A Honvéd Kaszinóban került sor a Fehér Bot Nemzetközi Napja alkalmából a Vakok és Gyengénlátók Zala Megyei Szervezetének ünnepségére.
– A Nemzetközi Fehér Bot Napja alkalmából jöttünk össze, hogy valamit mutassunk magunkból, megmutassuk, hogy vagyunk, élünk, és szeretnénk minél teljesebb jogú tagjai lenni a társadalomnak – mondta köszöntõjében Kovács Béla, a Vakok és Gyengénlátók Zala Megyei Szervezete elnöke.
– Reméljük, hogy az érdekvédelmünk szempontjából is hasznos a mai nap, ugyanis ez egyre fontosabb lesz számunkra. Mostanában sok szó esik az akadálymentesítésrõl, ám itt nem csak az épületek fizikai akadálymentesítésérõl van szó, szükséges a társadalom, a mindennapi élet könnyebbé tétele is, gondolok itt például az eszközvásárláshoz nyújtott támogatásra, illetve a látássérültek munkához jutásának elõsegítésére.
A Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége elnöke, Horváth Miklós is köszöntötte a mintegy félszáz megjelent látássérültet, s utalt arra, a látás jelentõs mértékû károsodása, vagy teljes elvesztése általában további problémákat hoz magával. Sajnos, a házasságok nagy hányada nem éli túl a traumát, ezért a látássérültek között gyakori az elmagányosodás.
Marton István polgármester beszédében rámutatott: bár szûkösek a rendelkezésre álló állami források, az önkormányzat a maga részérõl minden tõle telhetõt megtesz az akadálymentesített intézmények körének szélesítéséért. A város elsõ embere megjegyezte, egyik legfontosabb céljuk, hogy a ciklus végére megvalósuljon a polgármesteri hivatal akadálymentesítése is. Egyúttal biztosította a megyei érdekvédelmi szervezet elnökét arról, hogy a polgármesteri keretbõl kisebb-nagyobb összegekkel továbbra is támogatja törekvéseiket.
A Generációk Nyugdíjas Szervezet megyei elnöke, Bíró László arról tájékoztatta a jelenlévõket, hogy Kovács Bélának és párjának a minap az „Idõsekért” kitüntetõ címet adományozták. Az elnök méltatta Kovács Béláné munkáját, hiszen az adminisztratív munka komoly terhét õ veszi le férje válláról. Mint mondta, Kovács Béláék esete is jól példázza, mennyire fontos, hogy a látását elvesztõ ember társa a bajban is társ maradjon.
H.A.
KÖZÉLET ROVAT >>>