Május a szerelem hónapja, amelyet a Kanizsa is megünnepel. Mini sorozatunkban párokat mutatunk be: olyan embereket, akik hisznek a szerelemben.

Mozsolics Peitz Veronika érettségi elõtt, 1999-ben találkozott elõször a férjével, Mozsolics Ferenccel. Egy nyáron át randizgattak, s közben az is kiderült, csoporttársak voltak az óvodában, amire azonban egyikük sem emlékezett.

- Úgy látszik, nem húzogatta meg a hajamat – jegyezte meg nevetve Veronika. Õszre már egy párt alkottak, és a megismerkedésük 10. évfordulóján összeházasodtak. Szerencsésnek vallják magukat, mert szülõi támogatással, családi és baráti körben ünnepelhették meg azt a napot, amelyre már maga a felkészülés is egy boldog idõszakát jelentette életüknek.

E szép napon Veronika egy örömteli meglepetéssel is szolgált ifjú férjének. Már korábban eldöntötte, megtartja a lánykori nevét, de meggondolta magát. Az anyakönyvvezetõvel sikerült megbeszélnie, hogy csak az esküvõn derüljön ki a võlegény számára, hogy mégiscsak felveszi a nevét. – Attól kezdve már egy név alá is tartoztunk. Akkor még nem terveztünk gyerekeket, mert elõbb saját otthont szerettünk volna teremteni. Aztán két év múlva már a mi lakásunkba érkezett meg elsõ kislányunk, a most 6 éves Maja, három év múlva pedig megszületett Lia is. Azóta gyakorlatilag róluk szól az életünk.

Ahogyan múltak az évek, egyre több hír érkezett hozzájuk ismerõseik válásáról. Mivel úgy gondolták, még a közelébe se szeretnének jutni ilyesminek, eldöntötték, keresnek maguknak valami kikapcsolódási lehetõséget, közös programot. Nem kellett sokáig töprengeniük, hiszen gyermekkorában Veronikának is, mint minden kislánynak, vágyálma volt a táncolás. A férje is támogatta az ötletét, és ismerõseikhez csatlakozva, beiratkoztak az Eraklin Táncklub Egyesület társastánc tanfolyamára. Ez a közös program csak kettejükrõl szólt, mindamellett, hogy nagyon szeretnek a lányaikkal lenni, és élvezik a velük töltött idõ minden pillanatát. A tánctanfolyam befejeztével többedmagukkal kialakítottak a táncklubon belül egy hobbicsapatot, s hetente egyszer, péntek esténként összejönnek táncolni. Akármilyen fáradtak is, ki nem hagynának egyetlen órát sem.

- Ha azt akarjuk, hogy jól menjen a tánc, itt is egymásra kell hangolódni – magyarázza Veronika.– Egy újabb köteléket kaptunk ez által, hiszen a tánc a mi kis játszóterünk lett - felüdülés a két kisgyermekünk mellett. Úgy gondoljuk, a boldogságot nem lehet ölbe tett kézzel várni, azért bizony tenni is kell. Igyekszünk arra figyelni, hogy mindig észrevegyük egymásban a jót, és fel is emlegetjük, miért is szeretjük egymást. Valahol hallottam egyszer, hogy egymás csodálata nagyban segíti a párkapcsolatot. Igyekszünk arra összpontosítani, hogy mit csodálunk a másikban, nem pedig arra, hogy mi az, ami éppen nem stimmel. Mindegyikünknek van hibája, de így fogadtuk el egymást, és ez nagyon jó nekünk. A gyerekek elõtt is jó példa, és mosolyt csal az arcukra, ha látják, hogy otthon, gyakorlás közben a szülõk egymást átölelve táncolnak. És mi is kipihentebbek, felfrissültebbek vagyunk, könnyebben vesszük a mindennapi akadályokat. A tánc gyógyír mindenre, megtanít elengedni dolgokat, és egyfajta fegyelemre is nevel.

Bakonyi Erzsébet

A gyerekek elõtt is jó példa, ha látják, hogy otthon, gyakorlás közben a szülõk egymást átölelve táncolnak (Fotó: Bakonyi Erzsébet)