Nyakunkon a június, aminek szerintem mindenki örül, hiszen egy kemény télen, és egy szeszélyes tavaszon vagyunk túl. Az ember mohón igyekszik magába szívni a május végének tavaszbúcsúztató illatait, majd hasonló módon átadni magát a nyár örömeinek. Ehhez a „muraföldieknek”, azaz nekünk, a dél-zalaiaknak az egyik legalkalmasabb tér – és térség – a Balaton déli partja, annak is a nyugati szeglete. Nagykanizsáról számos család indul neki nyaranta ennek a nem hosszú útnak, ami elválaszt minket a „Magyar Tengertõl”. Egyik kedvelt célpont Balatonfenyves, ahol a több kilométer hosszú „plázson”, mondjuk tízméterenként biztos, hogy kanizsaiba botlunk.

A Balaton látványa a legtöbb zalainak már gyerekkorától kitörölhetetlenül az emlékezetébe vésõdik. Fõként a kanizsaiaknak egyedi és visszaadhatatlan az a látvány, mikor otthonról „kiugrunk a Balcsira”, és Balatonmária elõtt meglátjuk a mi csodálatos tavunkat… De tudjuk, ismerjük-e a térség üdülõfalvainak történetét? Röviden összegyûjtöttem, amit érdemes tudni Balatonberényrõl, Balatonmáriafürdõrõl, Balatonfenyvesrõl és Fonyódról, a „muraföldiek” kedvelt célpontjairól.

Fonyód

Elõször egy évezreddel ezelõtt, 1095-ben Szent László királyunk összeíró levele „Funoldi” megnevezéssel említi a települést: a név eredetét a „fon” igére vezetik vissza, ugyanis a falut akkortájt királyi fonónépek lakták, akik gyékényt, fûzvesszõt, halászhálót fontak.A Balaton magas vízállása miatt Fonyódot a régi iratokban „sziget”-kéntis emlegették, egészen az 1800-as évek elejéig. A XVI. századból származó térképeken egyértelmûen látszik, hogy délrõl a Nagyberek posványa, egy hatalmas kiterjedésû, sásas-nádas, ingoványos terület, a többi oldalról pedig a Balaton vette körül, így valóban, szigetként emelkedett ki Fonyód ebbõl a környezetbõl.

A XVI. század közepén már egy vár védte a települést és a térséget, amelynek kapitánya Magyar Bálint volt. A kapitány két Balaton-menti vára, Fonyód és Szigliget ebben az idõben szorosan együttmûködött katonailag: Fonyód nem egyszer küldött át gyalogosokat dereglyéken a túlpartra.A fonyódi erõsség a törökök kezére – a híres kapitány 1573-as halála után – 1575-ben került, a várat felgyújtották és lerombolták, az ott élõket pedig mind megölték. Az elnéptelenedett településen csak a XVIII. század közepén indult meg újból az élet: az elsõ anyakönyvi bejegyzés 1758 áprilisában említi, hogy „Meghalt Kata asszony, a fonyódi révész felesége.”A szabadságharc idején még puszta volt Fonyód, ahol mindössze 17 ház állt, melyet 108 ember lakott: zsellérek és uradalmi halászok. Ugyanezekben az években készült el a Széchenyi István által kezdeményezett kezdetleges kikötõ a mai bélatelepi strand területén, s a pusztát ezzel bekapcsolták a hajóforgalomba, míg a fonyódi hegy évszázadokon át érintetlen lejtõin lassan virágzó szõlõkultúra honosodott meg.Az Osztrák-Magyar Monarchia idején megindult a vasútépítés is, ami fellendítette Fonyód fejlõdését. A XX. század hajnalán indult meg Fonyód üdülõhellyé válása, ebben nagy érdeme volt dr. Szaplonczay Manó megyei tiszti-fõorvosnak, aki barátaival gyakran kirándult a fonyódi hegyre. Õ vette rá az erdõvel borított hegy – a mai Bélatelep – tulajdonosát, gróf Zichy Bélát, hogy birtokából egy területet parcellázzon fel a nyaralók számára. A telepet ezért Zichy Béláról nevezték el Bélatelepnek.

1905-ben Fonyód, leszakadva a lengyeltóti közigazgatásról, önálló kisközséggé alakult. A harmincas években megélénkült a vendégforgalom, s egy-egy szezonban már 4-5 ezren üdültek Fonyódon. 1927-re elkészült a bélatelepi magas part alatt, a vasút melletti mûút is, a mai 7-es út elõdje volt. Ekkor szakadt el véglegesen Lengyeltótitól a település és vált 1928-ban önálló nagyközséggé. 1950 után Fonyód járási székhely lett, s az ötvenes évek közepén a számos üzlet és vendéglõ mellett a házipari szövetkezet adott munkát a helybélieknek. 1957-ben kezdték meg a meleg víz utáni kutatást, melynek eredményeként szénsavas vizet találtak, s 1960-ban erre alapozva megépült a palackozó üzem. Ettõl kezdve lett ismert „Fonyódi” néven az ásványvíz. 1970. július elsején nagyközséggé nyilvánították Fonyódot, négy évvel késõbb pedig megszûnt a járási székhely szerepe. 1982-ben ünnepelte Fonyód fennállásának 900 éves évfordulóját. A városi rangot 1989-ben kapta meg Fonyód, ismét járási székhely pedig 2013-ban lett.

