Szeretünk Nagykanizsa! sorozatunkban azt mutatjuk meg, a (város)részek hogyan alkotnak egészet. Hetedik állomásunk Szabadhegy.

Egy-két évtizede Kanizsa Rózsadombjának nevezték a szabadhegyi városrészt, de ez a jelzõ mára mintha veszített volna a fényébõl, forgalomtól, zajtól mentes, lakó-pihenõ családi házas övezet jellege azonban máig megmaradt. Egy-két évszázada is kedvelt területe volt a városnak. „Szabadhegy valóságos paradicsomkert”, jelentette ki az 1858-as években Sényi Gábor uradalmi jószágigazgató.

- Ide tényleg csak pihenni, aludni járnak haza Szabadhegy lakói. Csendes nyugodt hely, szeretünk itt lakni – jegyzi meg Gálosiné Zágon Alíz, akinek a családja húsz évvel ezelõtt fogott építkezésbe az Alsó-Szabadhegyi utcában. Nem mindenki dicsekedhet el azzal, mint õk, hogy patak mellett laknak. - Azt is mondhatni, szinte turistalátványosságnak minõsül a táj, amikor a tavaszi-nyári idõszakban kisétálnak, kibicikliznek a városlakók gyerekekkel, kutyákkal a rétre. Itt kicsit közvetlenebb a viszony a szomszédokkal is, elég, ha csak kilépünk az udvarra, s máris tudunk néhány szót váltani egymással. A nyári idõszakban kimegyünk a teraszra kávézni, az udvarba grillezni, bográcsozni.

A Keleti városrészt és Szabadhegyet összekötõ kerékpárút kiépítése óta a lakók már nem járnak a sánci templomba, és a sánci buszmegállóhoz sem, ha be akarnak jutni a városközpontba. Egyesület, klub ugyan nem mûködik Szabadhegyen, de egy karnyújtásnyira van a város, s a város szívébe autóbusszal, gördeszkával, kerékpárral, rollerrel vagy személyautóval minden korosztály könnyedén bejuthat. A bevásárlást is meg lehet oldani a közeli nagyáruházakban.

- Itt is cserélõdik a lakosság, sokan eladják a házukat – mondja Alíz. - Egy idõben ismerkedés céljából utcabált is terveztek, de ez valamiért elmaradt.

Bakonyi Erzsébet