskola épülhetne, rendbe lehetett volna tenni az egészségügyet, folyamatosan törleszteni lehetett volna az államadósságot. Nem ez történt. Ez a gyakorlat megnyomorította a magyar gazdaságot és válságba sodorta az országot. Tetézte a bajt a rossz, szakszerûtlen, kapkodó döntések sorozata, amelyek következtében újabb tíz- és százmilliárdok úszhattak el. Mindebbe nem egy szegény Magyarország, de egy gazdag Hollandia vagy Dánia is belebukott volna.

hvg.hu: Társadalmi csapdák c. könyvében leírja, hogy a pesti Kossuth Lajos utcában elhelyezett akadályt a sofõrök egymás után kerülték ki, és sokáig nem akadt egy „hétköznapi hõs”, aki a kerülésnél alig nagyobb fáradsággal kiszállt volna, hogy kivigye az úttest szélére. Most akadna valaki?

H.E.: Ma rosszabb a helyzet, mert kitört a dzsungelháború az országban. Amikor 1989-ben a régi rendszer összeomlott és kétmillió ember elvesztette az állását, tudása leértékelõdött, léte bizonytalanná vált, õrült versenyfutás indult meg a munkalehetõségekért, a pozíciókért, a hatalomért. Némi túlzással azt mondhatnám, hogy mindenki mindenki farkasává vált. A kerekasztalnál azt a nagy hibát követtük el, hogy csak a politikai rendszert találta ki a csapat, a gazdaságit nem. Nem készítettük elõ egy “társadalmi szerzõdés” megkötését. A munkavállalók teljesen védtelenek maradtak. Mindenkinek magának kellett és kell megküzdenie a túlélésért. S e szabályok, megállapodások nélküli harcban két évtized alatt kialakult nálunk Európa egyik legkuszább és legigazságtalanabb társadalmi berendezkedése.

Romák és a közgondolkodás
hvg.hu: A gazdasági válságban a szélsõségek erõsödnek, de annak mi az oka, hogy Magyarországon csak a szélsõjobboldal erõsödik, a szélsõbaloldal nem?

H.E.: Sok oka lehet. Csak kettõt említek. Egy: a sztalinizmus véres, majd a kádárizmus puha diktatúrája teljességgel hiteltelenítette nálunk a baloldaliságot, mint eszmeiséget, mint érzelmileg mozgató erõt. Kettõ: a mai súlyos válságért a jelenlegi, állítólag baloldali kormány a felelõs, nehéz ellene baloldali eszmékkel és indulatokkal fellázadni. Erre csak egy elkeseredett kisebbség, és a hajdani maoista-trockijista értelmiség néhány szellemi örököse képes. Ha jobboldali kormány jön, akkor a baloldalon is beindulhat a radikalizálódás. Ezt csak az akadályozhatná meg, ha a jobboldal gyõzelme elõsegítené egy igazi, európai típusú szociáldemokrata párt létrejöttét és megerõsödését. Ennek azonban – látva a neoliberalizmus, a neoszocializmus, a populizmus, és a blairizmus eszméi s gyakorlata közt vergõdõ MSZP-t – nem sok esélye van.

hvg.hu: A válságon kívül táplálja a jobboldali radikalizálódást a roma kérdés is. Ön szerint mit lehetne tenni?

H.E.: Rengeteg kiváló kísérlet volt az elmúlt években. Gondoljon csak Bíró András kezdeményezéseire [Bíró András, az Autonómia Alapítvány létrehozója - szerk.], a nagyszerû pécsi Gandhi gimnáziumra, a Máltai Szeretetszolgálat élõfalu programjára (például Tarnabodon), és így tovább. De viszonylag sok pénzt elpocsékolt már a bürokrácia, a kapkodva elindított majd abbahagyott programok sorozata, a roma szervezetek civakodása, a politikai hátsószándékok jelenléte.

Amerikában a hatvanas évek elején a feketék helyzete sok szempontból rosszabb volt, mint ma Magyarországon a cigányságé. Nem voltak ilyen szegények, de az erõszak és a szegregáció – legalábbis a déli államokban -- erõsebb volt. Az egymást követõ elnökök és kormányok azonban következetesen végrehajtottak egy sor radikális reformot, amelyek következtében fokozatosan javult az érintettek többségének a helyzete. Kialakult húsz év alatt egy fekete középosztály. De persze még ma is rengeteg problémával küszködik ezen a téren a nálunk sokszorta gazdagabb Amerika. Ám õk legalább komolyan nekiláttak a feladat megoldásának.

Nálunk is megvan a lehetõség arra, hogy 10-15 éven belül a hazai cigányság 20-30 százaléka középosztálybeli polgárrá váljon. Ehhez azonban nemcsak a politikának és gazdaságpolitikának, hanem a közgondolkodásnak és az egész magyar társadalomnak is át kell alakulnia. A lehetõség adott: ha nem élünk vele, nemcsak a cigányságnak, hanem valamennyiünknek meg kell majd fizetnünk ennek az árát.

Molnár Anikó, www.hvg.hu