Napra pontosan az elsõ fátimai jelenés századik évfordulóján szentelték fel Varga Lászlót, a Kaposvári Egyházmegye új püspökét, aki a reá bízottakat – az egész egyházmegyét, így a kanizsaiakat is - a Szûzanya oltalmába ajánlotta. A hitetlenek azt mondanák, véletlen. Mi, hívõk, tudjuk: nem az.

Fátima a remény és a vigasztalás jelképe. A Szûzanya pedig az, aki – Szent István felajánlása révén – megtartotta Magyarországot, miközben népek vesztek el a történelem süllyesztõjében (belátom: ez közhelyes, de igaz!), s akinek Szent II. János Pál pápa, saját bevallása szerint, az életét köszönhette; azt, hogy túlélte az ellene elkövetett merényletet.

Mindez több mint hit. Mindez bizonyíték. (S amúgy: tovább is van, mondjam még?!)

Erre jön az új püspök, és elsõ beszédében kijelenti: „Az idõk jeleit vizsgálva tapasztaljuk, hogy a keresztények a vér ökumenéjét élik napjainkban. Ezért egy radikálisabb Krisztus-követésre hívok mindenkit, ha kell, a vértanúságra is. Imádkozzatok értem, hogy ne hátráljak meg, ha ez bekövetkezik. Szükségem van rátok, kérem az imáitokat, a bizalmatokat és a szereteteteket, mert meghaladja az erõmet a rám bízott feladat. Szükségem van a Szentlélekre!”

Mondatai összecsengenek kedves plébánosom szavaival, aki szörnyû idõket jövendöl, amelyben üldözik majd azokat, akik a kereszt jelét magukra vették – máris teszik! -, s nem alkusznak akkor sem, amikor minden veszni látszik, ’mikor könnyebb lenne az antikrisztus seregébe beállni, tagadni mindazt, amit hiszünk és megtapasztalunk: az isteni irgalmat, szeretetet és kegyelmet. Õ, mármint kedves plébánosom azt mondja – ha jól értem -, hogy az ima, a zarándoklat s a magunkon/magunknál/otthonunkban lévõ megáldott szentkép, olvasó, feszület, Benedek-kereszt(…) segít. Nem megúszni. Vállalni.

És talán errõl beszél az egyházmegye új fõpásztora is, akit a píszi jegyében, lehet, illõ lenne püspök úrnak szólítani, de a püspök atya kifejezés helytállóbb, kifejezõbb, szeretetteljesebb. (Amikor egy közéleti kávéházi rendezvényen, beszélgetõtársként, ezen elméletem nyomán Márfi Gyulát érsek atyaként mutattam be Hévízen, azt mondta: szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál…!)

Varga László, ha kell, vállalja a vértanúságot, és erre hív bennünket is. A mi hitünk azonban, félõ, kisebb, mint az övé. Mi (még) félünk.

De kompromisszumként - az õ szavaival: a „radikálisabb Krisztus-követés” jegyében –, ha azonnal a vértanúságot nem is vállaljuk, a tanúságot, helyesebben a tanúságtétel örömét a vállunkra vehetnénk. (A kép összetett, értelmezése megér néhány másodpercet!)

S nemcsak úgy, ahogyan a Szûzanya kérte, imádsággal és bûnbánattal, hanem a létezõ irgalom és kegyelem cselekvõ, élõ bizonyítékaként. A hit ugyanis – az istentagadó, közkeletû liberális és õskomcsi értelmezéssel ellentétben – nem magánügy, hanem a legszemélyesebb közügy. Mert vállalni kell, pláne vérzivataros idõkben („a keresztények a vér ökumenéjét élik napjainkban”, by Varga László).

A publicista általában bort iszik – én most papáét, de errõl késõbb… -, s helyesen teszi, ha ezzel párhuzamosan nem vizet prédikál. Nos, ha a vértanúságot nem is, a nyilvános tanúságtételt szívesen kezdem a püspöki beszéd után, és remélem, egyre többen tesznek így. Mert ennek ereje van, amitõl félnek a „másik oldalon”.

1. Csíksomlyón tíz éve kértem valamit – de leginkább valakit – a Szûzanyától. S bár minden (értelem, földrajzi távolság, racionalitás…) az ügy ellen szólt, õ lett a földi társam, akivel – ha jól értem plébánosomat – az örökkévalóságban is együtt maradunk. Mert ott – ha eljutunk oda egyáltalán – azok lesznek együtt, akik szeretik egymást.

2. Az, hogy ezt a jegyzetet ebben a lapban megírhatom, kizárólag annak köszönhetõ, hogy, magammal is viaskodva, kaptam erõt kimondani, de legfõképp így is gondolni… (még decemberben): legyen meg a Te akaratod! (Így hát ez a jegyzet most megjelenhet...)

3. Bár nem mondtuk ki, de mindannyian azért imádkoztunk: akiért a fohászunk száll – még ha nekünk fáj is a földi búcsú - mentesüljön a kíntól, a szenvedéstõl, a fájdalomtól. Tavasszal még megmetszette a szõlõt. Május tizenharmadikán, az elsõ fátimai jelenés 100. évfordulóján, amikor Varga László azt mondta, vállalja akár a vértanúságot is, eltemettük. Az egyházközség világi elnökét.

A megmetszett szõlõbõl – mint oly’ sokszor az elmúlt évtizedekben – misebor (is) lesz.

Ámen.