A pedagógusnap alkalmából Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere a gyermekek harmonikus személyiségformálásában hosszú idõn át végzett kiemelkedõ pedagógiai munkája elismeréseként Németh László-díjat adott át dr. Erdõs Lászlóné, a nagykanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Mûvészeti Iskola zongoratanárának.

A Pesti Vigadóban tartott ünnepségen a miniszter hangsúlyozta: a pedagógusok munkája nem helyi, hanem országos ügy, része az emberi erõforrás megteremtésének és megújításának, amely nélkül egyetlen ország sem lehet sikeres.

Bach-prelúdium hangjai szûrõdtek ki a tanterembõl a folyosóra. Ezúttal a tanárnõ zongorázott, amikor felkerestem munkahelyén, a zeneiskolában.

– Úgy tudom, nem tartja kimondottan szigorú pedagógusnak magát – jegyeztem meg, mielõtt rátértünk volna beszélgetésünk témájára, a kitüntetésre.

– Nem vagyok sem a szigorúság, sem a tekintélyelv híve. Társnak tekintem a gyereket, hiszen egy közös utat járunk be. A pozitív hozzáállásban és a dicséretben hiszek. Amikor érzik a pedagógus megértését, szeretetét és azt, hogy nem a gyerekek „fölött” áll, mindjárt másképp viselkednek. Nem hiszek a szigorúságban. Mindig az volt a törekvésem, hogy a gyerek jól érezze itt magát, mindig megértésre és szeretetre találjon ebben a teremben, akár gyenge képességû, akár tehetséges.

– Ezek szerint sohasem idegesítették fel a gyerekek?

– Azt hiszem, nem. A gyerek nem tud kihozni a sodromból. Erre vagyok a legbüszkébb. Hogy kire haragudtam igazán? A felnõttekre – válaszolta szûkszavúan. A gyerekeknek mindent meg tudtam bocsátani. Fejlõdésben lévõ korszakukat élik akár 6, vagy 18 évesek. A szép szó, a megértés, a szeretetet és a pozitív hozzáállás a legfontosabb eszköze a pedagógusnak. Meg lehet beszélni a gyerekekkel mindent, hiszen partnerként, közösen kell bejárnunk egy utat. Gyakran elmondom azt is, a sikerhez nemcsak én kellek, meg a tehetség, hanem a szülõi háttér, a nagyszülõi segítség. A tanítványaim és a volt növendékeim gyerekeinek a visszajelzései is ezt a szemléletet igazolták. Nehezen válok meg a leggyengébbektõl is. Most is vannak nagyon gyenge képességûek, de kitartanak mellettem, mert jól érzik magukat. Ha délután megérkeznek az általános iskolából és leteszik a nehéz táskájukat, elmondják a kis gondjukat is. Ha megvigasztalom õket, attól mindig megnyugszanak.

– A díj, az indoklásban megfogalmazottakon túl másról is szól, hiszen szolfézst és éneket is tanított a Batthyány Gimnáziumban valamint a Zrínyi Iskolában, ahol annak idején az iskola igazgatójával közösen indították el az ének tagozatot, ami sajnos megszûnt azóta. Sõt, a zeneóvodát és a kiselõkészítõt is ön hozta létre.

– Általános iskolai ének, szolfézs- és zongora fõtárgy szakos diplomám van. Helyettesítõ tanárként két évig tanítottam a Batthyányban. Nagyokat is, kicsiket is. Azt a feladatot is nagyon szerettem.

– Térjünk vissza a kitüntetés ünnepi pillanataihoz.

