Ma 2025. 5 10.
Ármin, Pálma, Izidor napja van.
Látogatók száma : 57740572    








Honlapkeszites

Állásukat, családjukat, biztonságukat féltik a dolgozó romák

A dolgozó romák is tartanak a kötelezõ kvótától. Az általunk megkérdezett emberek azt mondták, ha illegális bevándorlókat telepítenének Magyarországra, és így akár Nagykanizsára is, akkor veszélyben lenne például az egészségügy és a szegény emberek megélhetése.


Az Európai Unióban ma 22 millió munkanélküli van, így a munkaerõhiányt nem kellene bevándorlókkal pótolni. A televíziónknak nyilatkozók szerint az ide érkezõk tömege a megélhetési esélyüket rontaná. Horváthné Horváth Ilona szerint: „A munkahelyeket is veszélyeztetné, mert így is elég kevés a munkahelyi lehetõség, ahol a fiatalok, meg a nem fiatalok is el tudnának helyezkedni.” A munkásemberek azonban nemcsak az állásukat féltik, hanem a családjukat, a biztonságukat is - így Czender Csaba is: „Az emberek nem tudnának, több ember nem tudna dolgozni. A migránsok olcsóbb pénzért dolgoznának. A veszély meg eleve fenn áll, a terrorveszélyrõl lehet hallani mindenfelé.” A migránsválság kezdete óta Európában több mint háromszázan vesztették életüket terrortámadásban. Ez is azt jelzi, hogy az illegális bevándorlók nem tudnak, és nem is akarnak beilleszkedni. „Õk nem szeretnek dolgozni, úgy hallottam tévében, rádióban. De szerintem nem kellene õket ide engedni semmiképpen, mert más kultúrából érkeznek, és nem ugyanaz a stílusuk, nem a keresztény világból érkeznek” - véli Horváth János, aki szerint éppen ezért október 2-án el kell menni, és nemmel kell szavazni.

Kanizsa TV - Kanizsa



2016-09-30 08:52:00


További hírek:


SZÓRÓL SZÓRA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül