Világnapból, akcióból szinte ki se fogyunk. Egy részüknek van értelme, talán kisebb hányaduk üzleti érdekbõl vagy ön-kielégítésbõl (mondhatni individualista maszturbáció gyanánt) keletkezett. A költészet világnapja (március 21.) speciel az elõbbi kategóriába tartozik.

Gondolom, ismerik a magyar választ a szlovákok (saját) történelemhamisítási kísérleteire. Mondj egy szlovák királyt…! Ha nincs is ilyen éle, de születhetne távoli analógiaként egy új felszólítás: mondj egy marokkói költõt! Na persze Rabat messze van Pozsonytól, mint Svatopluk a szlovák királyságtól.

(Hogy értsük: a legújabb kori nagy-szlovák mítoszteremtés szerint nevezett uralkodót kéne tisztelnünk – nekünk is – az elsõ, az igazi szlovák királyként. A bökkenõ csak az, hogy a 800-as évek végén ténykedett férfiember minden volt, csak nem szlovák és nem király – a szlovák történelemkönyveken kívül mindenütt máshol morva fejedelemként lajstromozzák. S hogy legyen még egy magyar vonal: nagyszabású birodalomépítésének pont a magyar honfoglalás vetett véget. Ám ez mellékszál.)

Na, de ha már szlovák királyt nem tudunk mondani, jut-e eszünkbe marokkói költõ? Ez csak azért fontos, mert pont Marokkó kezdeményezte az UNESCO-nál, hogy legyen költészet világnapja. Az ötlet maga, persze, dicséretes, mint örömlánynak a megtérés.

De azért ne tévedjünk, marokkói költõbõl sokkal több van, mint szlovák királyból, a Wikipédia például tizennégyrõl tud, a berber nyelvû Muhammad Avzaltól Muhammad al-Arabíal-Darkavín keresztül Mohamed Zafzafig bezárólag.

Akik – ezen irdatlanul hosszú bevezetõ gondolatfoszlány ellenére is – eljutottak eddig ebben az egyelõre irodalmi igényt nélkülözõ dolgozatban, azok között kisorsolunk egy Kanizsaújság-elõfizetést, másrészt végre megtudják, „mire gondol a költõ”. Erre a bonmot-ra akad obszcén férfiválasz is, amely nem nélkülözi a fülledt erotika egyik hús-vér kellékét, de ennek közlését meghagyjuk a 18+-os lapoknak.

A lényeg ugyanis, hogy a marokkói hullámot meglovagolta egy globális kávécég, amely a költészet napjára kitalálta a Fizess verssel mozgalmat. Magyarország idén harmadik alkalommal csatlakozott, sa felhívásban majd’ 70 kávéház és cukrászda látott fantáziát. Aki ezen a napon egy cetlire rótt versidézettel érkezett, azt bécsi hagyományok szerint megvendégelték – a pénztárca pedig a táskában, zsebben maradhatott.

A szervezõk azt írták, céljuk elsõsorban az, hogy minél több embernek eljuttassák az üzenetet, hogy vannak dolgok, amik pénzben nem mérhetõk. „Fontos, hogy a mai felgyorsult világban is idõt szánjunk magunkra és egymásra, figyeljünk érzéseinkre, hiszen valahol mindenkiben ott rejlik a költõ.” Ez mondjuk szép, bár nem igaz – gondoljunk csak a funkcionális analfabéták hadára -, de hát minden akció mögé kell valami szirupos idea, végül is amerikai film sincs cukormázas összeborulás nélkül.

A 70 hazai helyszín közül egy sem volt zalai, így hát csak elméletben játszottam el azzal a gondolattal, hogy milyen – stílszerûen kávéházi – idézettel leptem volna meg Julius Meinl urat. S újra rá kellett jönnöm, a magyar nyelvnél s kultúránál (pláne méretarányosan, hogy azért korrekt legyen az összevetés) nincs gazdagabb.

Mert ugye csak e szûk szegmensben is páratlanul gazdag a kínálat.

„A kávé gõze illan át forogva/ a téli reggel füstjén szerteszét,/ s ott, hol zabáltunk hajdan éhgyomorra/ dicsõséget, dohányt és feketét,/ nõk, villanyok között, tombolva nyersen,/ a lehetetlent érzem én magát,/ szeszélyt, kalandot, sok-sok régi versem/ és ifjúságom vad aether-szagát.” (Kosztolányi)

„A magasságok nagy szimfóniája/ Törött akkordként mostan ide tér be,/ A hõs-éneknek leolvadt a szárnya,/ Ide zuhant, e párás, füstös révbe!/ Itten gunnyaszt e márványlap fölött,/ Nézi a sok imbolygó emberárnyat,/ Tûnõdik, hogyan szerezzen új szárnyat -/ A kávéházban - hat és nyolc között...” (Reményik)

Harminckét éves lettem én -/ meglepetés e költemény/ csecse/ becse:/ ajándék, mellyel meglepem/ e kávéházi szegleten/ magam/ magam.” (József Attila)

S ha akarjuk – hogy tovább játsszunk a gondolattal -, szinte bármely helyszínre, élettérre találunk irodalmi fizetõeszközt. Mondjuk egy lepukkant virágboltba Adytól ezt: „Hej, égig-nyúló giz-gazok,/ Hát nincsen itt virág?”

Ha lehetne viccelni a szervvel, igazoltatáskor ezt húznám elõ: „Sem utódja, sem boldog õse,/ Sem rokona, sem ismerõse/ Nem vagyok senkinek”, a lakástextil üzletben pedig, Kaffka Margit segítségével rendezném a számlát: „Lihegve a függöny redõs szövetén/ Betör a gyõztes, a reggeli fény./ Iromba fantomok, száz újszinû lény/ Surran elõttem, amig küldi a fény”.

De van idézet megszûnt pártok adósságrendezésére is Adytól: „Csönd van. A dudva, a muhar,/ A gaz lehúz, altat, befed/ S egy kacagó szél suhan el/ A nagy Ugar felett.”

Ugye, jó móka, kávé nélkül is? „Akarsz-e játszani?”