Lehetséges, hogy Andersen próféta volt? Múlt héten idézett meséje mindenesetre Nagykanizsán valósággá vált. A leleplezõdött, ruhátlan király a maga szemszögébõl kisebbik rosszat választotta. „Most már tovább kell mennem, nem futhatok haza szégyenszemre! – gondolta - És még peckesebben lépegetett fényes kísérete élén, a kamarás urak pedig még buzgóbban vitték mögötte palástja uszályát – a levegõt.”
Hát az udvaroncok? Jól döntöttek? Amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a meztelen király a kamarilla bábja, egyszeriben feltûnnek a marionett figurát mozgató vékony madzagok, s kitalálja a nézõ azt is, a paraván mögött kinek a keze mozgatja.

Javaslom, fordítsuk el tekintetünket e valóban gusztustalan látványról, a rezgõ pocakról s a kétségbeesetten a levegõbe kapaszkodó kamarásokról. Nézzünk inkább közéjük, avagy a dolgok mögé. Mi az, ami összeköti õket? Valóban csak a semmit markolják az udvaroncok?
Ha arra gondolunk, kizárólag az õ szavazataiknak köszönheti peckes továbblépegetését, akár póráznak is láthatjuk ezt a különleges selyembõl szõtt uszályt. Míg, ha eszünkbe jut, a nevetségessé válás – politikai értelemben legalábbis – halált jelent, egy lélegeztetõ készülék tömlõjét is felismerhetjük. Nagyon is feltételekhez kötött tehát ez az uralkodás, joggal érdekelheti tehát a városlakókat: mik ezek a feltételek?
Ám akár póráz, akár oxigénvezeték, össze vannak kötve általa. Kölcsönös a függõség. Láttunk már neveletlen kutya által pórázon rángatott gazdit. Meg farok által csóvált kutyát is.
Papp János