Nagy érdeklõdéssel kísérem figyelemmel az önkormányzati ülések történéseit, sok és egyre több kanizsai honfitársammal együtt. Nem csak mint aggódó kanizsai patrióta, hanem mint olyan felelõs városi polgár, aki 26 éven át meghatározó személyisége voltam – természetesen kiváló munkatársaim közremûködésével – a város gyarapodását megalapozó döntéseknek. Természetesen akkor is voltak viták, helyenként és idõnként éles viták a megyei és helyi politikai és társadalmi szervezetekkel. Két alkalommal is felajánlottam távozásomat a tanácselnöki posztról. A vita kimenetele végül a kompromisszumokban való megegyezés volt. Az utóbbi másfél évben a városi önkormányzatban jól láthatóan fölbomlott a normális és hatékony mûködéshez elengedhetetlenül szükséges készség és akarat. Mindenek elõtt az önkormányzatban képviselt pártok készsége s akarata fogyott el.

Ezt a folyamatot a pártok egymáshoz való viszonyának megváltozása, belsõ kohéziójának megbomlása indította el. Ebben a mozgásban a feszítõ erõt a pártok és egyes személyek megváltozott érdekei jelentik. Ezt lehetne akár indokoltnak is tekinteni, ha ez a város egyetemes érdekeinek alárendelten történne. Ennek következménye, hogy a Polgármester úr autonóm magatartásra szánta el magát. Nem fogadja el kritika és ódzkodás nélkül a pártok, mindenek elõtt az õt jelölõ párt akaratát, szándékait. Ezt a magatartást az õt jelölõ párt méltatlan viselkedésnek minõsíthette és a frakció egy része megvonta tõle a támogatást. Patthelyzet alakult ki, alapvetõ fontos kérdésekben döntésképtelenség határára sodródott az önkormányzat. Kényszerpálya-szindróma alakult ki. Ne feledjük, hogy az elõzõ ciklusban hasonló folyamat játszódott le, mikor is a szocialista frakció egy része ugyancsak kihátrált az akkori polgármester mögül. Amint közismert, a következménye az lett, hogy az MSZP városi szervezete kettévált és megalakult az MSZDP városi és megyei szervezete. Ezek a cikluson belüli mozgások, folyamatok gyengítik a önkormányzat cselekvõképességét, mûködésének hatékonyságát, morálisan pedig rombolják a városi kohéziót a lakosság és a munkahelyek cselekvõ hajlandóságát, a felelõs magatartást és szolidaritást a mindennapokban. A mai magyar társadalmi formáció többpárti szerkezetében a vita a város polgárainak élet- és munkakörülményeit a jelen és a távlatos boldogulását érintõ stratégiai kérdésekben indokolt és lehetséges. Ha nem így lenne, az lenne maga a baj, igazolná a választott képviselõk alkalmatlanságát. Szerencsére még nem tartunk itt, annak ellenére, hogy az önkormányzatot szinte uralja a periférikus személyes érdekeket érintõ kérdésekrõl és a formalitásokról szóló vita. Természetesen ezeknek is van létjogosultsága, sõt törvényi kötelezettsége az önkormányzatnak. Ugyanakkor a vita sajnálatosan nem nélkülözi a gyûlölködõ, sértegetõ személyeskedést, az érvelõ párbeszéd helyett vádaskodó tartalmat. Ez már elérte a város odafigyelõ társadalmának ingerküszöbét minõsíthetetlen nyomdafestéket nem tûrõ jelzõket harsognak. Kedves önkormányzati képviselõk! Ne felejtsék el, hogy honfitársaink egyúttal választó polgárok is. A legutóbbi idõben gyakran szóba kerül az önkormányzat ülésein, hol a polgármester lemondatásának, hol pedig a közgyûlés feloszlatásának az igénye. A többpárti demokráciában, mely alkotmányosan megalapozott – ilyen a mi demokráciánk – a lemondatás és feloszlatás intézménye indokolt és törvényes keretek között adott. Ezzel a lehetõséggel élni megítélésem szerint csak felelõsen körültekintõ megfontolással szabad, a város egyetemes érdekeit szem elõtt tartva. Hogy most van-e ilyen helyzet, arról nem vagyok meggyõzõdve. Nekem nem tisztem megvédeni a polgármester urat, ezt õ maga megteszi. Jogállamban élünk, szerencsére a jogorvoslat lehetõségével élhet, ahogy ezt meg is tette, eredménnyel. A stílussal azonban, ahogyan reagál a közgyûlési történésekre, még az õt ért nemtelen támadásokra is, természetesen nem lehet egyetérteni. Ugyanakkor el kell mondani, hogy az önkormányzati munkában és teendõkben megfelelõ jártasságra tett szert. Tapasztalt vezetõ. A bonyolult sokoldalú összefüggések jó ismerõje, ezek között jól eligazodik, a felmerülõ problémákat nagy rutinnal kezeli, képzett ember. Víziói a város jövõjérõl realitást tükröznek. Az önkormányzatban kialakult viszonyok felettébb indokolttá teszik a pártok és a képviselõk személyes felelõsségét hangsúlyozni, mert