Oláh Ge­de­on, pé­csi bap­tis­ta mis­­szi­o­ná­ri­us és fe­le­sé­ge a kö­zel­jö­võ­ben köl­tö­zik vá­ro­sunk­ba, hogy a ba­ra­nyai me­gye­szék­hely után Nagy­ka­ni­zsán is lét­re­hoz­za az el­sõ bap­tis­ta gyü­le­ke­ze­tet. Azt mond­ja, se­gí­te­ni sze­ret­né­nek az em­be­rek­nek, hogy a Bib­li­á­nak meg­fe­le­lõ­en ki­egyen­sú­lyo­zot­tan, har­mó­ni­á­ban él­hes­sék éle­tü­ket.

A baptizmus az új­kor szü­lött­je. Eu­ró­pá­ban 1609-ben in­dult el, ami­kor Amsz­ter­dam­ban John Smyth, az an­gol ál­lam­egy­ház ül­dö­zött­je több pu­ri­tán tár­sá­val együtt Jé­zus Krisz­tus pél­dá­já­ra bemerítkezett. Eb­bõl ered egyéb­ként az egy­ház gö­rög ere­de­tû ne­ve is: baptidzo. Ha­ma­ro­san mint­egy negy­ven ta­got szám­lá­ló lel­ki kö­zös­ség lé­te­sült, amely­nek na­gyobb ré­sze Smyth ve­ze­té­sé­vel a mennonitákhoz csat­la­ko­zott. A töb­bi­ek Helwys ügy­véd ve­ze­té­sé­vel vis­­sza­tér­tek Ang­li­á­ba. 1612-ben õk ala­pí­tot­ták meg Lon­don­ban az el­sõ bap­tis­ta gyü­le­ke­ze­tet. A mai baptizmus ta­ní­tá­sát és gya­kor­la­tát a re­for­má­ció ko­rá­ban ke­let­ke­zett ana­bap­tis­ta moz­gal­mak kö­ze­lí­tet­ték meg a leg­job­ban. Az ana­bap­tis­ta ige­hir­de­tõk sors­kö­zös­sé­get vál­lal­tak az el­nyo­mott sze­gény nép­pel, s ezért a re­for­má­to­ro­ké­val ve­te­ke­dõ hal­lat­lan nép­sze­rû­ség­re tet­tek szert. Ezért az­tán nem­csak a ré­gi egy­ház, de a re­for­má­to­ri fõ­irá­nyok hí­ve­i­nél sem szá­mít­hat­tak kí­mé­let­re. Az ana­bap­tis­ták leg­szebb evan­gé­li­u­mi vo­ná­sa pe­dig pont az a csön­des, alá­za­tos bé­ke­tû­rés volt, amellyel ül­döz­te­té­sü­ket el­vi­sel­ték.

A bap­tis­ták most már je­len van­nak Nagy­ka­ni­zsán is – s meg­le­he­tõ­sen ha­tá­ro­zott cé­lok­kal ér­kez­tek.
Oláh Ge­de­on és mun­ka­tár­sa, Jim Knies 1995-ben kezd­ték el épí­te­ni a Pécs-Ró­zsa­dom­bi Bap­tis­ta gyü­le­ke­ze­tet, amely ma már hat­van-nyolc­van rend­sze­res lá­to­ga­tót szám­lál. A gyü­le­ke­zet önál­ló­an funk­ci­o­nál. A mis­­szi­o­ná­ri­us és pár­ja va­la­mi ha­son­lót sze­ret­ne lét­re­hoz­ni vá­ro­sunk­ban is.

– Fe­le­sé­gem­mel – õ is bap­tis­ta mis­­szi­o­ná­ri­us – egy vi­lá­gí­tó­tor­nyot sze­ret­nénk épí­te­ni itt, Nagy­ka­ni­zsán – mond­ja Oláh Ge­de­on. – Per­sze, csak jel­ké­pe­sen, fényt, me­ne­kü­lé­si le­he­tõ­sé­get aka­runk mu­tat­ni a Bib­lia fé­nyé­vel a sok-sok na­pi konf­lik­tus­hely­zet­bõl a csa­lá­dok, a fi­a­ta­lok szá­má­ra. Azt kí­ván­juk tu­da­to­sí­ta­ni az em­be­rek­ben, hogy nem le­het­nek iga­zán bol­do­gok úgy, ha nem is­me­rik fel Is­ten aka­ra­tát a ma­guk éle­té­ben. E fõ sza­bály sze­rint élõ és mû­kö­dõ gyü­le­ke­ze­tet sze­ret­nénk mi is lét­re­hoz­ni itt, Nagy­ka­ni­zsán. Ez a gya­kor­lat­ban azt je­len­ti, hogy mi va­ló­ban a Bib­li­át te­kint­jük a hi­tünk és te­vé­keny­sé­günk alap­já­nak.

– A tör­té­nel­mi egy­há­zak nem? Mi kü­lön­böz­te­ti meg Önö­ket a „klas­­szi­kus” egy­há­zak­tól?

– Ta­lán egy ki­csit job­ban hang­sú­lyoz­zuk a Bib­lia gya­kor­la­ti gon­do­la­ta­it. De rög­tön sze­ret­ném is le­szö­gez­ni, min­den­ki val­lá­sát, hi­tét tisz­te­let­ben tart­juk, s ezt vár­juk vi­szont is. Mi a tör­té­nel­mi egy­há­zak kép­vi­se­lõi mel­lett, nem ve­lük szem­ben sze­ret­nénk meg­mu­tat­ni az em­be­rek­nek, ho­gyan kell bol­do­gan, ki­egyen­sú­lyo­zot­tan, a Bib­lia ta­ní­tá­sa sze­rint él­ni. Hogy van ki­út a drog­ból, az al­ko­hol­ból, a ma­gán­éle­ti vál­ság­ból. Sok min­den el­mond­ha­tó a ma em­be­ré­rõl, az vi­szont nem, hogy ki­egyen­sú­lyo­zot­tan, har­mó­ni­á­ban, idil­li csa­lá­di fé­szek­ben él­ne. Mi­ó­ta fe­le­sé­gem­mel együtt fel­is­mer­tük Is­ten igaz­sá­gát, az­óta meg­ta­pasz­tal­tuk, hogy men­­nyi­re má­sabb az élet, ha va­la­ki fi­gye­lem­be ve­szi mind­azt, amit Is­ten elénk tár a Bib­li­án ke­resz­tül. Ha vá­sá­ro­lunk mond­juk, egy au­tót, ak­kor ka­punk hoz­zá egy hasz­ná­la­ti uta­sí­tást is. Ilyen hasz­ná­la­ti uta­sí­tás az éle­tünk­ben a Bib­lia. El le­het tér­ni tõ­le, de ak­kor nem fog jól mû­köd­ni a do­log.

– De mi­ért pont Nagy­ka­ni­zsa?

– Szá­mos vá­ros­ban jár­tunk, de ér­de­kes, hogy itt, Nagy­ka­ni­zsán kü­lö­nö­sen ked­ve­sek az em­be­rek és ér­dek­lõ­dõk a lel­ki dol­gok iránt. Ez az egyik ok. A má­sik, hogy itt nincs egy­ál­ta­lán bap­tis­ta gyü­le­ke­zet, ami egyéb­ként jel­lem­zõ az egész nyu­gat-du­nán­tú­li ré­gi­ó­ra is. A har­ma­dik érv, amit sza­vak­ban ugyan nem tu­dok meg­fo­gal­maz­ni, de azt hi­szem, az Is­ten aka­ra­ta, hogy fe­le­sé­gem­mel és négy gyer­me­künk­kel ide köl­töz­zünk, Nagy­ka­ni­zsá­ra.

– E na­pok­ban in­dul el a Bib­lia-klub.

– Így van, min­den pén­te­ken es­te ti­zen­hét órá­tól vár­juk az ér­dek­lõ­dõ­ket, le­en­dõ hí­ve­ket a Pe­tõ­fi ut­ca 82. alat­ti he­lyi­sé­günk­ben. Úgy sej­tem, hogy az or­szág töb­bi te­le­pü­lé­sé­hez ha­son­ló­an saj­nos, eb­ben a vá­ros­ban is sok em­ber él de­pres­­szi­ó­ban, ki­lá­tás­ta­lan hely­zet­ben – el­sõ­sor­ban ne­kik, de min­den em­ber­nek se­gít­sé­gé­re sze­ret­nénk len­ni, sze­ret­nénk utat mu­tat­ni a Bib­lia fé­nyé­ben.

Hor­váth At­ti­la