Ma 2025. 5 5.
Györgyi, Irén napja van.
Látogatók száma : 57710559    








Honlapkeszites

Vasárnap este 6-kor tartják Nagykanizsán a Pompiliusz búcsút

Pirrotti Szent Pompiliusz halálának tavaly a 250., 2010-ben pedig születésének 300. évfordulóját ünnepelték a piaristák. Ez utóbbit a pápai nuncius vezetésével, melyrõl a Kanizsa is bõven tudósított itt.

„Ma büszkén emlékezhettek meg arról, hogy a világon elsõként éppen ebben a szép városban (a Sugár úton) épült egy templom Pirrotti Szent Pompiliusz tiszteletére.” – mondta akkor Juliusz Janusz érsek, majd így folytatta: - „Az Istenben való hit és a parancsok megtartása nem csak magánügy, tanúságot kell tennie arról, hogy a hitnek joga van arra, hogy tanítsák és megéljék a közéletben. Istennek, a vallásnak joga van arra, hogy jelen legyen a nemzet életében, az iskolákban, a hivatalokban, az állam lelkiismeretében. Örüljünk annak, hogy Magyarország is követni akarja most Isten megbecsülésének az útját a közéletben.”


– Egy hete az amerikai elnök varsói beszédében hallhattunk ugyanezt: - Lengyelországot a kommunista elnyomás során sem lehetett megtörni, a lengyel nép kijelentette: „Mi Istent akarjuk!” A lengyelek mellett „az amerikai nép, az európaiak még mindig azt kiáltják: Istent akarjuk!”

Kanizsa



2017-07-15 09:51:00


További hírek:


PROGRAMAJÁNLÓ ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül