Teltházas, nagysikerû koncertet adott Zorán és neves jazz -, illetve popzenészekbõl álló kísérõzenekara a Hevesi Sándor Mûvelõdési Központban. A Kossuth-díjas elõadómûvész koncertje elõtt adott interjút a helyi médiumok részére.

– Utolsó lemeze, a „Közös szavakból” tavaly jelent meg, és máris aranylemez. Ez egyben a lemezen található egyik dal címe is...
– A daloknak vissza kell adniuk a kor tükörképét, amelyben élünk. Ezzel együtt leképezi érzelmi világunkat, közéletünket is. Összetett, nem egymástól független világ. Ha az ember mércét állít maga elé, akkor elengedhetetlen szempont ez. A Közös szavakból címû dal közös dolgainkról szól.

– Szép számú csapattal dolgozott együtt az utolsó harminc évben. Gondolok itt Presser Gáborra, Gerendás Péterre és még sorolhatnám. Mindig zökkenõmentes volt az együttmûködés?

– Lényegében igen. Az, hogy a stúdiókban egy lemezfelvétel közben kialakulnak apró feszültségek, ez teljesen természetes dolog. Ezek sohasem érték el azt a szintet, amely komolyabb változást, változtatást indokolt volna. Dusánnal és Presserrel is elbeszélgetünk arról, hogy az ember a saját normáin teszi, amit tesz. Abban reménykedve, hogy ez másoknak is tetszik. Persze ha nem erõltetünk magunkra különbözõ divathullámokat, akkor talán hosszabb távon is megmaradhat az együttmûködés.

– A Metro együttes lemezeit is számolva, közel húsz lemeze jelent meg. Szólókarriere óta a lemezkiadások közt eltelik néhány év...

– Ahhoz, hogy új dalok szülessenek, feltétlenül kell invenció, ihletettség, idõ. Bármennyire is hihetetlen, el kell távolodni a korábbi albumtól, hogy ne köszönjön vissza az érzelmi- és dallamvilág, csúnya szóval élve ne legyenek visszanyúlások. Az elmúlt öt évben annyi minden történt velünk, lehetett volna akár a nulláról is indulni. Persze nem lustálkodtunk ez idõ alatt sem, hiszen DVD-ket, különbözõ CD-kiadványokat adtunk ki. Ezeken az általam nagyra tartott világsztárok zenéjére Dusán írt szövegeket.

– Dusán szövegeit hallgatva egy érzelmileg gazdag világba csöppenünk. Mennyire tükrözik önt e dalok?

– Nagyon megkönnyíti a dolgunkat az, hogy testvérek vagyunk. Emellett komoly empátiával rendelkezik, és sok párhuzamosság van köztünk. Ha magáról ír, minden sora nagy valószínûséggel igaz rám. Az események közül jópár velem is megtörtént. Ha mégsem, akkor Õ nagyon jól tudja, velem is megtörténhetett volna. Ez egy olyan különleges szimbiózis, amely testvérek által is nagyon ritkán jön létre.

– Negyvenhét éve van a pályán. Többször kifejtette, jókor volt jó helyen. A Metró együttes kétségtelenül sikeres volt. Megszûnése után évekig kereste a helyét. Különbözõ stílusokkal próbálkozott, volt egy fúvós szekcióval kiegészített formáció is, sõt Radics Bélával is játszott a Taurus-ban. Miként emlékszik erre az idõszakra?

– Így utólag, volt azokban a formációkban valami erõltetettség. Bár Póka Egonnal, Mogyorósi Lászlóval, Brunner Gyõzõvel nagyon jó volt játszani, sajnos nem volt billentyûsünk. Így nem volt életképes a csapat. Aztán Elekes Zoltán belépésével egyfajta Blood Sweet and Tears világot próbáltunk megteremteni. Ez akkor Magyarországon nagyon újszerû volt.

– A Taurus együttesben milyen érzés volt basszusgitározni?

– Ez igazából mellékvágány volt a számomra. Brunner Gyõzõ meghívására kerültem oda, hiszen õ volt az alapító tag. Õk számomra ismeretlen okból összevesztek Som Lajossal. Akkor kerültem én képbe. Kezdetben tiltakoztam, szerettem volna Gyõzõt errõl lebeszélni, aztán beadtam a derekamat. Igen, azt mondhatnám, sötét folt az életemben. Meglepõ módon, nem csak alkalmazkodni tudtam, hanem még megbarátkozni is Radics Bélával, aki köztudottan egy más világ volt. Egyébként õ is meglepõdött, hogy bizonyos kérdésekben közös nevezõre jutottunk. Minden híresztelést tisztázandó, a Taurus együttesnek nem miattam lett vége. Már a Béla sem akarta csinálni.

– Tizennyolc lemezfelvétel, bemutató koncertek sorozata után, létezik-e lámpaláz?

– Nem kinõhetõ dolog ez, nem függ a színpadon eltöltött évektõl. Minden egyes koncert egy csata, amit meg kell nyerni. Ezt minden színpadra lépõ ember tudja. Az adrenalin-szint emelkedés szükséges ahhoz, hogy a zenész a benne lévõ pluszt kihozza magából.

Czene Csaba