– Nagy megtiszteltetés és öröm számomra ez a díj, amit így a pályám vége felé kaptam. Büszke vagyok rá, úgy érzem nemcsak magamnak és az iskolának, hanem egy kicsit a városomnak is hozhattam ezt az elismerést. Örülök neki, és így – 40 év távlatából –, a pályám vége felé egy kicsit életmû-díjnak is tekintem, hiszen jövõre szeretnék nyugdíjba menni. Ehhez a díjhoz azt hiszem kellett egy országos elismertség is, amiben része van a sok-sok verseny-eredménynek és a zenei pályára került gyerekeknek. Nagy megtiszteltetés volt számomra az is, hogy tavaly felkértek az Eckhardt Gábor zongoramûvész, a Zeneakadémia professzora által vezetett Farkas Ferenc mesterkurzusra tanárnak. Kivételes tehetségek vettek részt, köztük volt az a kislány, Nagy Krisztína is, aki eljutott a Virtuózok középdöntõjébe. Õt is tanítottuk. Lokálpatriótának érzem magam annak ellenére, hogy nem itt születtem. 40 éve élek Kanizsán, a férjem Erdõs László ügyvéd, aki jelenleg önkormányzati képviselõ, a Jogi Bizottság elnöke. Úgy érzem, letettem a névjegyemet ebben a városban, és megnyugvással megyek el nyugdíjba. Ezután már a családommal szeretnék foglalkozni. Most is elmondom, nagyon büszke vagyok az életpályámra, de legbüszkébb a Márton, az Ádám és a Gergely fiamra, valamint a férjemre vagyok – mondja mosolyogva. Akik értékelték, és támogatták a munkámat. Õk adtak nekem most is és eddig is támaszt, erõt a munkámhoz.

– Követte valamelyikük az édesanyjuk példáját?

– Mindegyik tanult zenét, de egyik sem választotta ezt a pályát. A középsõ fiamat fogta meg leginkább a zene. Õ hegedûs lett és énekelni tanult. Most is gyakran visszajár a zeneiskola vonószenekarába, és részt vesz a vonós táborokban. Kint él Írországban, és közgazdászként dolgozik a Google-nál. A munkája mellett Ádámnak a legfontosabb a zene. A legkisebb az ELTE jogi karán negyed éves, a Marci történész és egyetemi oktató akar lenni, õt most vették fel a doktori iskolára. Egyébként jól rajzol és verseket ír a szabadidejében.

– Kik voltak a példaképei gyermekkorában?

– A nagynéném, aki szintén zenetanár volt Szekszárdon, és a tanítónõ nagymamám. Csodálatos pedagógusok voltak, és már kicsi koromban megállapították, hogy pedagógus leszek. Már akkor úgy látták, van bennem valami pedagógiai hajlam amellett, hogy azt is észrevették, tehetséges vagyok.

– Ha most kedvenc zeneszerzõt kellene választania, kit emelne az elsõ helyre?

– Chopint mindenképpen, hiszen Chopin mû elõadásával értük el a legnagyobb sikereket. Rendszeresen hallgatom a mûveit és a Bartók rádiót, s az ott elhangzó rejtvények megfejtésével tartom karban magamat.

– Hét sikeres hangversenyt maga mögött tudva, két évvel ezelõtt elhatározta, befejezi a zeneiskolában, 2001-ben indított Tehetségeink nyomában címû hangversenysorozatot, melyeken közösen léptek fel a jelenleg tanuló és a Kanizsáról már elkerült tehetséges gyerekek. Most mégis lesz folytatás!

– Mivel a tehetség kötelez, novemberben szeretnék még egy utolsó hangversenyt rendezni. Két nagyon ügyes gyereket sodort hozzám a sors. Õket szeretném bemutatni, mert tényleg talentumnak látom õket. Még csak elsõsök, de remélem, késõbb engem igazol az élet. Eisenschreiber Anna idén már egy kicsit megmutatta az oroszlánkörmeit, mert a harmadik osztályosok között indult a Sistrum Regionális Zongoraversenyen, és ott arany fokozatú díjat nyert. A másik, Kéthelyi Gergely, a kollégám gyermeke. Rajtuk kívül még Horváth Krisztína lép fel, aki tavasszal diplomázik a Zeneakadémia Mûvész Szakán. Nézõként pedig meghívom mindazokat a növendékeimet, akik egyszer is szerepeltek a hangversenysorozaton. Tehát a két szélsõ pólus ad koncertet, a kicsiknek megmutatom ezzel, hogy hova lehet eljutni. A kötelezõn kívül ez egy plusz rendezvénynek számít, ami már amolyan búcsúkoncertnek felel meg.

– Gondolkodott már azon, hogy mivel tölti a nyugdíjas éveket?

– A hobbim a kerékpározás és a horgászás. Amikor körbevesz a víz a stégen, miközben én pecázok, az nekem minden pihenésnél többet ér. Gyerekként is pecázgattam, de 16 éve – amióta van nyaralónk a Balatonon –, a hobbimmá vált. A férjem még nem kapott kedvet hozzá, õ ott ül mellettem és figyel. És ugyan még nincs kilátásban, de várom az unokák érkezését…

Bakonyi Erzsébet