Január 22. a Magyar Kultúra Napja. Ezen a napon fejezte be 1823-ban a Himnusz írását Kölcsey Ferenc. Ennek emlékére 1989-tõl január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.

E nap nem tartozik a hivatalos, pirosbetûs ünnepek közé, de hosszú évek óta egyre eredményesebben hívja fel a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi értékekre, melyeket méltán érezhetünk magunkénak. Ezen a napon különbözõ rendezvények emlékeztetnek bennünket évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra, azokra az értékekre, amelyeket az évszázadok alatt sikerült megõrizni.

A város közmûvelõdési és közgyûjteményei által szervezett rendezvények január 20-án a VOKE Kodály Zoltán Mûvelõdési Házban kezdõdtek, ahol a Papp László nyomában rendezvénysorozat keretében nagycsoportos óvodások vehettek részt népdaltanulással egybekötött népi kismesterségek bemutatóján.
Január 21-én a Miklósfai Általános Iskola adott irodalmi mûsort a Miklósfai Mindenki Házában. Ezen a napon a Dr. Mezõ Ferenc Gimnáziumban mûködõ Holt Költõk Társasága Irodalmi- és Színjátszókör „15 x egyperc Örkény” címmel rendezett mûsort. A szünetekben egy-egy vers is elhangzott az iskolarádión keresztül. A koraesti órákban Kocsis Katalin: Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye címû kötetét mutatta be a Halis István Városi Könyvtárban Czupi Gyula, a kötet kiadója. A mû a mai utcanevek betûrendjében tárgyalja az egykori és mai épületek zenei vonatkozásait. A szerzõ a legtöbb esetben szót ejt magáról az emlékhelyrõl: építészeti jellemzõirõl, tervezõjérõl, a hozzá kapcsolódó nem-zenei, várostörténeti tudnivalókról. Az épületek azonosítását kis képek segítik, amelyek a helyszín mostani állapotát mutatják. A ma is létezõ, vagy egykori épületek zenei kötõdéseibõl kirajzolódik a város zenetörténete, annak is leginkább az 1860-as évektõl a második világháború végéig tartó korszaka. Azért éppen az 1860-as évektõl, mert Kanizsán 1862 nyarán jelent meg az elsõ hírlap, amely a város zenei eseményeirõl is tudósított. A korábbi évtizedekrõl, évszázadokról csak hézagos forrásaink vannak. A bemutató ideje alatt alkalmi kiállítás nyílt a Thúry György Múzeum anyagából, valamint élõ és virtuális „mini” hangverseny Nagykanizsa zenei múltjából. Közremûködött Katzné Szabó Marianna zongorán, Énekelt, Horváth Edit.
A HSMK-ban „A Himnusz költõje” Kölcsey-emléktúra képeslapokon címmel Gulyásné Raksányi Olga gyûjteményébõl nyílt kiállítás. A február 10-ig megtekinthetõ kiállítást Kovácsné Mikola Mária intézményegység vezetõ nyitotta meg.
Január 22-én 13 órakor a Halis István Városi Könyvtár szolgáltatásait bemutató kiállítást nyitott meg Czupi Gyula igazgató.
17 órakor a Honvéd Kaszinó Galériájában „Bölcsõtõl a sírig” címmel az intézmény Fafaragó Szakkörének, és Zsovár Anita népi iparmûvész, szövõ alkotásait tekinthette meg a nagyszámú közönség. A kiállítással Popellár Jenõ fafaragó és tanár emléke elõtt tisztelgett a szakkör.
Megnyitó beszédében Balogh László, az OKISB elnöke így emlékezett:
– Popellár Jenõ Tanár Úr mester volt a szakmájában és a hobbijában, különösen a fafaragásban. A kiskanizsai tanárt mindenki ismerte szûkebb pátriájában. Õ és felesége, Szollár Gizella tanárnõ, a népszerû Babi néni több generációt nevelt jóra és szépre. Popellár Jenõ biológia-kémia szakos tanár volt, de tanított rajzot, technikát, mûszaki ismereteket, mezõgazdasági ismereteket, vezetett fafaragó és modellezõ szakkört. Munkára nevelt, mert tudta: minden érték teremtõje a munka. A felvidéki Léva mellõl származott Kiskanizsára, szeretetreméltósága révén hamar befogadta Kiskanizsa és a bõvebb pátria is büszke volt rá. Négy évig még a Móricz Zsigmond Mûvelõdési Házat is irányította. Az emberek hallgattak rá, tanácsait elfogadták, a gyerekek és a felnõttek is tisztelték. Termékeny életet élt, értékes hobbijával nem csak a saját örömére idézte fel a felvidéki pásztoroktól gyermekkorában ellesett motívumokat.
Az ünnepségen közremûködtek a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Mûvészeti Iskola népzene tagozatos növendékei Vizeli József mûvészeti vezetõ irányításával.
Kiállítók: Bátki Erika, Jerausek Gyula népi iparmûvész, faragó, Mánfai László, ifj. Mánfai László, Mátai József, Mónai Zsuzsanna, Popellár Jenõ (†), Stiller Gábor népi iparmûvész, faragó, szakkörvezetõ, Takács Gábor és Varga József. Tanítványok: Dávidovics László, Holl László, Horváth Ferenc, Marton Lajos, Török János.
A városi ünnepség színhelye a Honvéd Kaszinó Tükörterme volt, ahol Halmos Ildikó köszöntõi szavai után Marton István polgármester mondott ünnepi beszédet:
– „Magyar szó, magyar vers, magyar múlt – jelenvaló élet, magyar iskola a mában, a bibliai zsoltár mennydörgése, a népmese tündéri derûje, régi magyar tájak borongó dallama, s mi, a tanítványai, akik tanúi és követõi lehetünk, vigyük tovább szavait! Parancsa ez, mindenki éljen, mindenki örüljön.” Írta Szabolcsi Bence Kodály Zoltánról, akinek december 16-án ünnepeltük születésének 127. évfordulóját. Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm Önöket a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Az elõzõ idézet méltó, hogy ezen a napon mintegy mottóként személyében is állítsuk magunk elé a magyar zene nagyjait, s egyben mindazokat, akik az eltelt több mint száz esztendõben univerzális alkotó magyarokként vállukon vitték át ezt a nemzetet vérzivatarok és terrorok árnyékában. Kedves Vendégeink! Nagy öröm számomra - ahogy így körülnézek -, hogy ilyen szép számmal elfogadták meghívásunkat. Ebben az évben a Honvéd kaszinó vállalta a központi ünnepség szervezését, s ad méltó helyet a nívós programoknak. Ezekben a napokban országszerte, úgy mint városunkban is, különbözõ rendezvényekkel emlékeztetnek minket évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989. január 22-tõl ünnepeljük e jeles napot. Magasztos gondolatok születnek bennem, ha csak nemzeti imádságunk soraira gondolok. Nem tudok nem megborzongni hallatán, nem tudok betelni dallamával. Ha ez a dátum nem is mérhetõ történelmi eseményeink évfordulóihoz és pirossal sincs jelölve a naptárban, mégis igen fontos számunkra. Talán ezen a napon tudjuk felhívni a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket az évszázadok viharait átvészelve sikerült megõriznünk. Itt elsõsorban a tárgyi, szellemi értékekre gondolok, amelyeket a magyar ember
