„… akárhogy is kerengek el is hagyom az örvényt magamban állok majd és arcodat is megkeresem.” Pinczési Judit gondolataival keressük és õrizzük arcodat, hisz bennünk élsz tovább. Megrendítõ a halál híre, hát ha még élete teljében lévõtõl kell búcsúzni. Igen! Meghalt egy igazgató, egy ember, aki a földön járt, de az égben kalandozott. Az életet habzsolta, de a munkájának, az iskolájának élt. Fölpanaszlom elmúlásod, hideg közönyös a világ, de te életet leheltél a létbe, s vidámság font körül. Újat és újat teremtettél. Iskolát álmodtál e világba, egy városrész otthonának, és az álom valóság lett. A Te valóságod pedig a halál. Az itt hagyott múlt, az emberi akarás Téged dicsér. A városrész éke lett a tartalommal töltött iskola. Csak a Te vidámságod hiányzik, a Te optimizmusod, ami a sírig kísért. Ránk hagytad a múltad, s mi Pilinszky J. soraival búcsúzunk tõled: „Légy reszketésem öröme, mint lombjai a fának: adj nevet, gyönyörû nevet, párnát a pusztulásnak.”

Dezsõ Ferenc