Nem is tudom, hogy az írásom címét vagy a fotót magyarázzam-e meg elõbb. Mindkettõre sort kerítek, de igen, jól látják: egy kiszuperált, egykor talán jobb idõket megélt televíziókészülék árválkodott és tekingetett kicsit vádlón, sõt, biztos, hogy szomorúan is Nagykanizsára a Szabadhegy, Sánc és a Csónakázó-tó körülölelte szántóföldek szélérõl a minap.

Két kutyusommal sokat sétálunk arrafelé, és sok mindent is látunk: például ezt a szerencsétlen televíziókészüléket. Biztos megkérdezné volt gazdájától, amit én is: miért furikázta ki a 61-es elkerülõ mellé, hogy ott szabaduljon meg tõle, mikor a városközpont közvetlen közelében lévõ – Vár utcai vasúti átjáró után (külön ki is írom, nehogy legközelebb a mosógép landoljon a szántásban) – Netta-Pannónia telephelyén ingyenesen leadható. De nem, ehelyett kiautózott ez a derék magyar honfitársunk a természetbe, hogy ott állítson vele mementót az emberi természetnek. Miért?

Pont olyan lehetett ez a polgártársam, mint az a társunk, aki a gyorsétteremben, gyorsan megvette a betevõ falatját, és szintén kiautózott ide, erre a Nagykanizsára pompás rálátást nyújtó hegy(domb)gerincre, hogy a városban gyönyörködve fogyassza el az ételt. Gondolom, hogy ezért jött ki, de az biztos, hogy itt járt, mert egy kisebb szemétkupac tanúskodott látogatásáról. Itt is feltehetném a kérdést: miért? Miért nem lehetett a papírzacskóba gyömöszölni a maradékot, majd a városba való visszatérést követõen beledobni bármelyik szemetes edénybe? Gondolom, hogy amúgy nem sokat járhat errefelé, vagyis a „természetbe”, mert akkor tuti, hogy nem dobálná el a szemetet, mert annyira lehangoló látványt nyújt, hogy netovább.

Apropó, természet, idézõjelbe téve. Hát csak azért tettem idézõjelbe, mert lassan az is eltûnik. Amerre nézünk, mindenfelé civilizáció, vagy pedig az annak el- és fenntartására szolgáló szántóföldek. Az igazi természet, az erdõk, völgyek és mezõk egyre ritkábbak. Természetvédelmi területeket kellett létrehozni azért, hogy megõrizzünk valamit az utókornak ebbõl az érintetlenségbõl. Olyanok ezek a földdarabkák, mint a múzeumok. Itt nézhetjük meg, hogy milyen is lehetett a Föld valaha, az ember elõtt. Vagyis annyira nem is az ember elõtt, hiszen úgy 200 éve kezdõdtek a gondok.

Bayer Zsolt tavaly õszi, nagykanizsai látogatásán, a migrációs válságról szóló elõadása elején egy nagyon is reális, és mégannyira figyelmeztetõ tényre hívta fel a figyelmet: az elkövetkezõ 50 évben a Föld népessége ismételten meg fog duplázódni. Ismételten, hiszen az elmúlt fél évszázad során ez egyszer már megtörtént. Most körülbelül 8 milliárdnyian vagyunk. Belegondolt már valaki, mi lesz akkor, ha 2050-re 16 milliárdnyi ember fog élni a kék bolygón? Elég csak körbetekinteni, hogy mi van most. Itt van például a szmog. A fõvárosunk lakossága most télen szembesülhetett ennek a civilizációs „áldásnak” az enyhe változatával. Kína fõvárosában például télen-nyáron ködszerû, mérgezõ fátyol homályosítja el a pekingi látképet. Az emberek maszkokban járkálnak mindenhova, egy frissítõ, egészséges sétáról szó sem lehet. Aztán ott van India, vagy Afrika: kilométereket gyalogolnak naponta az ivóvízért, kevés az élelmiszer, mert az elsivatagosodás miatt egyre kevesebb a termõföld. Az emberi létszám viszont egyre növekszik, egy afrikai nõnek átlagosan hat gyermeke születik! Irtják a maradék õserdõket, hogy legyen elég hely, élettér nekünk, az emberiségnek. De nem lesz.