magáénak érezhet. Úgy hiszem, hogy megérti és megérzi az ünnep lényegét az is, aki csak leemel a könyvespolcról egy Arany, Petõfi vagy Kosztolányi kötetet és kedvenc versét elolvassa, vagy éppen meghallgatja Bartók vagy Kodály egyik mûvét. Ám ünnepel az is, aki aznap kicsit tovább segít gyermekének megtanítani Weöres Sándor egyik versét. Immár hat éve lesz, hogy az EU teljes jogú tagjai vagyunk. Mi az, amely mégis e nagy családon belül megkülönböztet bennünket? Ez nem más, mint nemzeti kultúránk, amely önazonosságunk, identitásunk legfontosabb záloga. Világszerte ismert a magyar zene, a tánc, a verbunk, a zeneoktatásban a Kodály módszer, amelyet az egész világon eredményesen alkalmaznak. Ismertek Nobel-díjas tudósaink, orvosaink, mérnökeink, és közgazdászaink. Érdekességként megemlítem, hogy pld. szellemi termékként elsõként a Petõ-módszer azaz a Petõ Intézet konduktív pedagógiája nyert felvételt a Hungaricum Clubba és folytathatnám tovább a mindnyájunk által jól ismert sort. De kanyarodjunk vissza szûkebb házunk tájára Nagykanizsára. Korábban is sok programot látogattam, de polgármesterként hivatalból is különösen sok rendezvényen veszek részt. Örül a lelkem, amikor látom, hogy a kiscsoportos óvodásoktól szinte az aggastyánokig mennyi tehetséges ember él városunkban, akik a zene, az irodalom, a tánc, a magyar nóta, a képzõmûvészet, vagy a bábozás mûvészetét, mily lelkesen, szervezetten és magas szinten mûvelik. Hála Istennek kulturális programokban nincs hiány! Szinte nem telik el egy nap sem az évben úgy, hogy ne lenne valamelyik intézményünkben könyvbemutató, kiállítás, koncert, vagy éppen színházi elõadás. Sokan mondják, hogy túlkínálat is van. Én úgy gondolom, ahány ember annyi ízlés és korosztály, ezért egy idõben több különbözõ mûfaj is megférhet egymás mellett. Kedves Ünneplõk! Tulajdonképpen kiket nevezhetünk a kultúra mûvelõinek? A Szent Szellem erejében megerõsödöttek, nem az örökös sopánkodás és siránkozás lelkületében élnek, hanem az örökös tenni akarás italától megittasodva, akadályokat legyõzve az emberiséget új távlatok és lehetõségek felé kalauzolják. Õk a magyar Messiások, akikrõl Ady énekel, õk azok, akikért rimánkodik Füst Milán Magyar könyörgés címû versében: „És miért nem küldesz látnokot, / Hunyt szemmel aki vezetni szokott, / rettenetes lángoszlopot!” Kubinyik Anna textilmûvész az alábbiakat mondta: ”Ahhoz, hogy el tudjuk helyezni magunkat a világmindenség óriási körforgásában – ebben az idõtlen, végtelen folyamatban –, ismernünk kell múltunkat, személyes gyökereinket, valamint történetünket is.” Ünnepi gondolataimat Kodály Zoltán szavaival zárom: ”A falu megmentette a tradíció folytonosságát. A mi dolgunk átvenni tõle és tovább ápolni. A tûznek nem szabad kialudnia.” Ügyeljünk azonban arra, hogy a magyar kultúrát csak Bartók Béla …tiszta forrásából merítve tûzzük zászlóinkra. Végül, de nem utolsósorban elmondhatjuk, hogy a magyar kultúra ünneplése, ma egyben tisztelgés a kultúra napszámosainak is. Köszönjük mindnyájuknak az áldozatos munkát. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket, kívánok Önöknek nagyon szép estét!
A köszöntõ beszédet követõen egy rendhagyó irodalmi, zenés összeállítással – Bakaja Zoltán brácsamûvész, Bazsó Adrienn, Horváth Márk, Lengyák István versmondók, valamint a Farkas Ferenc énekegyüttes Baráth Yvette karvezetõ vezényletével – végigvezették a hallgatóságot a magyar nép zivataros századain. Ehhez segítségül hívták az egykori és mai magyar nemzeti dalokat, himnuszokat. A nagysikerû mûsort Bazsó Adrienn szerkesztette.

B.E.