ezt a helyzetet õk hozták létre és a kivezetõ utat is nekik kell megtalálni. A kiút nem a polgármester lemondatása, a közgyûlés feloszlatása, hanem a normális mûködés és cselekvõképesség helyreállítása.Meggyõzõdésem, hogy ennek nincs alternatívája. Ezt a tényt, a patthelyzetbõl való kimozdulás elkerülhetetlenségét az önkormányzat legtöbb szereplõje érzi és felismerte. A pártok mûhelyeiben is gyakran szóbeszéd tárgya. Ennek okán bátortalan és tétova kis lépések történtek is. A határozottabb elmozdulás azonban még várat magára. Ennek legfõbb akadálya a mérleg nyelvét jelentõ SZDSZ. A liberálisok nem állnak messze sem a baloldaltól, sem a konzervatív jobboldaltól. Tehát szûk az a sáv, amelyben õk meghatározhatják önmagukat. Azzal viszont számolniuk kell, hogy a bal és a konzervatív jobboldal tovább fogja szûkíteni ezt a sávot, társadalmi elismertségének csökkenése szavazatvesztéssel jár. Hogy a következõ választásokon ez hány százalékot hoz a konyhájukra, illúzióik ne legyenek. Kedves Liberális Barátaim! Talán ezt ti is így látjátok, ezért mindegy lenne nektek, hogy lesz-e elmozdulás, kompromisszum a hátralévõ idõben a legalapvetõbb kérdésekben. Vagy nektek csak az fogadható el, hogy mondjon le a polgármester és oszlassa föl magát a közgyûlés. És mi jöhet utána, még nagyobb pangás. Nem kellene ezt felelõsen, esetleg más alternatívát is mérlegelve jól átgondolni, a város egyetemes érdekeit szem elõtt tartva. Egyetlen párt sem, ha komolyan veszi önmagát, zsigerbõl, gyûlöletbõl nem vezetheti le politikai lépéseit, döntéseit, nem határozhatja meg politikáját. Számomra talányos, meggyõzõdésem, mások számára is hasonlóképpen az, hogy ezt az intoleranciát, milyen tudás és ismeretek, milyen szellem és lelkiállapot tartja életben. Hogy ez hová vezet – ha nem mozdultok –, azt már inkább tudjuk. Sok a kérdés, válasz lesz-e rájuk és milyen lesz az? Elnézést a személyes hangnemért, a szenvedélyességemért. Nem örülnék sok honfitársammal együtt a negatív kifejletnek, mert tudatában vagyok annak, hogy a liberalizmusnak igenis van létjogosultsága és tartománya, amelyen belül meghatározhatja önmagát. A kérdés az, hogy ezt kik személyesítik és hogyan jelenítik meg a mindennapjainkban. Eljött az ideje, ha nem akarunk végképp lemaradni, kell, hogy a város politikai erõi olyan tevékenységbe kezdjenek, a legalapvetõbb kérdésekben mutassanak együttmûködési készséget és szándékot és ezzel teremtsék meg a ciklusokon átívelõ folyamatos fejlõdés, gyarapodás feltételeit. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a 80-as évek végén, ilyen együttmûködõ közös akarat és szándék tette lehetõvé a rendszerváltás zökkenõmentes lebonyolítását. Ilyen közös akarat hozta létre a folyamatosan bõvülõ ipari parkot, amely ciklusokon átívelõ sikertörténet lett. Viszont több éves lemaradásba kerültünk sok városhoz és településhez képest a rekreációs infrastruktúra létrehozásában a welness és élményszolgáltatást kínáló feltételek megteremtésében. Lemaradásban vagyunk a városközpont rehabilitációjának ütemezett elõkészítésében és megvalósításában. Pedig ezek az elképzelések és fõbb teendõk már az 1980-as években mûszakilag és urbanisztikailag kellõen megalapozott állapotban voltak. Végrehajtásuk megkezdõdött. Ezt honorálta a Magyar Urbanisztikai Társaság Hild-érem adományozásával. Azt a helyzeti elõnyünket, amelyet az autópálya rendszer, az elkerülõ utak kiépítése jelent, a város számára nem tudtuk kellõképpen javunkra fordítani. Ennek egyik eklatáns példája, hogy a Flextronics multinacionális cég nem a mi városunkba telepítette több ezer munkahelyet teremtõ nagy beruházását. Ez a beruházás 25-30 évre meghatározta volna a város gazdaságának arculatát, gazdasági potenciálját. Ez különösen fájdalmas abban a kontextusban, hogy a General Electric, így a kanizsai gyár is elveszíteni látszik versenyképességét, és jövõje meglehetõsen bizonytalan. Illõ szerénységgel kérdezem, hogy miben és mennyiben tudott Zalaegerszeg város vonzóbb feltételeket felkínálni, mint ahogyan azt mi tehettük volna? Az ilyen horderejû kérdésekrõl heves vitáknak inkább lenne értelme és vélhetõen nagyobb hozama is, mint amilyeneknek szem és fültanúi vagyunk az utóbbi idõben. Az alkotó légkör megteremtése a mértékadó politikai erõk felelõssége nélkül ez elképzelhetetlen. Azért kértem szót, hogy sokak nevében ezt elmondhassam.
Mózes Pál
nyugalmazott tanácselnök