Névjegy:
Megalakulás: 1992.; mai felállás: 2005.
Tagok: Ferenczi György (ének, szájharmonika, hegedû), Apáti Ádám (ének, szájzongora), Bizják Gábor (kürt), Jankó Miklós (ének, dob), Kormos Levente (ének, gitár), Pintér Zsolt (mandolin).
Lemezek (a teljesség igénye nélkül): Csárdafunk (2005), Petõfi (2006), Milyen lárma?! (2007).
Mûfaj: fúziós zene, azaz ötvözõdik benne a magyar népzene, a rhytm&blues, a funky, a reggae, a hip-hop és a groove, mindez a magyar klasszikusokkal fûszerezve, úgy mint Petõfi Sándor, Weöres Sándor, Ady Endre, Radnóti Miklós.

Néhány év szünet után ismét fellépett Kanizsán Ferenczi György és a Rackajam. Régebben évente legalább egy koncert erejéig hallhatóak voltak városunkban, s a tagcseréket követõ jelenlegi felállású zenekarral most eljöttek bemutatkozni. A Medgyaszay Házban fergeteges koncertet adtak, a közönség próbálkozása a másodszori visszatapsolásra azonban – sokak sajnálatára – már nem jött össze.

Ferenczi Györggyel a koncertet megelõzõen beszélgettünk zenérõl, életrõl, Petõfirõl.
* Ha a muzsikátok mûfajáról kérdez titeket valaki, azt mondjátok fúziós zene az, amit játszatok. Hallunk benne reggae-t, magyar népzenét, funkyt, rhytm&bluest, és még sok mindent fel lehet benne fedezni, ha az ember fülel. Hogyan alakult ez ki?
* Mindannyian hoztuk a saját ízlésünket, a saját tudományunkat. Nem is akartuk, hogy bárki beskatulyázzon bennünket bármilyen mûfajba, így jól jött, hogy minden tag más zenei kultúrában nõtt fel, másfajta zenével foglalkozott gyerekkorától kezdve. A raszta srác (Apáti Ádám – a szerk.) például az elektromos zenék irányából jött, a mandolinos (Pintér Zsolt – a szerk.) rajong az Appalache-hegységbeli népzenéért, a bluegrass-ért, Levente megint másért van oda, Gabi klasszikus zenész volt, s újabban dzsesszt játszik még. Ennek köszönhetõen mind beletesszük a saját egyéniségünket.
* Több lemezeteken is szerepelnek magyar klasszikusok, leginkább Petõfi-feldolgozásokat hallhatunk tõletek, és elismerõen nyilatkozol a szabadságharc költõjérõl minden alkalommal. Mit jelent számodra Petõfi Sándor?
* Magyartanárt – minden értelemben, így lehetne a legjobban megfogalmazni. Megtanít saját anyanyelvemen beszélni és énekelni. De nem csak Petõfi, hanem Jókai is. Kettejüket én mindig együtt szeretem emlegetni. Tõlük lehet megtanulni igazán, hogyan keressük magunkban azt, mit jelent magyarnak lenni a 21. században. Úgy gondolom – és szerintem nem csak én vagyok ezzel így –, hogy Petõfi hiteles mûvész lesz minden korban, mert õ karddal a kezében meghalt a magyar szabadságharcért, õt már nem lehet besározni és befeketíteni, korrumpálni. Õt már semmi nem tudja a magyar embertõl elvenni.
* Ezért is választottátok az õ költeményeit az album anyagához?
* Kaptunk egy felkérést a Kaláka együttes vezetõjétõl, Gryllus Dánieltõl, hogy a Hangzó Helikon sorozat részeként készítsük el az albumot. Mi választhattuk ki a verseket, így teljesen szabad kezet kaptunk. Úgy érzem, a zenekarnak teljesen megváltozott az élete, amióta elkezdett verseket, s különösen Petõfi-verseket muzsikálni. Sokkal igényesebb és tartalmasabb lett a zenénk.
* Egy ideje sok énekes, zenekar nyúl klasszikusok költeményeihez. Többen feldolgozták József Attila, Wass Albert költeményeit is.
* Jól is teszik! Bizony, Wass Albertet is elõ kell venni, Kányádit, Arany Jánost és másokat. Ezért van a Hangzó Helikon is. Nagyon-nagyon fontos ez, mert a zene révén a fiatalság megismeri ezeket a költõket, megismeri és megszereti. A mûvészek azért teszik a dolgukat, hogy általuk a fiatalság közelebb kerüljön ezekhez a csodálatos írókhoz, költõkhöz.
* Kicsit tegyük félre a muzsikát, beszéljünk mindennapi dolgokról! Magyarázhatjuk sok mindennel, de tény, hogy az emberek többségén eluralkodott a keserûség, pesszimistán néznek a jövõ felé…
* …kivéve minket.
* A mûvészek nem úgy látják, mint az átlagember.
* Reálisan látják a mûvészek. Mi fiatal korunktól fogva megszoktuk, hogy nincs havi fix fizetés, lehet, hogy másnap nem lesz mit enni, nem lesz pénzünk. Így nõttünk fel, ebben szocializálódtunk. Nekünk nem újság, ehhez hozzászokni. A társadalomnak most kell megszokni ezt, és ez nagyon nehéz számukra, de ebben abszolút nem õk a hibásak. Az átlagembereknek mindig is az volt a dolguk, hogy reggel bemenjenek dolgozni, tisztelettel, becsülettel elvégezzék a munkájukat – na õk csúnyán át lettek verve, mert most se munkájuk, se pénzük. Mást se hallottunk az elmúlt hatvan évben, mint hogy dolgozni mindenkinek kötelezõ, s ez az utolsó húsz évben kezdett nagyon rossz irányt venni. Én 1985 óta úgy élek, hogy nem tudom, mi lesz holnap, bármikor bármi történhet, de én ezt választottam, nekem ez így tökéletesen megfelel.
S.E.