Olyan törvényszerûség-féle lesz ez is, ami elõttünk áll, a 21. században. A Föld nem lesz képes eltartani 16 milliárd embert. Mi fog történni? Azt hiszem, nem kell ecsetelnem a ránk váró jövõt. A bolygónk nehezen viseli el már ezt a nyolcmilliárd körüli emberi létszámot is, a Föld élõvilágának egyébként pedig már ez a létszám is katasztrófa. Sorra tûnnek el az erdõk, azok a csodálatos helyek, amelyek a tiszta levegõt hivatottak adni nekünk. Egyre-másra pusztulnak ki az állatfajok, a múzeumként funkcionáló természetvédelmi területeken próbálunk valamit megõrizni abból, ami valaha az érintetlen természetet jelentette. Hiába próbáljuk függetleníteni magunkat más országoktól, a levegõ és környezetszennyezés nem ismer határokat. Ahogy azok a százmilliók sem fogják elismerni a határokat, akik az élet reményében indulnak majd útnak Afrikából az európai kontinensre, azért, hogy élhessenek. És aki most hitetlenkedve csóválja a fejét, az gondoljon csak a tavalyi migrációs népvándorlásra, mikor milliók jöttek ide, Európába. Orbán Viktornak köszönhetõen mi keveset éreztünk belõle, a németek nem voltak ilyen szerencsések… Mi lesz akkor, ha ez folytatódik? És fog, ha növekszik az emberiség létszáma. Bayer szerint az elkövetkezõ évtizedekben Afrika lélekszáma négyszeresére fog nõni.

Ja, igen, a cím. Az „Özönvíz elõtt” egy tavaly bemutatott dokumentumfilm, amelyet az Oscar-díjas Leonardo DiCaprio forgatott a National Geographicnak a klímaváltozásról. Az elmúlt évek legnézettebb dokumentumfilmje a Föld megmentésére keresi a választ, úgy, hogy közben nyersen az arcunkba vágja: nagyon-nagy a baj. És az lesz a vége is. Leírom egyenesen, nem kertelek: ha a kék bolygó nem tud eltartani 8, vagy 16 milliárd embert, fõleg így, hogy folyamatosan szipolyozzuk, akkor az el nem tartható létszám kipusztul. Igen, én biztos vagyok benne, hogy ha nem változik semmi, akkor milliárdok fognak meghalni éhínségben, szomjúságban, háborúkban, szmogban és vírusok támadásában a 21. században.

És mi nem tehetünk innen Nagykanizsáról semmit azért, hogy a kínaiak, vagy az indiaiak ne mérgezzék tovább a levegõt, és sajnos azért sem, hogy az afrikai nõk felfogják végre: nem kell hat gyerek, elég lenne kettõ is. Viszont igenis tehetünk azért, hogy ezt a csodálatos Magyarországot, a Dunántúlt és a zalai dombokat olyannak õrizzük meg, ahogy most láthatjuk õket! Kinek óvjuk, védjük? Hát a gyerekeinknek. És nem fogom azt írni ide a végére, hogy van még idõnk, mert nincs, úgyhogy ne nyugodjon meg senki…

És, hogy mit tettem én a Földért, és a természetért a televíziókészülék láttán? Felnyaláboltam, és betettem a csomagtartóba. Hazahoztam, mert az udvaron már várakozik az útba indításra a kiöregedett fagyasztóládám, így mindkettejüket leviszem a Vár utcára, a Nettához. És ezt megteheti, és meg is kell tennie mindenkinek, aki azt szeretné, hogy legyen jövõje: elsõsorban a gyermekeinek, az unokáinak. Kérem Önöket, mindenkit: figyeljünk oda! Nem kell, hogy a környezetvédelem élharcosai legyünk, csak annyit tegyünk meg, hogy a szemetet a kukába dobjuk, a mûanyagflakonokat szelektíven gyûjtjük, és nem égetjük el a lombtalanításra váró lim-lomot a kert végében, hanem oda visszük, tesszük, ahova való. Ennyi lenne…

Dr. Papp Attila