Hétvége. De jó, alhatunk, nem ébreszt reggel az óra sem. Azaz, alhatnánk – ha az ember félálomban nem egy buliban lenne. Hangoskodás, ordítás, sõt, olyan kifejezések, amire még az álom sem ad választ… Keserû a hajnali ébredés, pláne gyerekkel együtt.

Elkezdõdött a szezon, ami Nagykanizsán a szeptember érkezését jelzi, a legtöbb, hajnalig nyitva tartó szórakozóhely ugyanis a nyáron zárva van. S nem is azokkal, vagyis a diszkókkal, klubokkal, presszókkal van a gond. Hanem egyes vendégekkel.

Nehezen érthetõ, miért kell olyan irdatlan ordítozások, hörgések, és ne adj’ Isten, anyázások közepette elhagyni egy frankó szórakozóhelyet, ami az egész környéket felébreszti? Lehet, hogy csak megöregedtem, netán háklis lennék, esetleg rossz alvó vagyok? Nem hinném.

Sõt, én is voltam fiatal, mentem én is hazafelé hajnali négykor, sokszor társasággal: vihogva a barátnõimmel, vagy éppen a siralmainkat taglalva. Éppen ezért szép emlékeket ébreszt, ha beszûrõdve hallom az éjjeli-hajnali beszélgetéseket, s így kicsit visszaidézhetem a fiatalság könnyed perceit, óráit.

Ám a másik véglet, a tesztoszterontól, vagy az alkoholtól fûtött, magából kikelõ õsember horda a mai napig meg tud lepni. És a kényszerbõl megfigyelt csapatokat látva kijelenthetõ, nem az úgynevezett„mai fiatalokkal” van a gond, inkább a saját korosztályommal, zömmel az otthonról kiszabadult, tomboló harmincasokkal.

Persze, lehet legyinteni: miért lakom olyan helyen, ahol a hétvégi bátrak alkoholgõzösen felvonulnak? S ha még csak engem, no meg a környéken élõ, pihenni vágyó, dolgozó embereket vernék fel, túl is léphetnénk ezen a problémán. Nagyobb baj, hogy felébred a gyerek is, és velem együtt kénytelen hallgatni az ordítozókat.

Megkérdezi: mi történt? És mit jelent, amiket mondanak? Egyrészt az embernek hajnali három környékén nincs kedve magyarázatba kezdeni, másrészt nem is igazán tudnám elmagyarázni… A 10 évesnek? Ezt?!

Maximum annyit tudok mondani, aludj kicsim, a bácsik éppen nem normálisak. Persze jön a következõ kérdés: miért?A válasz hasonló, aludj, kincsem!

Amikor egy rendõrautó szép lassan elhalad a szórakozóhely mellett, hirtelen csend lesz. Egy darabig. És ezzel abszolút nem azt akarom mondani, hogy rendõrt kell hívni mindig, hiszen nincs sem verekedés, sem garázdaság, persze, jó esetben.

Nekünk, ott lakóknak, marad az „élmény”, félálomban, fél öt táján, az erkélyen vagy a szoba sötétjében kuksolva hallgatni, ki kivel, vagy éppen kinek az anyjával és mit tegyen. És persze hogyan.

A nagylegények valószínûleg fel lennének háborodva, ha egyszer egy-két családapa lesétálna hozzájuk, útbaigazítást adni. Lehet, akkor tényleg szükség lenne rendõrre…

Nincs baj azzal, ha olykor kileng kissé az inga. De… - és ezen van a hangsúly, valahogy úgy, mint amikor az anyósomnak mutattam büszkén az eltett csalamádémat, s azt mondta, nagyon finom, de…

Szóval, ha a tudósok egy csoportja azt mondja, szeptemberben az urbanizált közegben is indul a szarvasbõgés – nem csak az erdõkben –, akkor fejet hajtok a természet törvényei elõtt.

Amúgy nem.

Fotó: Régen sem volt feltétlenül könnyebb...