Balatonfenyves

Egy-egy nyári hétvégén húszezer ember is megfordul a kétezer fõ körüli állandó lakosú településen, ahol a másfél ezret meghaladó fenyõfának köszönhetõen, egyedi klíma fogadja a vendéget. A sok látogató ellenére mégsem lett zsúfolt üdülõváros, amelyet elsõsorban hatalmas és kényelmes strandjainak és pihenõpartjainak köszönhet.Mint Fonyód esetében, Balatonfenyvest is a vasút indította el a fejlõdés útján, majd a fürdõegyletének elkötelezettsége alakította, szépítette, fejlesztette: partvédelmet építettek, majd villamosítottak, gyarapították Balatonfenyvest.

A háborút követõen a Dunántúl éléskamrájának szánt mezõgazdasági minta nagyüzemnek a Nagybereki Állami Gazdaság jelentõs hatással volt a községre, állandó lakosainak száma ekkor lényegesen gyarapodott.Balatonfenyves 1992 óta ismét önálló község, és 2011-ben ünnepelte alapításának 115 éves évfordulóját.

Balatonmáriafürdõ

A XIX. század végén még Festetics hitbizományi birtok benépesülése és felparcellázása a dunántúli, nagy „szõlõvész” idõszakához kötõdik, ugyanis a berek és a Balaton között húzódó homokos területre szõlõjüket elvesztett zalai gazdák érkeztek, mivel úgy vélték, hogy a szõlõféreg a homokos területen kevéssé él meg. Az elsõ balatonmáriai fürdõház is ez idõ tájt, az 1880-as évek végén jött létre, az elsõ fürdõegylet pedig 1902-ben alakult. A település fellendülése akkortól számítható, mikor a Déli Vasút Társaság megállóhelyet létesített Balatonmáriafürdõn. Divatba jött a „nyaralás”, egyre többen és többen érkeztek a nyári forró hónapokban a Balaton mellé, elsõsorban a fõvárosból. Mostani nevét,a „Balatonmáriafürdõt” 1927-ben kapta a település, majd községi rangot szerzett. A második világháború elején már külföldi vendégeket is fogadott a település parkszállója.A település a második világháború végének csatái során többször is gazdát cserélt a német és a szovjet csapatok között, mivel a németek Balatonberény vonalában ásták be magukat.

A vasút megépítése utáni legnagyobb fejlõdést az 1969-ben elkészült kikötõ és móló jelentette. A nyári idõszakban rendszeresen indulnak személyszállító hajók Balatongyörökre, Szigligetre és Badacsonyba. A móló megépítése egy nagy problémát, a mocsarasodás gondját is elhozta, hiszen a kikötõ keleti oldalán megakadályozta az áramlatokat abban, hogy a lerakódott iszapot elhordják. Ezért területeket vettek el a Balatontól, a mocsarasodó partszakaszok feltöltésével. A mai Rákóczi és Dózsa György út menti házak nagy többségéhez utcaközösségi magánlejárók tartoznak. Az 1960-as évekig még utcanevek sem voltak ezen a területen, mivel eredetileg a kialakított utcák a háztulajdonosok birtokában voltak, amelyet közös megegyezéssel alakítottak ki a közlekedés megkönnyítése érdekében. Az üdülõfalu jellegét mi sem bizonyítja jobban, mint a 2012-es népszámlálási adatok. Balatonmáriafürdõn 784 fõt számoltak, a lakó ingatlanok száma 425 volt, azonban üdülõ ingatlanként jóval több: 2285 házat tartottak nyilván.Az utóbbi idõben szinte teljesen egybeolvadt Balatonkeresztúrral, illetve a hivataluk is közös, amelyhez Balatonberény is csatlakozott.

Balatonberény

A település mintegy 4 kilométerre fekszik a Zala-folyó torkolatától, és már a rómaiak idején is lakott volt: az akkori korból a Balatonban talált téglák és egy kút, valamint a faluban fellelt sírok és pénzérmék maradtak meg, de vannak népvándorlás-kori temetõk is a község területén.

Az elsõ írásos dokumentum, amelyben említik, 1121-bõl származik, ekkor nevét „Buren” alakban írták. Az 1332–1337-es pápai tizedjegyzékben „Fanch-Beren” írásmóddal szerepelt: ez a név az akkori birtokosra, a Gordovai Fáncs családra utal. Egy 1536-os adóösszeírásban „Fajsz-Berény” néven fordult elõ, egy 17. századi feljegyzés szerint pedig a Fáncsok egyik leányági leszármazottja, Zankó Miklós birtokolta a falut. 1727-tõl a Hunyady családé lett, nekik köszönhetõ, hogy a 14. századból származó, de majdnem teljesen elpusztult templom romjaira egy új, barokk stílusút építettek. Egy XVIII. századból származó leírásból, amelyet Bél Mátyás készített, megtudhatjuk, hogy a virágzó település lakói fõként szõlészetbõl és halászatból éltek. Berény kivette a részét az 1848-as szabadságharcból is, hiszen 14 helyi katona halt hõsi halált a csatákban.

A Balaton déli partján húzódó vasút megépülésének köszönhetõen kezdõdött meg országosan is ismert üdülõ-településsé válása. A XX. század elejére már 171 fürdõbódé, nyaralóvillák sora és négy szálloda is felépült. Nevét ekkor már „Balaton-Berényként” írták. A XX. század második felében a község fejlõdése lelassult, sõt, önállóságát is elvesztette, csak 1989-ben lett ismét önálló település.Balatonberény legfõbb vonzereje maga a Balaton: 6 km-es partszakaszán mûködik fizetõs és szabadstrand, valamint naturista strand is.

Az említett partszakaszokról készült fotókat ide kattintva tekinthetik meg.

Dr. Papp Attila